Hajdú Péter keményen kiosztotta Molnár Áront

A műsorvezető szerint a színész csak még több pénzt akart.

Három magyar, Berki Mazsi, Brasch Bence és Molnár Áron kapott lehetőséget, hogy részt vegyenek a HELL BOXING KINGS nemzetközi bokszversenyen, melyen 10 ország versenyzői mérik össze az erejüket. A verseny összdíjazása 1 millió dollár (355 millió forint), a nyertesek 100 ezer dollárt (35,5 millió forintot) kapnak. A HELL ENERGY Promotion Kft. egyenként 15 millió forinttal támogatja a versenyzőket, ám Molnár Áronnal nem sikerült megegyezni, helyette Istenes Bence indul a celebkategóriában.

Molnár kifejtette, hogy azért nem indul, mert így szinte ingyen kéne bokszolnia. Ugyanis a 15 millió forintból a következőket kell magának finanszírozni:

  • edzők
  • egyéni étrend
  • regenerálódást elősegítő masszázs
  • gyógytorna
  • táplálékkiegészítő
  • hidegterápia
  • mentálhigiénés felkészülés.

Miként mondta:

„Nem kaptam volna meccspénzt, így 3 meccset ingyen bunyóztam volna, illetve az volt a mondás, hogy a meccspénzt is a felkészülési pénzből kell megoldani. Másrészt nagy meglepetés volt, amikor az első tárgyaláson szemben ült velem Hajdú Péter. Mint később megtudtam, ő is a Hell igazgatótanácsának tagja, ő is masszívan részt vesz ennek a szervezésében. Nekem semmi dolgom Hajdú Péterrel, ráadásul a Varga Judit-interjú után extrán összetettem a kezem, hogy nem kell részt vennem egy olyan programban, amihez ennek az embernek köze lesz.”

Ez is érdekelhet

A Sztárbox ügyében vizsgálódik a médiahatóság

Habár a népszerű műsor miatt több panasz is érkezett, az NMHH még nem azoknak megy utána, hanem hatósági ellenőrzés keretében vizsgálják, hogy megfelelő-e a korhatár-besorolása.

Tovább

 

Hajdú Péter most a Facebookon reagált Molnárnak, ahol keményen kiosztotta őt egy posztban. Miként írja:

„Nem vagyok a HELL igazgatóságának tagja, a HELL Boxing Kings projektre lettem felkérve, mint producer.”

Aztán rátér arra, hogy szerinte Molnár azért nem vállalta, mert pénzsóvár:

„Egy dolgot szerettek volna: még több pénzt. Nettó 15 millió forint Molnár Áronnak nem volt elég a felkészülésre. Megjegyzem, hogy 10 ország összes celeb versenyzői közül, egyedül neki nem!”

A teljes bejegyzés itt olvasható:


(via Blikk)