Színház

A humor forrása

kabaré, magyar, 2012.

Értékelés:

5 szavazatból
Szerinted?

"Megbíztak minket, hogy írjunk egy szórakoztató darabot. Az első változat, egy erdőbe helyezte a történetet. Főleg szarvasos és harkályos jelenetekben gondolkodtunk, de a színház udvariasan arra bíztatott minket, hogy találjunk ki egy új koncepciót. A második változat a Humorsérült Emberek Rehabilitációs Egyesületében (HERE) játszódott, de a színháznak ez sem tetszett. Azzal fenyegettek minket, hogy nekünk is ott lenne a helyünk, és új koncepciót követeltek. Ekkor megpróbáltunk visszatérni a harkályos verzióra, de nem sikerült becsapnunk őket azzal, hogy ez egy új koncepció. Újabb nehézségek jöttek. Egyikünk macskája megbetegedett, másikunk kedvenc ventilátora elromlott. Az ezek ihlette egyfelvonásosokat már nem mertük megmutatni a színház vezetőségének, és miután ocsmány módon követelőzni kezdtek a közelgő olvasópróbára hivatkozva, végképp összeomlottunk. Három napig bolyongtunk egy mocsárban, abban bízva, hogy találunk egy olyan szövegkönyvet, amely megfelel a céljainknak. Nem találtunk. Egyre jobban aggódunk, hogy a színház visszafizetteti velünk az előleget, amit egyébként fingópárnákra költöttük, mivel mindkettőnk régi álma volt, hogy egy ilyen halomban hancúrozzunk, és ez nem is okozott csalódást. Most, midőn ezeket a sorokat írjuk, újabb koncepció sziluettje kezd körvonalazódni. Született néhány nagyszerű dal főleg sajtokról és kutyákról. Amennyiben a bemutató megvalósul, sok-sok szeretettel várjuk önöket, és teljesen jó szórakozást kívánunk!"

(A szerzők)

A(z) Thália Színház előadása

Bemutató időpontja:

2012. október 26., Thália Színház

Stáblista:

Hozzászólások

Lyanos 2014 jan. 03. - 14:40:33 Előzmény lluk
A TV-ben láttam a közvetítést. Hát mit mondjak? Valahogy az jutott eszmbe, hogy ez a színdarab olyan, mint amikor az író "Miért nem tudok írni?" címmel kiad egy többkötetes könyvet :-(
1/10
lluk 2013 dec. 11. - 12:56:51 1/10 Előzmény mindennickfoglaltbaszod
Egyetértek.
Továbbá: minõsíthetetlen és undorító. Nem önmagában a lépten-nyomon felhangzó trágárság miatt. Az még beleférne, ha a tartalmat erõsítõ formai eszköz lenne, de itt nincs mit erõsíteni. Nincs tartalom, csak trágárság önmagában.
Mintha a szerzõ - szándéka ellenére - önmagáról írt volna gyilkos (bár elég primitív) kritikát.
Kérdem tisztelettel: mi közünk van nekünk, nézõknek egy középszerûnél is gyengébb szerzõ vergõdéséhez?

Nem 1 a tízbõl, hanem 0 a tízbõl.
2/10
mindennickfoglaltbaszod 2013 febr. 20. - 00:59:13 2/10
Színvonaltalan, unalmas, mega gagyi!