A hitetlen

Bakancslistához adom
The Believer
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai dráma, 98 perc, 2001

Értékelés:

94 szavazatból
Szerinted?

Danny Balint egy szélsőségesen rasszista skinhead-banda tagja, aki társai közül talán a legradikálisabban fogalmazza meg antiszemita nézeteit. Hamarosan a szekta egyik kulcsfigurája, hangadója lesz, aki úgy gondolja, hogy a banda két vezetője, Curtis és Lina nem eléggé szorgalmazza a határozott fellépést az "ellenséggel" szemben. Curtis-ék azt a nézetet vallják, hogy az amerikai zsidók kulturális beilleszkedés iránti mérhetetlen vágya hosszú távon a saját pusztulásukhoz vezet, de Danny szerint ez kevés: tenni is kell azért, hogy fogyatkozzon a zsidók száma. Senkinek még csak meg sem fordul a fejében, hogy Danny súlyos titkot őriz: ő maga is zsidó származású, aki valaha egy héber iskola egyik legjobb tanulója volt, mielőtt túl sok kérdés fogalmazódott meg benne a Tóra és az Ótestamentum tanításaival kapcsolatban. Danny csalódottságában és dühében kezdte tanulmányozni a neonáci mozgalmak filozófiáját, és így került a másik oldalra. Múltja azonban nem maradhat örökké titokban. Amint "bajtársai" tudomást szereznek Danny származásáról, a fiú kénytelen szembesülni saját elvakult elveinek borzalmaival. Önmaga lett az általa gerjesztett ellenségkép megtestesítője!A SUNDANCE FESZTIVÁL nagydíjas alkotását az Amerikai Náci Párt egyik oszlopos tagja, Daniel Burros valódi története ihlette. Burros a '60-as években öngyilkosságot követett el, miután a sajtó leleplezte zsidó származását.

Stáblista:

Díjak és jelölések

  • Európai Filmdíj

    2001
    Legjobb nem európai film jelölés: Henry Bean

Hozzászólások

Szerinted?
korben_dallas_világjegy 2022 jan. 20. - 17:17:26
Ugy gondolom részben helyes a meglátása több kommentelőnek hogy Danny szerint a zsidók áldozatszerepe Izsákig vezethető vissza. Ugyanakkor szerintem a film vége nem erről szól. Akik azt hiszik, hogy a zsidókat választotta csak mert figyelmeztette őket a bombára azok tévednek. Mikor a fehér árjáknak tart beszédet kifejti a lényeget, miszerint ha megpróbáljuk megsemmisíteni a zsidókat ők mindig erősebben térnek vissza. Ezért azt a következést vonja le hogy elfogadnunk és szeretnünk kell őket. És a végén Ő még meg is hal értük.... Simán kimenekülhetett volna ő is a templomból. Szóval nem tér vissza a gyökereihez és hódol be a zsidoságnak hanem éppen ellenkezőleg.
9/10
vargama 2021 dec. 05. - 21:28:13 9/10 Előzmény demdave
Sokat segített a film megértésében, hogy utána elolvastam a hozzászólásod (köszönöm), majd a Wikipédián a film tartalmát. És kedvet kaptam hozzá, hogy majd újra megnézzem.
Nem adja könnyen magát a film, nem könnyű megérteni, hogyan lett a zsidó Danny Balint szélsőséges, kemény náci, és mikor elbizonytalanodik, hogyan próbálja helyrehozni, ami helyrehozhatatlan, és meghasonlik.
Nagyszerű a forgatókönyv, fenntartja a feszültséget, minden részletnek jelentősége van a történet kibontakoztatásában. Nagyszerű film, ritkán látni hasonlót.
6/10
pihes 2021 nov. 24. - 14:35:15 6/10
Lekötött amíg tartott, érdekes szerepet formálnak meg ebbe.
Nem lett rossz!

6/10
6/10
Eszter.Sz 2020 jún. 14. - 22:32:02 6/10
Nem rossz film, de talán többet is ki lehetett volna hozni a témából. Számomra néhol kicsit zavaros, mintha nem tudnák az alkotók mire is fókuszáljanak inkább, ezért nekem maradt némi hiányérzetem.
Ryan Gosling zseniális (ebben is). A zsidóságról megfogalmazott kérdések és kijelentések érdekesek és elgondolkodtatóak.
9/10
Piluka 2019 dec. 25. - 21:55:41 9/10
Csodálatos film, ami bemutatja egy ember szenvedését a vallás tükrének visszatükröződésében.

Érezhető a karakter kettőssége, ami abból ered, hogy lélekben kihez szeretne tartozni, ellenben idővel meggyőződésévé válik, hogy nincs igaza annak, aki/ami a zsidó vallásban a felsőbb hatalmat gyakorolja, így náci eszmék után fut, megismeri a nácizmus alapjait, sokat olvas, de képes elolvasni a zsidók által írt írásokat is. Viszont neveltetéséből és származásából kifolyólag nem tud elszakadni a zsidóságtól, ezért a legnagyobb harcot önmagával vívja, amiért skinhead barátain túl önmagának is képes ártani. Ekkora önfeláldozást a zsidóságért egy skinheadtől sem fogok látni. Ezért állítom én, hogy minden csak meggyőződés kérdése, vagyis minden fejben dől el.


8/10
demdave 2018 jan. 05. - 12:51:30 8/10 Előzmény freybergert
"Ott Danny azt állította, hogy a még gyermek Izsák nem érthette, hogy mi történt vele, és ez súlyos lelki sérülést okozhatott neki."

Hadd pontosítsak az én meglátásom szerint. Nem az okozott lelki sérülést Izsáknak, hogy nem értette, mi történik vele. Hanem az áldozatszerep, amibe belekényszerült. Ez az, ami, Danny nézete szerint, továbböröklõdött az összes zsidóra (lévén azok Izsák leszármazottjai). Tehát amitõl ilyen bitangul ki van Danny a zsidókra, az az áldozatszerep, amit azok elfogadnak, s nem állnak ellen, nem harcolnak, hanem tûrnek...ahogy Izsák annak idején. Lásd: a zsidó srác az elején, akit D. inzultál, s az a legcsekélyebb ellenállást sem tanúsítja, a Holocaust-túlélõ papa, aki végignézte a gyereke felnyársalását, sõt az összes zsidó, akivel megtehették, hogy kiközösítették, deportálták, megkínozták, elégették stb... Ezért utálja elsõsorban D. a zsidókat, mert õ nem ilyen. Õ, amikor megüti az az izomagyú nácibarom "miheztartás végett", felkel, s félholtra veri azt. Az õ szemében áldozat létezik és harcos.

Áh, de rengeteg kérdést feszeget a film, s komoly odafigyelést igényel, elmélyedést, elmélkedést a hallottakon. Azért, biztosan visszatérek még hozzá egy kevésbé elfoglalt idõszakomban, s évõdöm még rajta.
1/10
tesz-vesz 2015 ápr. 18. - 11:48:15 1/10
amúgy az 5-7-es ponttal rendelkezõ átlag filmek ritkán vonzanak hozzaszólásra, ez a magyarázat, hogy miért ilyen "szélsõséges" a pontozásom. mert nem váltanak ki nagy reakciót az átlagok. erre a magyarázatra te is rájöhettél volna, ha használod a fejed
1/10
tesz-vesz 2015 ápr. 18. - 11:46:09 1/10
kedvenc filmem az Ötödik pecsét, 20 óra, Csodálatos elme. igaz utóbbi amerikai, valami problémád van a jenkikkkel?
nekem van amúgy elég sok gondom velük, mégis ez.

nekem tetszett a Hajsza, jó a zenéje, jó a dramaturg, jó a téma, jók a sznészek. vannak benne hibák, igen, vannak. apróak, mégis nagyon tetszett
és F-1-et is nagyon szeretem. te szereted a F-1-et? ugye nem? szerintem utálod.
4/10
Desintegrator 2014 okt. 01. - 09:54:15 4/10
Agymenés...
nem tudom ki milyen tanulsagot szür le a filmböl, de en azt, hogy ha valaki fejet gyerekkorban ilyen ertelmezhetetlen maszlaggal tömik, akkor nem kell csodalkozni azon, hogy belegyöpösödik, mint a föszereplö.

Minden "az iras" meg az imadsag körül forog, mintha az lenne az elet ertelme. Erre epül az egesz film...

Az ember eleg ertelmes lett ahhoz, hogy ertelmet adjon ertelmetlen dolgoknak, de ez a mesterseges ertelem csak tanulhato, meghozza pont egy embereleten at, hogy ez a tanulas ertelemmel töltse ki az emberi elet ertelem utani kutatasanak ertelmet.
Vegeredmenyben akar az embertöl szarmazik minden amiben hisz az ember akar nem, szerintem ertelmesebb a fizikai vilagunkat tanulmanyozni, amit biztosan nem az emberi ertelem krealt.

Kivancsi lennek valaki öszinte velemenyere, aki szerint volt valami ertelme vagy tanulsaga ennek a filmnek, hogy mifele?
1/10
offtopic
tesz-vesz 2014 júl. 20. - 17:02:21 1/10
jó akkor az anakonda 15 legyen egyes, ez meg legyen 1,2. max 2.
1/10
tesz-vesz 2013 nov. 10. - 02:52:13 1/10
örültem, mikor vége lett, nézzétek meg inkább az utolsó vacsora címû filmet 1000x jobb
1/10
tesz-vesz 2013 nov. 10. - 02:50:13 1/10
nagyon gyenge film, az esõ 5 percben pedig azt gondoltam, hogy nagyon jó lesz. akkor amikor bemennek az elõadásra, és egy értelmes ember elmondja miért fasiszta. ez az egyetlen jó jelenet.
nem szeretem az elmebetegekrõl szóló filmeket. még az elmebetegeket se szeretem, lehet ezért.
8/10
NADALFAN 2013 júl. 17. - 18:15:21 8/10 Előzmény Rahar
nekem tetszett a film , és nagyon sok igazság hangzik el a zsidóságról- hála a fõszereplõnek. Gosling kezdõ színészként parádés alakításokat nyújtott,nem hiába kapták fel, persze aztán bekebelezte Hálivúúd-:)
1/10
Rahar 2013 ápr. 14. - 22:21:40 1/10
Amikor elõször végiggondoltam a filmet propaganda alkotásnak gondoltam és eleve valótlanságnak. Majd megtudtam, hogy valós alapokon nyugszik a film, valóban nagy az Isten állatkertje. Ekkor újra elgondolkodtam a filmen és attól, hogy néhány embert érintõ valós problémát feszeget még nem gyengültem be a filmtõl, még mindig burkolt propagandának tartom. De persze nem tudom, hogy mik voltak az alkotók valódi céljai.
A kameraállások, a képi világa olyan benyomást tett rám, mintha az 1990-es években készítették volna, persze 2001 nincs olyan messze tõle.
Csonger 2013 febr. 17. - 10:55:03
Elég fura, hogy a film eredeti címét épp az ellenkezõjére fordították, bár igaz, hogy a magyar cím talán jobban illik a fõszereplõre.

Durva szövegeket nyomnak benne. Nem is értem, hogy nincs ez betiltva. Ilyen kemény zsidózást még semmilyen filmben sem láttam.

Érdekes a fõszereplõ kettõssége. Egész a film végéig nem tudtam megjósolni, hogy melyik énje kerekedik majd felül.

Jó film, érdemes megnézni.

U.I.: A perverz csaj tetszett nagyon. :)
trantor 2012 szept. 26. - 00:22:09 Előzmény birodalmirohamosztagos
A filmet Daniel Burros élete ihlette, tehát van ilyen. Nagy az Isten állatkertje. De gondolhatsz Szegedi Csanád esetére (bár õ eddig még nem végzett magával).
8/10
Sadenal 2012 aug. 29. - 17:55:01 8/10
Tényleg érdekes film volt. Ryan Gosling meg már itt bontogatta szárnyait. Nagyon jó párbeszédek és szövegek vannak benne.


8/10
fáklyás menet 2012 jún. 26. - 22:25:38
Ez tûnt fel nekem is, hogy pontosan az ellenkezéjére ferdítették a címet - "A hívõ" helyett lett "A hitetlen".
8/10
offtopic
Képkockaördög 2011 szept. 04. - 21:58:31 8/10 Előzmény freybergert
A végét én sem értettem - egészen addig, míg el nem olvastam, amit írtál, úgyhogy köszi :) Amúgy teljesen logikus, szóval illett volna rájönnöm, de talán lusta voltam végiggondolni...
Lehetne jobb amúgy, de azért így is jó, Ryan Gosling meg tökjó színész, csak szerintem "el fog kallódni". Ne legyen igazam.
kenyeresdaniel 2011 jún. 14. - 12:04:27
Ez egy nagyon jó film.
A címét nem kellett volna megcserélni ,mert õ hívõ és nem hitetlen.

:::::Spoiler::::::

Bár én úgy tudom hogy egy 32 kaliberes revolverrel lõtte le magát a srác ,és nem bombától halt meg.

:::::Spoiler::::::
Összes hozzászólás