Három miskolci idős asszony várja tizenéves barátait. A kamaszok rendre meg is érkeznek, s megpróbálnak áttörni a porosodó emlékek, a szorongató magány páncélján. A rést kereső fiatalok a miskolci Jezsu, vagyis a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium tanulói, akiket szeretetszolgálatuk teljesítése közben két éven át követtek a dokumentumfilm alkotói. A fiatalok és idősek közötti kapcsolatok számos sztereotípiának mondanak ellent, de a legfontosabb: nem csak az öregek gazdagodnak a találkozókból, az együtt töltött percekből.
A három idős asszony három különböző magány. Bori néni megözvegyült, két ifjú látogatója (Lilla és Bence) nehezen, harapófogóval húzza ki belőle a szavakat, hosszú életének azon eseményeit, amelyek izgatnak két kamaszt. Rózsi néni korántsem szófukar, panellakása sivár falai között, de sajátos bájjal, rengeteg panasszal és a kiszámíthatósága ellenére is szórakoztató játékkal fogadja talpraesett diákbarátait (Bogit és Ritát). Joli néni a film forgatásakor lépett 97. életévébe: e korban már minden szónak súlya van. A még mindig aktív asszony azonban éppen korával, közvetlenségével, komolyságával vonzza magához látogatóit: Fruzsit, Verát és Ádámot és elsősorban a hétköznapiságában is drámai helyzetbe kerülő Klárit.
A dokumentumfilm egyszerű eszközökkel fogalmaz, mellőzi az interjúkat, a valóság szerkesztett formában, mégis nyersen igazolja: az életnek gazdagabb a képzelőereje, filmes látásmódja, mint akármilyen rendezőnek.