Személy

Enyedi Ildikó

Született: 1955. november 15. (Magyarország, Budapest)


Értékelés:

20 szavazatból
Szerinted?

Leírás:

Enyedi Ildikó Balázs Béla díjas, Érdemes művész filmjeivel több mint negyven hazai és nemzetközi díjat nyert el, szerepelt Cannes-ban (Az én XX. századom, Arany Kamera a legjobb elsőfilmnek), Velencében (Bűvös Vadász, Tamás és Juli) Locarnoban (Simon mágus, a Zsűri különdíja) és más meghatározó fesztiválokon. Legutóbbi munkája az HBO-n nagy sikerrel játszott Terápia című sorozat volt, amelyet Gigor Attilával közösen rendezett.

1979-ben felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői szakára, ahol 1984-ben Fábri Zoltán osztályában végzett. Főiskolai évei alatt tagja volt az Erdély Miklós által vezetett Indigo (Interdiszciplináris Gondolkodás) elnevezésű művészeti csoportnak. Pályáját experimentális ihletésű rövidfilmekkel kezdte a Balázs Béla Stúdióban (BBS).
Első játékfilmjét 1988-ban forgatta, a sajátos hangvételű Az én XX. századom egy ikerpár története. Az alkotás 1989-ben a magyar filmszemlén elnyerte a játékfilm kategória alkotói díját. A Cannes-i Filmfesztiválon a legjobb elsőfilmesnek járó Arany Kamera-díjjal, az edinburghi és a Las Vegas-i fesztiválon különdíjjal ismerték el, a szakma és a kritikusok 2000-ben beszavazták minden idők 12 legjobb magyar filmje közé.
Következő filmje a Weber operája alapján készült Bűvös vadász (1994) volt, majd két évvel később a Tamás és Juli (1997) Franciaországban a Belforti Fiatal Filmesek Fesztiválján a legjobb nagyjátékfilmnek járó fődíjat kapta. Negyedik játékfilmjét, az 1999-ben bemutatott Simon Mágust a magyar filmszemle legjobb rendezői díjával tüntették ki, a locarnói filmfesztiválon a Filmklubok Nemzetközi Szövetségének különdíját nyerte el, és 2000-ben megkapta a filmkritikusok díját.
A 2009-es, alig húszperces Első szerelem egy (földi) lány és egy földönkívüli fiú első randevújának humoros történetét meséli el. A film érdekessége, hogy a főszerepet tizenhét éves lánya alakította.
Csaknem minden munkájának maga írja a forgatókönyvét, filmjeinek jól felismerhető, egyedi hangulata van.
Egyik rendezője volt az HBO csatornán futó Terápia című szériának, melyért 2013-ban Gigor Attilával a legjobb televíziós rendezés díját kapták meg.
Régi dédelgetett terve, hogy filmre vigye Füst Milán A feleségem története című művét, amelyet a világirodalom egyik legnagyobb regényének tart.
A Testről és lélekről című film forgatókönyve alig néhány hét alatt készült el, alapgondolatát Nemes Nagy Ágnes Védd meg című versének néhány sora ihlette.

Linkek:




Vélemény:


2013. május 30. 19:48
Én egy fővárosi egyetemi beszélgetésen találkoztam vele. Mészáros Mártával készülő közös filmjüket és ennek kapcsán a hazai pénztelenséget mutatták be. A mandarin halála - amiből akkor csak a táncjelenet létezett - végül kis stábbal és 35 perces kisfilmként készült el a nagyfilm helyett.

A Bűvös vadász (DVD-n sajnos még nem adták ki, úgy tudom) ugyancsak remekmű. Sőt, nálam Simon mágus felett áll. E kettőn kívül más filmjéhez sajnos még nem volt szerencsém. De a tehetség akár egy filmen is átsugárzik.

Enyedi Ildikó rendezői tehetség.

2013. február 6. 16:55
Emberileg hibátlan. Milyen szelíd, milyen bátor...

2010. október 24. 01:26
"Enyedi Ildikó hosszas jogi hercehurca után felbontotta a szerződést az izraeli producerasszonyal. "Pokollá tette az életemet az elmúlt három évben" - mondta a rendezőnő, mire nagysokára sikerült elérnünk. Új forgatókönyvet kell írnia angolul márciusra Szilárd Leóról, aminek tervezett címe a Zseni árnyékában. A főszereplő Paul Giamatti marad."
Lesz ebből a filmből valami? Mert Szilárd Leóról filmet készíteni - szuperzseniális, előre örülök, hogy lesz.

Összes hozzászólás