Színház

A Játékkészítő 2014

zenés előadás, magyar, 2014., 0 - 14 éves kor között

Értékelés:

49 szavazatból
Szerinted?

A világ felgyorsult. Színesebb, zajosabb, kaotikusabb lett. A gyerekek már óvodás korban megkapják az első tabletet vagy videojátékot. A mesék szerepét átvették az animációs filmek, a hősökből szuperhősök lettek... - a TulipánTündér Produkció célja egy olyan 21. századi "műmese" életre hívása volt, amiben a magyar és nemzetközi mesetörténet figurái, elemei, toposzai úgy jelennek meg, ahogy azokat még senki nem láthatta.

A neves alkotói gárda semmit nem bízott a véletlenre. Hazánk legnagyobb színészeinek, fiatal tehetségeinek, kiváló zenészeinek, művészeinek és a könnyűzenei élet éllovasainak bevonásával álmodta színre a darabot. Az előadás egyszerre interaktív mesés kaland és pop musical, amiben a színház, a zene, a tánc, a cirkuszművészet, valamint a lenyűgöző vizualitás különleges egysége keveredik.

A történet:
A királylány, a Háromfejű sárkány, a Kismalac és Hüvelyk Matyi ott kornyadoznak mesevilágban, és attól félnek, elfelejtik őket. Nincs szuperlézerük, nem tudnak gombnyomásra szintet ugrani, szép lassan kimentek a divatból.

Elhatározzák, hogy felkeresik a híres videojáték-készítő mestert, hiszen ha belőlük is videojáték készülne, talán újra népszerűek lennének. Segítséget kérnek egy kisfiútól, Petitől, aki mindent tud a videojátékokról, és tanácsokat ad hőseinknek, hogy tudnának modernebbek és trendibbek lenni. Együtt indulnak a Játékkészítőhöz, ám az útjuk során váratlan akadályokba ütköznek.

A(z) Tüskecsarnok előadása

Stáblista:

Hozzászólások

offtopic
dimensions 2015 jan. 12. - 18:30:01
Hogyan lehet csillagozni/szavazni?
dimensions 2015 jan. 12. - 18:29:16
Van még fejlõdési lehetõség az elõadásban, de nagyon tetszett!
6/10
Kékmacska 2015 jan. 10. - 00:23:23 6/10
Nekem nagyon tetszett!
10/10
Illés Zoltán 2015 jan. 09. - 20:28:06 10/10
;)
10/10
borkacs 2015 jan. 01. - 02:29:26 10/10
A hozzászólásokat olvasva kicsit furcsállom, hogy az elõadás helyett nagyrészt a parkolásról, késõi helyfoglalás nehézségérõl, oldalról való rosszabb láthatóságról, a jegyárakról láthatok megjegyzéseket.
Halkan megkérdezném, hogy például egy vígszinházi darab esetén a fentiek közül miben is térnének el a körülmények.
Én ott is nehezen parkolok, látok oldalról, és ott sem szeretik, ha elkések...bár ott tényleg olcsóbb lehet a jegy. :)

Gyerekdarabot talán nem indokolt kizárólag felnõtt szemmel értékelni.
Mind a lányom, mind a környékünkön szép számmal helyet foglaló gyerekek a darab hossza ellenére is nyugodtan végigülték azt.
Ha objektíven szeretnénk értékelni, akkor a dallamok, az elõadók, a jelmezek magasan egy átlag gyerekdarab fölé emelik az elõadást. Van összehasonlítási alapom, lányom révén jópár másikhoz is volt már szerencsém.

Való igaz, hogy a "szuperprodukcióhoz" 2-3 csillag nálam is hiányzott, a történetben, és a rendezésben egyaránt maradt jócskán "tartalék", de az 1-2 csillagot adók érzésem szerint egyszerûen csak fekete szemüveget erõltettek magukra a piros helyett.
3/10
gizmoka78 2014 dec. 31. - 14:07:10 3/10
Véletlen rosszul csillagoztam. Nekem 8* volt az egész elõadás.
3/10
gizmoka78 2014 dec. 31. - 00:00:10 3/10
Én csak pár mondatban szeretném elmondani a véleményem.
Én a családommal voltam megnézni és már nem vagyunk fiatalok. 50,74,36 és 32 évesek. Nekünk nagyon tetszett az elõadás és egy gyereknek meg pláne nagy élmény lehetett, persze valóban akkor, ha olyan helyen ült, ahol élvezhetõ volt.
Azt aláírom, hogy az 50.000 ft-os jegy igencsak túlzás. Annyival nagyobb élményt nem nyújtott, de nyilván aki megteheti, vegye meg. Mi az I szektor legtetején ültünk, valóban meredek, félelmetes magasban, de szerencsére épp bõrrel megúsztuk
8/10
Noemi Szoke 2014 dec. 30. - 08:38:56 8/10
Nagyon sokat járok színházba, a zenés mûfaj nem az én mûfajom (finoman szólva), de ajándékba adtam olyannak, akinek viszont igen.

Nekem nagyon tetszett, igaz, jó helyen ültem (12 ezer forintos), mindent láttam és mindent jól hallottam.

Folyamatosan olvasom a "nem volt látványos" hozzászólásokat. Minden kukacoskodás nélkül szeretnék érdeklõdni, hogy ha ez nem volt látványos, akkor mi az? És a fanyalgók mit vártak díszlet-jelmez ügyben? Hogy citromsárgára festik az eget? Vagy az egész nézõteret beborítja Oroszlán Szonja ruhája? Vagy mégis mit? És sztori ügyben mit vártak egy musiceltõl? Hamleti magasságokat? (Biztos istenkáromlás lesz, de az Operaház fantomja olyan baromi nagy sztori? Vagy neadjisten a Macskák?)

Vagy a színészek voltak bénák? Ha igen, akkor ki? (Szerintem egyik sem. Bereczkit ki nem állom, de zseniális volt. A Király-testvérek úgy odab...tak, hogy na.)

Mi félre értünk oda (fél három), kb. 5 perc alatt bejutottunk, tök készségesek voltak, az egyetlen fennakadás az volt, hogy a végén alig találtuk meg a ruhatárunkat. De igen, ez egy gigaprodukció, sok ember, adott esetben átlagosnál több várakozás, stb...

Végül pedig: és erre nem szeretnék "igen, de egy 4 gyerekes család" valamint "nem mindenki teheti meg" típusú hozzászólásokat kapni, mert TUDOM, de igen, tudomásul kell venni, hogy a jegyárral a kényelmedet (is) megveszed.

Nem gondolom, hogy ez egy 10 pontos elõadás, de az 1-2 pontokat finoman szólva eltúlzottnak tartom. Számomra egy tök erõs 7-8 pont.
1/10
Juli Széles 2014 dec. 29. - 22:02:48 1/10
Egész életemben eddig egyszer hagytam ott színházi darabot, és az most volt.
A szervezés kritikán aluli volt, ha valamilyen csoda folytán megtaláltad a helyedet és le tudtál ülni, ha nem nézõtér közepe felé ültél, akkor már esélyesen nem láttál semmit.
A darabot talán annyival tudom jellemezni, hogy borzadályos ripacskodás.
Ajándékba kaptam a jegyeket ezért sok fogalmam nem volt, hogy mire ülök be, de nem tudtam eldönteni, hogy most kinek szól. Kisgyerekeknek unalmas és nem érthetõ, felnõtteknek rém retardált.
A díszletrõl nem tudok véleményt mondani, mert oldalt ültem, úgyhogy sokat nem láttam.
A zene az ordított a fülembe, a történet vér gagyi volt a színészek szintúgy. Megkockáztatom, hogy a legrosszabb darab volt amit életemben láttam, inkább vidd el a gyereked egy bábszínházba, olcsóbb és nagyobb az esély rá,hogy még te is és a gyerek is jobban élvezné.
xbqchm 2014 dec. 29. - 21:32:58 Előzmény Nézõ123
Nem csodálkoznék, ha más is így járt volna, mert a jegyrendelõ felületen van egy bazi nagy SZÍNPAD felirat - pont a színpaddal ellentétes oldalon. :P Ez egyébként szerintem a port.hu hibája, nekik kellene javítaniuk.
Ichi Moku 2014 dec. 29. - 16:46:54
Szeretném jelezni hogy a Játékkészítõ jegyek eladásra kerültek. A kedves vevõnek jó szórakozást kívánunk!
Ichi Moku 2014 dec. 29. - 14:57:47
Betegség miatt sürgõsen eladó 1db jegy a ma esti JÁTÉKKÉSZÍTÕ c darabra.

részletek:

darab: Játékkészítõ
idõpont: 2014. dec. 29. 19:00 (ma este!)
hely: R szektor 11. sor 26. szék
eredeti ár: 6450 Ft (+329 Ft kezelési költség)
eladási irányár: 4000 Ft

Érdeklõdni az alábbi email címen lehet: gkjegy@icloud.com
A jegyet a helyszínen tudom átadni.
3/10
Zsu2013 2014 dec. 29. - 14:01:51 3/10
Sosem szoktam kritizálni mások munkáját, egyszerûen azért, mert tisztelem a produkciók mögött álló embereket, a sok munkát és befektetett energiát ami által egy egy színdarab létrejön. Éppen ezért nem könnyû leírnom, hogy az egész produkciót és a körülötte létrehozott óriási felhajtást egy nagy átverésnek tartom. Számunkra nagy csalódás volt és a várakozásainkat messza alul múlta. És ez nem amiatt volt, mert a darab teljesen nézhetetlen, hiszen teljesen megfelelõ lenne egy átlagos matiné elõadásnak 5-12 éves gyerekek részére, 1500 Ft-os jegyárakért. Na de hogy szuperprodukciónak hívják és méreg drágán adják el a jegyeket annak a csábításával, hogy valami egészen különleges, nem mindennapi, nagyszerû élményben lessz a nézõknek része,az egyszerûen átverés. A díszletek és jelmezek az én megítélésem szerint szuperprodukcióhpz mérve kifejezetten szegényesek voltak, a hangosítás nem volt megfelelõ, az egész helyszín kissé lepattant volt és a szervezés is nagyon sok kívánni valót hagyott maga után. Mivel a produkciót sajnos azon a szemüvegen nézem, hogy milyen reklámmal (ígéretekkel) és milyen áron adták el, nálam 3/10. Ha ugyan ezt a darabot helyén kezelve hírdették volna -vagyis: megfelelõ jegyárakkal egyszerû gyerek matinéként- magasabb pontot tudtam volna adni
Nézõ123 2014 dec. 29. - 13:58:33
Szervusztok!

Nem szoktam kommenteket írni, ez az elsõ alkalom. És most mégis: október elején foglaltam jegyet az elõadásra: ismerik a "menõ számot" a gyerekek, jó lesz! Béna voltam , elsõ sorba szerettem volna foglalni, az utolsóba sikerült - pedig elsõként foglaltam,
de az ülésmegjelenítés számomra ezek szerint nem volt egyértelmû. Az elõadás elõtt kaptam egy e-mailt: sok ezren érkeznek majd: érkezzünk idõben: nagyon idõben érkeztünk: be sem engedtek. És amikor mégis: szegény ruhatáros "vendég diákok" egyenként írtak számlát a kabátokról, mérföldes sorokat indikálva ezzel.Ilyennel nem is igen találkoztam eddig: kabátonként 200,- ft, nyugtával.
Minek? Plusssssz: ülésmagasító a gyerekeknek: hááát nem kellett....Mivel legfelül ültünk - nem tudta senki sem...A legfelsõ sorban, HUF 12.0000,-ért halálfélelmem volt. Iszonyú magas és iszonyú keskeny az egész nézõtér. Eddig nem volt tériszonyom, de most nagyon......................Mögöttünk a Wc. 5 percenként elindult a kézszárító....és jöttek a takarítók, persze ez a dolguk.......................de még a telefonálni vágyó mindenkik is....

De lehet, hogy csak én vagyok ilyen béna!!!!

Gratulálok az extra nyereségért!

A nívós színészeknek azonban ebben nemigen kellene részt venniük!

Üdv,
Nézõ123
Vagabundusz 2014 dec. 29. - 10:12:36
Mivel tényleg nem derül ki. Max. abból, hogy a VIP jegyesek beküldhették a gyerekeik fényképeit és amikor a Játékkészítõ arról beszél, hogy õ azért létezhet, mert a gyerekek játszanak az õ programjaikkal, ezeknek a gyerekeknek a fényképeit vetítik ki a színpad fölsõ sarkában. Ezen felül cateringen vesznek részt, kapnak valami hazavihetõ ajándékot is. Ez mind le van írva az oldalon, tehát nem zsákbamacska! Akinek ez megért 50 ezret, az megvette. A többi ott ülõ gyerek ebbõl nem látott semmit. Én biztos nem adtam volna ki ennyi pénzt, de nem fújok arra aki igen!
xbqchm 2014 dec. 29. - 10:04:50
Ha viszont nem derül ki, hogy mitõl kerül az a jegy 50.000 forintba, akkor minek megvenni, tehát valami megint nem stimmel. Visszás és abszurd ez az egész.
Vagabundusz 2014 dec. 28. - 11:57:34
Az lehet, hogy 5-6 éves még kicsi hozzá, de hogy a 12 fölött meg túl nagy az is biztos:)
Malgyurika 2014 dec. 28. - 11:18:02
Erre az elõadásra én biztos nem vittem volna el 5-8 éves gyerekeket, mert ahogy a mellettem ülõk reakciójából láttam, unták és semmit nem értettek belõle.

A színpadi látvány fantasztikus volt, jó volt a szereposztás is. Ami roppant zavaró volt, hogy a ruhatárosok és büfések nem tudták, hogy hol vannak, végig ricsajoztak, amivel roppantul zavarták az elõadást. A szervezõk közül ez igazán feltûnhetett volna valakinek.
Vagabundusz 2014 dec. 28. - 09:58:54
Nem hinném, hogy "látatlanban ítélkezett", csak elolvasta a finoman szólva is túlzó reklámot! Mint ahogy írtad, nem volt szinte semmi interakció, de az oldalán nem ezt reklámozták.
9/10
csaboca66 2014 dec. 27. - 21:47:15 9/10 Előzmény neurock
Lehet, hogy mégsem kellett volna látatlanban ítélkezni. Nem volt olyan mértékû interaktivitás az elõadás alatt, ami miatt más gyerek jobban irigykedhetett volna, mint egy átlagos gyerekdarabban, ahol egy-két gyereket felhívnak a színpadra max. 5 percre. Itt sem történt több, egyszer hívott fel Pokorny Lia 5 vagy 6 gyereket a jelenetek közötti átrendezés idején a színpad elejére kicsit mókázni. Ennyi erõvel azt is fel lehetne róni, hogy mit éreznek azok a gyerekek, akiknek a szülei csak a távolabbi helyekre tudnak jegyet venni, nem a színpad elé.
Ami pluszt adtak a drágább jegyek, az nem látszott, legalábbis mi nem láttunk semmi olyat, amiért érdemes lett volna annyival drágább jegyet venni.
Összes hozzászólás