Az igazi csemegének számító francia játékfilm egy dokumentumfilm forgatásról szól. A rendezőnő személyes hangú filmben vall arról, hogy milyen színésznek, rendezőnek és főleg nőnek lenni abban a közegben, amiben ő él és alkot. E vallomáshoz barátnőit, a mai francia filmművészet legismertebb színésznőit hívta meg. Charlotte Ramplingtől és Jeanne Balibartól kezdve Julie Depardieu-ig, Karin Viard-ig vagy Romane Bohringerig változatos variációkban vonulnak fel a színész-lét alapdrámái: karrier kontra család, öregedés, szakmai féltékenység, gyerekvállalás, művészet kontra szórakozás, hiúság, magány. Az "interjúalanyok" sztár allűrjeiket ledobva sírnak és nevetnek, cigiznek és ráncosodnak előttünk. Fikciót látunk, de érezzük, hogy egészen közel vagyunk a valósághoz, a színésznők önmagukat alakítják. Tanúi vagyunk küzdelmüknek a könyörtelen filmiparral és saját hatalmas egójukkal - esendő, zilált, de mindenképpen izgalmas és szeretnivaló lényük közvetítésében.
Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!
Hozzászólások
manao
2014 aug. 27. - 01:00:44
Nekem tetszett a hangulata, nem az az emberidegen faszság ami ömlik a tévébõl állandóan.
Egyáltalán nem belterjes, csak Magyarországon nem igazán ismerik a mai francia filmet a Luc Besson produkciókonn, és egy-két sztáron (Depardieu, Deneuve, Cotillard, Tautou, Marceau, Reno, Clavier) túlmenõen. Néhány színésznõt nekem is nehéz volt beazonosítani, pl. Muriel Robint csak a Jöttünk, láttunk, visszamennénk 2-ben láttam, és ott sem tett mély benyomást rám.
VIGYÁZAT INNENTÕL SPOILER VESZÉLY!!!
Szerintem a film legnagyobb erénye és legnagyobb hátránya is Maiwenn, aki nem csak írta és rendezte a filmet, hanem a filmbeli rendezõ szerepét is magára osztotta. A játékidõ kb. háromnegyedéig egy intelligens, jól összerakott filmet láthatunk, amely a színésznõk látszólag csillogó életérõl rántja le a leplet. Aztán jön a leszbi csók, ami annyira, de annyira felesleges, és még visszatetszõ is, mivel a rendezõ smárol az egyik szereplõvel. Félreértés ne essék, nem az azonos nemûek csókja ellen van kifogásom, hanem az ellen, ahogy belegyömöszölték a filmbe. Innentõl válik nyilvánvalóvá, hogy az alkotónak volt egy remek elképzelése, de azt már nem tudta, mit is akar kihozni az egészbõl, ezért a végén mindent lerombolt, amit az addigi 80 percben felépített. A film nagy részében szeretni és sajnálni is tudtuk a depresszióra hajlamos, egyszerre sikerre éhes, ugyanakkor megcsömörlött színésznõket. A végére azonban mind ellenszenves banyákká válnak, akik nem értik meg a magánéleti válságba került rendezõt, aki dokumentátorból hirtelen maga is színésznõvé, vagyis fõszereplõvé lép elõ.
Amúgy a betétdalok nekem is tetszettek, és különösen azért tartom érdekesnek a filmet, mert sokszor nem tudni hol a határ a valóság és a fikció között. Egy csomó mindent elhisz a nézõ, pedig kamu az egész. (Pl. Kíváncsiságból rákerestem Karin Viard és Bertrand Blier közös filmjére, de ebben az idõszakban Blier nem is készített filmet.) Számomra ez is a magyarázat, hogy a szereplõk miért vállalták el, hogy nevüket adják a filmhez, és látszólag lecsupaszítva a lelküket, nem épp a legvonzóbb arcukat mutatják. Különösen Christine Boissonon csodálkoztam, aki nem egy valós személyrõl mintázott, de fiktív nevet viselõ drámatanárként szerepel, hanem a saját nevén.
Összességében Bertrand Blier Színészek címû 2000-es filmjéhez hasonlóan vegyes érzéseim vannak ezzel az alkotással kapcsolatban is. Bliernél vannak igazán jól sikerült poénok, és tetszett, ahogy a nagy filmes elõdök elõtt tisztelgett, de nála nem láttam egy jó film lehetõségét. Ezzel szemben a Színésznõk bálja egy ütõs befejezéssel nagyon jó film lehetett volna, de így paripa helyett csak egy öszvér jött össze.
Egyáltalán nem olyan szórakoztató, mint az ismertetõ leírás alapján várható.
Belterjes, idegesítõ álproblémás áldoku olyanokról, akiknek „csak megszületni volt nehéz”, a sztereotípiákat erõsítve a tuggyukikrõl.
Egyedül a betétdalok üdítõek, összhangban az adott színésznõ szerepére komponálva, a többi szenvedés volt.
3/10
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások