TV-csatornák

Ezek az írek tök olyanok, mint a vikingek!

Kijött egy új középkori kalandfilm, a Pilgrimage előzetese, olyan sztárokkal, mint Jon Bernthal, Tom Holland és Richard Armitage, és van benne minden, amit csak karddal, íjjal és fejszével csinálni lehet.

Minden, ami mozi

„Világsztárok flangálnak a pesti utcákon, itt forgat fél Hollywood”

Török Ferenc filmrendező szerint a Filmalap felismerte, hogy tízszer-százszor annyi nézőt elérnek külföldön, mint Magyarországon, így most szárnyalhat a magyar film, amihez kellett a Saul fia sikere is. Beszélgettünk vele továbbá 1945 című friss filmjéről, a bűnösökről és arról, hogy '45 ismerete nélkül nem lehet megérteni a második világháború utáni történelmet. Elmondta mi a fény, a hangok és Rudolf Péter pozíciója, valamint hogy akárcsak a Moszkva tér esetében, itt is rajta ragadt a munkacím a kész filmen. Nagyinterjú Török Ferenccel, aki épp ma ünnepli a 46. születésnapját.

A legkisebb mexikói – Gael Garcia Bernal

Emlékszem, amikor Karlovy Vary Filmfesztivál díszvendége volt az apró mexikói színész, nagy tiszteletben álló magyar filmesztéta hölgyek is sikítozva rohantak az elsötétített autó után, amiben ült. Bezony!

Minden, ami tv

Törvényre törve

Gino Felino egy kőkemény rendőrnyomozó, aki a hatóságok jóváhagyásával, ám saját belátása szerint szerez érvényt a törvénynek Brooklyn-ban, a helyi kábítószer-kereskedő maffiafőnökkel szemben.

Úszó erőd

Egy terrorista banda megszállja a haditengerészet Missouri nevű hajóját. Céljuk, hogy ellopják a fedélzeten található nukleáris fegyvereket. Casey Rybacknek kell megvédenie a hajót.

Az igazság védője

Egy sikeres kommandós karriert hagyva maga mögött, Alexander visszavonul. Amikor azonban kedves fiatal szomszédaira rászáll egy orosz gengszter, nem tud nem beleavatkozni.

Heti mozipremierek Összes premier

  • 1945
    1945 augusztus 12, 11 óra. Titokzatos szállítmányukkal két fekete ruhás, fekete kalapos idegen jelenik meg egy magyar falu vasútállomásán. Néhány óra alatt minden megváltozik.
    Időpontok
  • Alibi.com
    Néha minden pénzt megér egy alibi, amivel sikeresen leplezhetjük kettős életünket. Greg alibigyáros startupja óriási siker. És a cégnek hála, még álmai nőjét is megismeri.
    Időpontok
  • Desierto - Az ördög országútja
    Egy csapat bevándorló megpróbál átkelni a mexikói határon, hogy eljusson az Egyesült Államokba, azonban útjukat állja egy távcsöves puskával felszerelt, önjelölt "igazságosztó".
    Időpontok
  • Öldöklő szerelem
    Nem könnyű elegánsan szakítani. Tessa még alig heverte ki, hogy véget ért a házassága, amikor volt férje eljegyzi új szerelmét, és hazaviszi abba a házba, ahol valaha Tessával élt.
    Időpontok
  • Szívvel-lélekkel
    Három fiatal szörfözik a francia óceánon. Később a hazaúton baleset történik. A tizenéves Simont kórházba szállítják, de hamar kiderül, hogy élete már csak illúzió: szüleinek döntést kell hoznia.
    Időpontok

kulturális ajánló

Senkiföldje

Uránia, 19:00
A National Theatre Live közvetítése a Wyndham Színházból felvételről
A Pinter művéből készült nagy sikerű Broadway-előadást a londoni West Enden található Wyndham Színházból láthatjuk. A darab egy kiégett alkoholista író és egy sikertelen, vén költő, Hirst és Spooner története. Kellemes nyári este van, a két főszereplő egy bárban iszogat, majd az ivást Hirst közeli házában folytatják. Egyre részegebbek, beszélgetésük pedig hamarosan hatalmi játszmává alakul. A költő szerepében a Gyűrűk ura Gandalfjaként ismert Ian McKellen remekel, az írót a kitűnő Patrick Stewart alakítja. Korábban a Godot-ra várva című darabban arattak együtt hatalmas sikert. Angol nyelven, magyar felirattal.

Az étkezés ártalmasságáról

Jurányi Inkubátorház, 20:00
Az azonos című hosszúpróza, mikor évekkel ezelőtt megjelent, az "előadás" alcímet viselte, nem véletlenül. Az étkezés ártalmasságáról valóban termékbemutató előadás, a főhős, bizonyos Fibinger tragikomikus nagymonológja, élet-áriája haknikörútja egy állomásán, egy sokat látott, vidéki művelődési ház színpadán.

Ország Lili: Árny a kövön - Tárlatvezetés

Magyar Nemzeti Galéria, 17:00
Május 1-ig látogatható a Magyar Nemzeti Galériában a modern magyar művészet egyik kiemelkedő alakjának életművét bemutató kiállítás. A több mint háromszáz művet felvonultató kiállítás - eddig még soha nem látott módon - hazai és külföldi analógiákkal párhuzamban szemlélteti Ország Lili látásmódjának alakulását.

Blog.hu

Mitől lesz valaki cuki?

A a bizonyos melegség, ami ilyenkor elönti az embert, evolúciós örökségünk, sok állatfajnál is megtalálható.