A történetből megtudhatjuk, hogy hol lakik a jóságos Hétfejű Tündér, érdemes-e jónak lenni, és egymásra találhatnak-e azok, akiket maga a Százarcú Boszorkány átkozott meg, de a kacsakirály és kacsa-királykisasszony tanulságos históriájából kiderül az is, hogy az önzetlen szeretet csodákra képes.
A világon először a Madách Színház kapta meg a jogot, hogy non-replica változatban állítsa színpadra a Mamma Mia! musicalt. A bemutató 2014 augusztusában a Szegedi Szabadtéri Játékokon, szeptemberben pedig a Madách Színházban lesz.
A két test és egy lélek egyesüléséről szóló Non Solus, majd a föld és az emberiség kapcsolatát ábrázoló My Land után a világhírű magyar újcirkusz-társulat új produkcióval jelentkezik. A Solus Amor a megelőző kettő szerves folytatása, a trilógia záróköve.A Vági Bence művészeti vezető rendezte Solus Amor a társulattal való többéves közös munka során megteremtett „cirque danse” nyelvén megszólaló monumentális légi táncelőadás, amelyben az új cirkusz, valamint a klasszikus és modern tánc egyesül. Az egyetlen és ősi, időn és téren átívelő, mindannyiunkat összekötő energiát megidéző produkció korunk természet és csoda iránti vágyódásából meríti erejét. Vági Bence koncepciója szerint „a színpadi tér és a szereplők természeti esszenciaként ölelik körül a közönséget, hogy egy ősi imához hasonlóan lehetővé tegyék a néző számára a teljes elmélyülést”. Bábok: Janni Younge Hang: Terjék Gábor Levegőakrobatika-koreográfus: Illés RenátóReptetéstechnikai tervező, technikai vezető: Vladár TamásPróbavezető: Horváth ZitaA rendező kreatív munkatársa: Zsíros Gábor
A téli tücsök valamikor nyári tücsök volt. De most tél van, hull a hó. És érzi jól, hogy a nyár messze van, de olyan messze, hogy már alig tud visszaemlékezni rá. Így kezdődik a meseregény, melyben a tücsök a szigeten töltött szép nyár emlékeit idézi fel. A zsályaszagú hátizsák zsebében került be a szobába, itt tölti nagy unalomban a telet. Kiugrik a hátizsák zsebéből, felszökken az írógép billentyűire, és le-leüt egy-egy betűt. Valamennyi leütött betű egy-egy szép nyári emléket idéz fel, a szigeten hagyott barátaira emlékezteti és már nem szomorkodik, vidáman telnek a napok. A finoman érzelmes, szép mese arról szól, hogy hogyan lehet a szomorúságot örömmé változtatni.
"Erős a házunk, teli a kamránk"- mondja Kippkopp Tipptoppnak. "De üres a karunk. Hiányzik innen .... egy gyerek!" - sóhajtja Tipptopp. Marék Veronika népszerű mesehőseinek története folytatódik, bővül a család öt kis gesztenyegyerekkel.
A 14 esztendős Hanna és barátai az internetgeneráció tagjai, a 21. század gyermekei. Amikor osztályfőnökükkel múzeumlátogatáson vesznek részt, az unatkozó Hanna felfigyel Kempelen Farkas sakkautomatájára és játszani kezd vele. Miután mattot ad a gépnek, váratlanul a múltban találja magát, 1791-ben, Bécsben, Kempelen Farkas műhelyében. A múlt s a jövő találkozása azonban cseppet sem veszélytelen…
„Tudjátok, ki vagyok én?! Hallottatok már a világ legnagyobb hőséről, Héraklészről? És úgy, hogy Herkules? Herki? NEM Herki! Egy görög srácról van szó, úgyhogy maradjunk a Héraklésznél! Na, szóval ez a Héraklész - nem én vagyok. (Csak majdnem.) Én vagyok a féltesója, a nevem Iphiklész. Majdnem egyidősek vagyunk, úgyhogy egy ideig ikreknek is néztek minket. Mondjuk nem túl sokáig. A tesóm eléggé kipattintotta magát, és akkor... Mindegy, majd meglátjátok. Én egy egyszerű földi halandó vagyok, pont mint ti. A bátyám viszont egy igazi sztár, egy félisten! Rá van akadva a hőstettekre. Például már a bölcsőben megmentette az életemet.” Tasnádi István Héraklész mítoszából írt új darabot, kifejezetten a bábszínház társulata számára. A legendás hős (ma úgy mondanánk: szuperhős) Héraklész és hétköznapi halandó féltestvére, Iphiklész történetén keresztül a mitológia eszköztárával, de a mai gyerekek nyelvén beszél bátorságról, hősiességről, kiválasztottságról, elbizakodottságról, testvérféltékenységről és testvéri szeretetről.
avagy a világ legjobb gyereke A méhek istene. Egy ember. Egy hírhedt ember. Egy mindenki által közismert személy, ahogy eddig még senki sem látta, és ahogy még senki nem gondolt rá. A történet középpontjában egy háromfős család áll: apa, anya és fiuk összetett, szövevényes lélektani viszonya. A készülő előadás célközönsége alapvetően a 13-18 éves korosztály, de rajtuk keresztül közvetve megszólítják a tizenéveseket tanító pedagógusok és a szülők generációját is. Mindezt játékosan, humorosan, de komolyan véve a témát, a történetet, és a történelmet. Az előadást 13 éves kortól ajánlják.
Mindenkivel megeshet – mármint ha nő, és elmúlt annyi… A mi történetünk ma játszódik, a new york-iBloomingdale’s áruházban – de játszódhatna a világ bármelyik más áruházában is. A szereplőink négy nő, és velük is megesik az… Az, amiről nem szeretünk beszélni. Mert tabu. De mi most megdöntjük. Ismerős sorsok, világhírű slágerek, ellenállhatatlan humor. A színpadon négy díva, négy csodálatos nő, akik mesterei a humornak és varázslatosan énekelnek…
„Rájöttem, hogy az emberek soha nem fognak megváltozni. Mindig hagyni fogják, hogy az okosabb és erőszakosabb ember uralkodjon rajtuk. Aki mindent mer, annak lesz igaza! Aki felrúgja a szabályokat, az hozza majd a törvényeket, és aki a legtöbbet meri, annak az igaza lesz a legerősebb. És ráébredtem, hogy a hatalom mindig annak a kezébe kerül, aki hajlandó megragadni. Hogy csak merni kell. Ennyi az egész. És akkor elhatároztam, hogy én merni fogok.” Dosztojevszkij regénye alapján írta: Gáspár IldikóGörög Imre és G. Beke Margit fordítása nyománKórusszövegek: Tóth Réka Ágnes és Gáspár Ildikó
Krum most jött haza külföldről. Nem hozott semmit, nem ismert meg senkit, nem talált munkát, nem lett boldog. Mert bárhol is történik az élet, az nem ott van, ahol ő van... Hanoch Levinnek, az izraeli drámairodalom legkiemelkedőbb szerzőjének remekműve tele van életszeretettel és humorral, miközben fájdalmasan őszintén beszél a legfontosabb dolgokról: a fiatal generáció kiúttalanságáról, a szerelemről, a magányról, az élet élhetetlenségéről és a be nem teljesített vágyakról. Hanoch Levin 55 évet élt, de rövidre szabott életében roppant intenzíven alkotott: 56 színdarabot írt, ezen kívül dalok, prózai művek, versek és jelentős színpadi rendezések őrzik nevét. Művei már hosszú ideje részei a Vígszínház életének, hiszen 2013-ban mutatta be a színház az Átutazókat a nagyszínpadon, és 2006 óta töretlen sikerrel játsszák az egyik leghíresebb és legnépszerűbb művét, Az élet mint olyan című tragikus komédiát a Házi Színpadon. A Krumot 1975-ben mutatták be először, de a mű az azóta eltelt évtizedek alatt semmit nem veszített frissességéből és aktualitásából, így az utóbbi években újra felfedezték maguknak nagy európai színházak, és több országban is sikerrel játsszák. A Vígszínház előadása a darab magyarországi ősbemutatója.
Heinrich von Kleist: O. márkiné története a teljes kiszolgáltatottság metaforája. Ocsmány, szentimentális és abszurd egyszerre.
Egy este a Mindenhatóval. Isten eljön hozzánk, mert nagyon sok mondanivalója van az Univerzum-projektről, megosztja gondolatait az elmúlt néhány tízezer év történéseiről és tapasztalatairól, válaszol az időközben felmerült kérdésekre és bemutatja a projekt fejlesztésének további lépcsőit. David Javerbaum tizenháromszoros Emmy-díjas szövegíró, producer, a Daily Show, az Agymenők, a Kominsky-módszer és a Disjointed sorozatok forgatókönyv-írójának darabja a Broadwayn Jim Parsons főszereplésével aratott nagy sikert.
Történik egy gyilkosság. A házaspár a háború sújtotta Kiotóból menekül, amikor a yamasinai országúton összetalálkozik a rablóval. A férj meghal. De mindenki máshogy meséli el, hogy mi történt valójában. Mi az igazság? Ki lehet egyáltalán deríteni, amikor mindenki hazudik? Van rosszabb, mint gyilkosnak lenni? A Vihar kapujában három alak áll: a Pap, a Favágó és a Koldus. Ide húzódtak be az eső elől. Látszólag véletlenül találkoztak. Mégis, egyiküket sem hagyja nyugodni ez a gyilkosság. Mintha közelebbről érintené őket, mint három véletlenül arra tévedt embert. Ahogy mesélnek, egyre több részletre derül fény, a kép mégis egyre zavarosabb. A világ véleményekből álló bozót. Az ember sohasem mond igazat.
Icke izgalmas, kortárs változatában Oidipusz egy nagy jövő előtt álló, a miniszterelnöki pozícióért jó esélyekkel induló férfi, aki teljes átláthatóságot ígért választóinak. Nincs több mismásolás, eltussolás, a régi aktákat is újranyitják. A választás éjszakáján játszódó színdarabban egy ambíciózus, ereje teljében lévő férfi szembesül a múlt árnyaival, de mennyi terhet bír elviselni egy ember? Kiéleződő családi konfliktusok, múltban eltussolt ügyek utáni nyomozás, politikai nyomás, és senki sem az, aminek látszik – egy nagyon mai thrillert láthat a közönség Pál Andrással a címszerepben, Szikszai Rémusz rendezésében. Robert Icke angol színházrendező és drámaíró. Több klasszikus színmű újragondolása kapcsolódik a nevéhez, kortársi közegbe helyezte pl. a Nórát, a Vadkacsát, a Ványa bácsit, a Stuart Máriát vagy az Oreszteiát. Ezt a sort folytatja színházunk harmadik bemutatója, Szophoklész Oidipusz királyának modern adaptációja, melynek 2024 tavaszán tartjuk magyarországi ősbemutatóját. Media design: Varga Vince Gyerek, Tiréziász kísérője: Szikszai Gáspár, Varga Frigyes
Irma, a Józsefváros kis Hamupipőkéje nem gazdag királyfiról álmodik: ő egy szegény asztalosba, Sipos Lajosba szerelmes, menthetetlenül és reménytelenül. De a korosodó, mogorva iparosmestert már más is kiszemelte magának: Adélnak, a panziósnőnek még házassági tervei is vannak, miközben fiatal szeretője karjaiban keresi a boldogságot. Molnár Ferenc vígjátéka egy furcsa szerelmi négyszög története ironikus, szívfacsaró mese, mely meghódította nemcsak a magyar, de a külföldi színházak közönségét is, és most visszatér igazi otthonába, ahol született, hiszen ezt a darabot – oly sok Molnár Ferenc drámához hasonlóan – a Vígszínház mutatta be először. Zenészek: Kovács Márton, Benkő Róbert/Hock Ernő, Alexi Gergely/Ágoston Béla/Szabó Zoltán, Bodor Tibor/Móser Ádám
"2195-ben én kezdő rendőrként a Győr-Moson-Sopron Megyei Alispán Úr, Osztojkán Frodó parancsnoksága alatt teljesítettem szolgálatot járőrként. Már akkor is elsivatagosodott a Rábaköz déli régiója, de a nyolcvanötös és nyolcvanhatos főutak csornai hármas keresztútjánál működött még egy akkumulátor töltőállomás, ahova április 23-án, huszonháromóraharminckor riasztottak engem. Akkor már senki nem tartózkodott ott a töltőállomás kezelőjén kívül, de ő mutatott nekem egy felvételt a telefonján, amin én felismertem Sztojka Szvetlánát."
Bernard, a felkapott francia építész minden férfi számára irigylésre méltó életet él. Nem csak Párizs gyönyörű látképe hever a lába előtt, de a világ óriás légitársaságainak álomszép légiutas-kísérői is az ő ágyában landolnak.