Nyúl Péter átszökik a szomszéd Gergelyfi bácsi veteményeskertjébe, ahol nem várt találkozások és hihetetlen kalandok várnak rá. A több évet felölelő történetben Péter testvérei felnőnek és családot alapítanak, de vajon a rosszcsont nyúlfinak benő valaha a feje lágya?
Tárgyanimációs pecás kaland. Csicsai Karcsi horgász hétvégéjére ezúttal magával viszi a szerelmét, Csillát is. Fontospillanat ez az ő közös életükben, ugyanis Karcsi most készül beavatni Csillát a horgászat rejtelmeibe.A pecakirándulás nem indul felhőtlenül: Csilla túlzott lelkesedése feszélyezi az általában egyedül horgászó Karcsit, és a páros horgára nemhogy egy csuka, de még egy kósza keszeg sem akad.Sorsuk azonban váratlan fordulatot vesz, amikor végül mégis kifognak egy halat, de nem is akármilyet: egy „valódi” aranyhalat, aki teljesíti három kívánságukat!Három kívánság lehet sok, és lehet kevés – vajon hogyan kell megfogalmaznunk a legbelsőbb vágyainkat, hogy tényleg valóra váljanak?
Csoda egy részben. „- Mert ha valaki látszólag unatkozik is, akkor is csinál valamit. - Mit? - Gondolkozik, álmodozik. Néha azt is kell! Nem lehet mindig csak tenni-venni. Nem csak akkor csinálsz valamit, hanem akkor is, amikor álmodozol. Vagy azon gondolkozol, hogy hogy keltsd életre a játékaidat!” Új bemutatóra készül az Átrium. Május 1-jén délelőtt 11 órakor mutatják be az elsősorban gyerekeknek – és szüleiknek, nagyszüleiknek – szóló Varázsnagymama című zenés előadást, Bánsági Ildikó és Farkasházi Réka főszereplésével, valamint a Tintanyúl zenekar tagjaival és dalaival. A produkcióban a Tintanyúl ismert dallamain túl hallhatunk majd több, kifejezetten új, az előadáshoz írt, máshol nem hallható számokat is. Az előadás szövegét Farkasházi Réka és a rendező, Nyulassy Attila írta. A produkció egy kislány történetét meséli el. Kata egyik este nem tud elaludni, mivel nem találja kedvenc nyunyókáját, Tündérlányt. De egyszer csak felbukkan a nagymamája, életre kelnek a plüssjátékai, és közösen Tündérlány keresésére indulnak. A kaland során kiderül, hogy mennyi varázslat veszi körbe az életét. És még csak álmodni sem kell hozzá. Sound design: Remete Marcell
Antoine de Saint Exupéry legismertebb ifjúsági regénye alapján! A történet gyermekeknek íródott, de a felnőttek számára is jelentős üzenetet hordoz. Antoine pilóta lezuhan a sivatag közepén, ahol találkozik a kis herceggel a sivatagban, egy apró, szőke hajú kisfiúval, aki rendkívül érdeklődő, kíváncsi természet: addig kérdez, amíg nem kap rá választ. Az ő szemén keresztül feltárul a világ egy másik látásmódja, amelyet mindaddig nem tudott megosztani másokkal: amikor meg tudjuk látni, ami a felszín mögött rejlik. Ez eleinte rajzokból tűnik ki, ahogy meglátja a jóllakott kígyó kalapnak látszó rajzában a nemrég felfalt elefántot vagy a láda belsejében a bárányt. A pilóta egyre többet megtud a kis herceg saját bolygójáról, valamint a korábbi utazásai helyszíneiről és az ott szerzett élményeiről. A kis herceg maga is formálódik, bölcsebbé válik a találkozásai révén, a pilótát pedig újra és újra meghökkenti szemléletmódjával, amely különösnek tűnik, de gyakran mégis a lényegre tapint. " Mert jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."
A történetből megtudhatjuk, hogy hol lakik a jóságos Hétfejű Tündér, érdemes-e jónak lenni, és egymásra találhatnak-e azok, akiket maga a Százarcú Boszorkány átkozott meg, de a kacsakirály és kacsa-királykisasszony tanulságos históriájából kiderül az is, hogy az önzetlen szeretet csodákra képes.
Mozgalmas, pörgős időszak: gőzerővel készül a Fővárosi Nagycirkusz a „Csillagok, égbeli tűk” című előadásra. 2024. április 6-tól egészen szeptember közepéig lesz látható a Fővárosi Nagycirkusz tavaszi-nyári showja, ami a „Csillagok - égbeli tűk” címet viseli. Az égbolt, a Hold, a Nap és a csillagok minden ősi kultúrában különleges jelentőséggel bírtak és még a királyok legfontosabb jelképei között is szerepeltek. A csillagok mítoszai még a Bibliában is megjelennek, de a mesék fő elemei között is ott vannak, elég, ha csak Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg című meséjére vagy a népmesékből ismert csillagszemű juhászra gondolunk. Egy biztos, hogy a cirkuszban a csillagok mind összegyűlnek majd. A XV. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál és a Fesztivál Plusz - Világsztárok Budapesten című előadás gigantikus sikereit követően a porond óriási planetáriummá alakul és megannyi csodát látatunk a Fővárosi Nagycirkuszban. A műsor káprázatos és pazar szuperkoncertté változik, amelyben az artista és táncos koreográfiák új értelmezést és dimenziókat adnak a legjobb magyar és világslágereknek! Rúzsa Magdi és a Queen, Anna and the Barbies és David Bowie, Cseh Tamás és Michael Jackson dalai talán soha nem szerepeltek még együtt, egy koncerten – kiegészülve artistákkal, táncosokkal, élő zenekarral, videoklipes videó- és fénytechnikával! A Fővárosi Nagycirkusz „Csillagok, égbeli tűk” című nyári műsora a bolygónkról szól, és a bolygónkért aggódó csillagokról, a minket féltő Napról és Holdról, a ránk, emberekre gondos szülőként tekintő egész univerzumról! Csillagok, égbeli tűk karcolják rá a szemünkre, baj van a földön, gond van az égen, és mi emberek valamit nagyon elszúrtunk. Nem vigyáztunk a ránk bízott kincsekre, a Földre, a természetre, az állatokra, a növényekre, és nem vigyáztunk egymásra sem. Az utolsó előtti percben vagyunk, és ha nem kapunk észbe, az ég ránk szakad és a Föld néptelen lesz, mi pedig szomorkodhatunk, hogy miért nem szólt ránk időben senki! De még van egy percünk, most, és észbe kaphatunk, hogy megmentsük magunkat és újra megtanuljunk jól vigyázni minden értékünkre, minden kincsünkre, a földünkre, a szeretteinkre, az örökségünkre és az emberiségre! Az előadásban olyan világsztárok lépnek a porondra, mint Ifj. Simet László, Hortobágyi Károly-díjjal, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett Érdemes Művész, artistaművész, aki cirkusztörténelmet írt azzal, hogy 63 évesen egy 22 milliméter vastagságú, 300 méter hosszúságú drótkötélen Magyarországon elsőként kelt át biztosítókötél nélkül a Duna egyik partjáról a másikra. Ifj. Simet László a világon egyedülálló produkcióval tér vissza hozzánk ismét, hogy egy, a halálkereket és a magasdrótszámot ötvöző, 8 méter magas forgó rekviziten érzékeltesse velünk az űrbéli súlytalanság állapotát. A porondra lép a fantasztikus Antony Cesar, ötödik generációs cirkuszi belga artistaművész, akinek választott zsánere a gurtni, emellett hat szeren is képzett szertornász. Kanadában, a montréali École Nationale de Cirque-ben tanult, stílusát a modern jazz és a kortárs tánc iránti szenvedélye határozza meg és ő nyerte el a XV. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál White Show – Lyrical Circus Late-Night Show Arany Díját. Igazi szenzációnak ígérkezik a Lettországból érkező Andrejs Fjodorovs műrorszáma. Andrejs az állatok szerelmese, galambjai és kutyái jelentik számára a családot, szinte minden idejét a róluk való gondoskodás, a közös játék és tanulás tölti ki. Produkciója ember-állat harmonikus együttélésének tökéletes példája, madarai szinte bármilyen trükköt végrehajtanak, nem kérhet tőlük lehetetlent. Legutóbb a magyar közönség 2018-ban, a Győztesek Karneváljában láthatta őt. Az előadásban a közönség ismét találkozhat az ukrán artistanövendékeinkkel, s hogy még kikkel? Hamarosan erre is fény derül. Mi a közös bennük? Mi a közös bennünk? Ők mind megérezték, amit mi is: csak rajtunk múlik, hogy megóvjuk egymást és szeretett bolygónkat. És hogy nekünk, embereknek mi a felelősségünk, amikor észrevesszük Földünk arcán a lassan legördülő könnycseppet: „Vigyázz a madárra, ha a válladra repül…”
A világon először a Madách Színház kapta meg a jogot, hogy non-replica változatban állítsa színpadra a Mamma Mia! musicalt. A bemutató 2014 augusztusában a Szegedi Szabadtéri Játékokon, szeptemberben pedig a Madách Színházban lesz.
Szextett két-három részben. Három nő és három férfi, ez egy szextett – bár a szerepek meglepően cserélődnek ezen a viharos éjszakán. Eleinte minden világos, ki kinek a kicsodája, ám közbeszól a kémia, meg egy tudálékos szexuálpszichológus – és csak reménykedni lehet, hogy sok félreértés és félre...izé után minden jóra fordul.
és egyszer csak elkezdjük érezni hogy meg tudnánk halni érteütni magunkat kékremár mindene tetszik a bűnei a szaga a zsír a testén a pont a seggénalig várjuk hogy lássukhogy tátsuk amink van soroljamhogy beszéljen hozzánk hogy hazudjon nekünk tetszeni szeretnénk neki már csak ezért szépnek lenniféregként kelnimert éjjel álmainkban belénk mar reggel izzadva ébredünk és felsikoltunk hogy nincs ott a foga íve a nyakunkoncsak egy hajszál a torkunkon és amikor már azt érezzük nincs tovább nem lehet továbbamikor már meghaltál értepersze ő nem kérteIstenem de csodálatosakkor de csak akkoramikor már szerelemakkor kezd folyni a vér is a bokádraezt megszoptad
Az Extázis című előadás felfedezésre szólítja a nézőt. Egy konstruált miniuniverzumba invitál; egy színpadra sűrített, alternatív Budapest-labirintusba. A több szálon és több idősíkon futó multimédia-esemény egy csapat fiatal mindennapjait követi végig, akik arra az egyszerű kérdésre keresik a választ: hogyan lehetne jól vagy legalább jobban lenni. A zene, a tánc, a színház és a film formanyelvét használva áll össze az Extázis sajátos világa. Ebben a világban elmerülve minden néző a saját narratíváját rakhatja össze dialógusokból és képekből. Fenntartható-e a boldogság állapota? Ha igen, a közösségnek vagy az egyénnek van-e nagyobb szerepe benne? Hogyan látja Magyarország jövőjét az Y és a Z generáció? Ki lehet-e lépni a ciklikusan ismétlődő problémák örvényéből vagy csak egy mesterségesen létrehozott menedék segíthet a társadalmi rendszeren belül? eksztázis (gör. eksztaszisz, 'kilépés', lat. exstasis), elragadtatás, elrévülés, transz, a régi magyar nyelvben rüttetés, elrüttetés (röptetés): általános értelemben önkívületi állapot, melyben a tárgyi világgal való kapcsolatot meggyengíti vagy teljesen fölfüggeszti egy, az érzékekre, illetve a tudatra ható, természetes v. természetfölötti (isteni v. démoni) eredetű dolog.
Kerékgyártó István új drámája, a Skorpió látleletet jelünkről és közelmúltunkról. 2000 és 2025 között játszódó családtörténet, egy nagyvállalkozó és fiai sorsa az a prizma, amely által megérthetjük a rendszerváltás máig ható ellentmondásosságát, amelynek sötét oldala a legújabb kori Magyarországra is árnyékot vet. A mindennapjainkhoz hasonlóan sok humorral és persze sok aggodalommal megírt, lebilincselően izgalmas, rejtvényhez hasonló kortárs Lear-parafrázist Máté Gábor rendezi.
Ha az unokája hajnali háromkor becsönget egy biciklit tolva, nagy hátizsákkal, hogy csak éppen erre járt, akkor mit tesz a jó nagymama? Először is, a fülébe egy hallókészüléket, aztán pedig nekilát, hogy szállást biztosítson a nagy utazónak. Így kezdődik a nagy nemzetközi kritikai és közönségsikert aratott komédia, amelyben két generáció, két külön világ, két gondolkodásmód és sok ki nem mondott szó keveredik szívmelengető és humoros koktéllá. Ahogy egy kritikusa írta: „Akinek nehéz a szíve, vagy csak melegségre vágyik, nézze meg ezt a darabot. Aki a nagy generáció tagja és képtelen megérteni az unokáját, vagy az ipszilon generációé, és kiborítják a nagyszülei, nézze meg ezt a darabot. Aki egyszerűen szereti a színházat, nézze meg ezt a darabot.”
Különbözőbbek talán nem is lehetnének, Alex és Rupert között mégis minden magától értetődően alakul - ami a lényeget illeti. De mi történik akkor, ha pont ott kap sebet egy kapcsolat, ami az egyik leglényegibb? Hogyan lehet feldolgozni egy újszülött gyermek elvesztését? Cordelia O’Neill néhol szívmelengető, máskor szívfacsaró kétszereplőse biztos kézzel vezet végig bennünket egy nagy megpróbáltatás elé állított párkapcsolat lentjein és fentjein. Megingathatatlan arányérzékkel vegyít egymásba humort és megrendülést, gyászt és életigenlést. Mint aki maga is járt azon a tájon, amelyről mesél, s akinek épp ezért készek vagyunk elhinni: lehetséges a visszatérés. Mint bármi. Csak elég erősen kell rá gondolni. Zeneszerző: Farkas Virág ‘Zazie’ Látványasszisztens: Kaszás Nina
Az egyik kedvenc szerzőm legbonyolultabb regényével foglalkozhatok az egyik kedvenc társulatommal. Ezek monomániás emberek. Mármint a regény szereplői. Valami hajtja őket a pusztulás felé. Szerelem, szex, kiélhetetlen vágyak, a szakmájuk gyűlölete, vagy a hobbijuk imádata, valamit feltérképezni, valakit leigázni, elhasználódni valaki mellett, repülőgépmodellek. Csak azt ne, ami van. Csak ne úgy, ahogy kellene. Vian sem úgy és azt. Szabadon. Abszurd humorral. Naivan a zordat. Elsősorban magát szórakoztatja, miközben ír. Játszik. Szavakkal, helyzetekkel, a formával, szerkezettel. Minden figura kicsit paródiája önmagának, a helyzetek túlhevített variánsai valóságbeli rokonaiknak. Nagyít, túloz, forráz, fagyaszt, megráz, gyúr és dagaszt. Semmit ne vegyenek túl komolyan abból, amit majd látni fognak. Majd mi komolyan vesszük. Micsoda hülyeség egy sivatag közepén vasutat építeni. Beleszeretni a legjobb barátom barátnőjébe. Remetének menni. A munka, amit egy gép is elvégezhetne. Vagy amit nem végezhetne el. Végezni egy kerékpárossal. Nem meggyógyítani egy széket. Kérdezem? Fehér Balázs Benő
"Egyikünk sem tökéletes, és bizony mindannyiunknak vannak titkai... Nem vagyunk hibátlanok... De a valóság józan fanatikusai vagyunk, és a jó kompromisszumok robotosai." Pánczél György
A két test és egy lélek egyesüléséről szóló Non Solus, majd a föld és az emberiség kapcsolatát ábrázoló My Land után a világhírű magyar újcirkusz-társulat új produkcióval jelentkezik. A Solus Amor a megelőző kettő szerves folytatása, a trilógia záróköve.A Vági Bence művészeti vezető rendezte Solus Amor a társulattal való többéves közös munka során megteremtett „cirque danse” nyelvén megszólaló monumentális légi táncelőadás, amelyben az új cirkusz, valamint a klasszikus és modern tánc egyesül. Az egyetlen és ősi, időn és téren átívelő, mindannyiunkat összekötő energiát megidéző produkció korunk természet és csoda iránti vágyódásából meríti erejét. Vági Bence koncepciója szerint „a színpadi tér és a szereplők természeti esszenciaként ölelik körül a közönséget, hogy egy ősi imához hasonlóan lehetővé tegyék a néző számára a teljes elmélyülést”. Bábok: Janni Younge Hang: Terjék Gábor Levegőakrobatika-koreográfus: Illés RenátóReptetéstechnikai tervező, technikai vezető: Vladár TamásPróbavezető: Horváth ZitaA rendező kreatív munkatársa: Zsíros Gábor
Szerb Antal A Pendragon legenda című regénye nyomán. Játszódik a budapesti Irodalmi Múzeum Szerb Antal Emlékkiállításán, napjainkban. Rejtélyes gyilkosság történik a budapesti Irodalmi Múzeumban: halva találják a Szerb Antal-kiállítás kurátorát, Sir Benedict Havasréti professzort. A nyomozást a BRFK ambiciózus nyomozója, Mersz Inez vezeti, aki segítségül hívja dr. Láng Róbert gimnáziumi magyar tanárt, a professzor egykori szakmai jóbarátját. A nyomok okkult társaságok évszázados harcához vezetnek. Ahhoz, hogy kiderítsék, a professzornak miért kellett meghalnia, hőseinknek el kell olvasnia Havasréti gyerekkori naplóját, melyben felbukkan maga Szerb Antal, és benne foglaltatik a Rózsakeresztes Rend történetének egyik legtitkosabb fejezete is... a fejezet, amely örökre átírhatja a Szerb Antal-kutatás eddig ismert eredményeit!
„Az ügynök halála története egyetlen tőmondatban elmondható: egy ember meghal. Azt a napot látjuk, ami számára utolsó a Földön. És ez a nap a szeretet drámáját mutatja fel. A szeretet elvesztését és a szeretet visszanyerését.” – Arthur MillerWilly Loman 35 éve dolgozik. Ugyanott. Két fia van. Linda a felesége. Egyre rosszabbul megy az üzlet. A főnöke megalázza, egyik fiát a nők, a másikat a lopás érdekli. A drámában megjelenő kilátástalanság, illúzióvesztés felteszi a nézőnek azt a kérdést, hogy ugyanúgy hazudjuk-e el az életünket, mint ahogy Willy Loman teszi?Az ügynök megtört, hajlott hátú alakját Arthur Miller éppen halálával emelte a halhatatlanságba.Alföldi Róbert és Bíró Bence újragondolásában érkezik az Ügynök a Centrál Színház nagyszínpadára.
Pénzes komédia tragikus napokra. Anton Pavlovics Csehov Cseresznyéskert című komédiáját Morcsányi Géza fordításának felhasználásával színpadra alkalmazta: Balassa Eszter. Ez a színmű szinte minden csehovi motívumot felvonultat:félúton a dráma, a tragédia és groteszk között.A csehovi történetmesélés egyik összefoglalásának is tekinthetjük.A címben rejlő "Cseresznyéskert" szimbóluma a vesztett illúzióknak, amely a régi elmúlt életünk jelképe is egyben. Jelmeztervező-asszisztens: Tósaki GabiSzínészegyeztető: Rácz Annamária
Hevér Ádám Produkció. 2020. február, Bécs. Az OMV a világ egyik legnagyobb olaj- és gázcége. Ez az ország legtöbb bevételt hozó vállalata, amit részben az adófizetők finanszíroznak. Az OMV profitál a klímaválságból, folyamatosan üzleteket köt orosz oligarchákkal, és a kiskirályként viselkedő vezérigazgató, Rainer Seele évente több, mint hétmillió eurót keres. Viszont ezek ellenére alig jelennek meg kritikus cikkek az OMV-ről. Egy mindössze négy főből álló független oknyomozó újságírói csapat, a DOSSIER nem akarja ezt annyiban hagyni, ezért elkezdenek utánajárni az OMV gyanús ügyeinek.De mi történik, ha egy ilyen kis csapat egy óriással veszi fel a harcot? Miket rejtegethet még egy ekkora vállalat? És meddig képesek elmenni, hogy eltussolják az igazságot és korlátozzák a sajtószabadságot? A darabot az osztrák DOSSIER magazin kutatásai alapján írta: Calle Fuhr Videók: Ilosvai Péter