Személy

Kozák András

színész, szereplő, rendező
Született: 1943. február 23. (Magyarország, Gávavencsellő)
Meghalt: 2005. február 24. (Magyarország, Budapest)

1943. február 23-án született Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, az akkori Vencsellőn. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után a szolnoki Szigligeti Színház, majd 1966-tól 1991-ig a Thália, illetve Arizona Színház művésze volt. Ezt követően 2001-ig a Nemzeti Színházban, a jelenlegi Pesti Magyar Színházban játszott, 2003-ig a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja, művészeti vezetője volt. 1971-ben és 1978-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki.


1981-ben érdemes művész, 1990-ben kiváló művész címet kapott, majd 1993-ban Magyar Művészetért-díjban, 1996-ban Kossuth-díjban részesült. Sok színházi előadásban nyújtott meghatározó alakítást: volt Claudius Shakespeare Hamletjében, Tevje a Hegedűs a háztetőn-ben, Kopjáss István a Rokonokban, Lőrinc barát a Rómeó és Júliában, Albert herceg A hattyú című Molnár Ferenc-darabban, Fejedelem a Csongor és Tündében. A színművészet mellett rendezéssel is foglalkozott.

Hozzászólások

10/10
Gabriella54 2011 aug. 25. - 01:02:27 10/10
Az életrajzi adatokat nem egészen értem, miért írtad be, de nem is érdekes...
Viszont ha valaki ma az RTL Klub mûsorát választotta, hallhatta a hangját, hiszen az Egyik kopó, másik eb c. filmben Tom Hanks-et szinkronizálta.
kata3 2011 aug. 25. - 00:55:16 Előzmény Gabriella54
"2005. február 24. csütörtök, 16:47
Meghalt Kozák András színmûvész. 62 éves volt. A Kossuth- és Jászai-díjas érdemes és kiváló mûvészt hosszan tartó súlyos betegség után csütörtökre virradóra, a 62. születésnapján érte a halál."

Pillangó (1970) http://videotar.mtv.hu/Cimkek/k/o/kozak_andras.aspx
http://videotar.mtv.hu/Videok/2011/02/26/18/Hogy_volt___Kozak_Andras_televizios_munkai_Vencsellotol.aspx

"...Kozák András mindig viselt az inge alatt egy keresztet, a jelmez alatt sem vetette le, talán érezte, hogy minden pillanatban védelemre szorul..." http://www.vorosmartyszinhaz.hu/component/content/article/14/30-kozak-andras

Igazi színész volt, és csodálatosan mondott verset.
Húsz év múlva http://sharon.qwqw.hu/?modul=oldal&tartalom=995647
Pillanatok http://www.youtube.com/watch?v=1muxGkTly0M
10/10
screwface 2010 nov. 04. - 22:41:08 10/10
Született színész! A küzdeni, célt elérni akaró hõs szerepek remekül állnak neki, ez mellett persze mindenhol megállja a helyét.
10/10
offtopic
Gabriella54 2010 okt. 23. - 12:29:18 10/10
Szerintem akit kedvelünk, legyen bár 85-90 éves, akkor is korán megy el, fõleg ha ilyen fiatalon...
10/10
balipityu 2010 okt. 23. - 12:02:30 10/10
Kozák András az egyik lejobb magyar szinész,nagyon kedveltem.Sajnos korán elment.
10/10
Gabriella54 2010 okt. 23. - 02:13:44 10/10
...és a Csend és kiáltás c. Jancsó-filmben Drahota Andreával
10/10
Gabriella54 2010 okt. 23. - 02:12:41 10/10
Színpadon...
ilali 2010 okt. 22. - 23:51:39
kép
10/10
Gabriella54 2010 okt. 21. - 20:19:46 10/10
Remélem, holnap sokan ülünk majd a tv elõtt!
M1 21:10 Soha, sehol, senkinek - 1988-ban készült magyar filmdráma Kozák András fõszereplésével (megrázó film, csak ajánlani tudom!)
10/10
chosette 2009 ápr. 08. - 14:26:46 10/10
Én gyerek koromban láttam egyszer egy színházi elõadásban.Akkor még csak az m1 volt.Minden kedden színházi est volt. Egy családról szólt már nem emlékszem mi a történet csak õ volt a kissebik fiu.Végig néztem.Azóta a kedvencem a magyar színészek közt.Szerintem kevés ember van akinek nem az.És a hangja!?Számomra nem létezik halál nekem még most is él.
10/10
Gabriella54 2009 febr. 09. - 23:24:20 10/10
Nem vagy vele egyedül! Amikor tavaly tavasszal láttuk a Nemzetiben a Holdbeli csónakost, két csónakosért hullottak a könnyeim :(
10/10
renton1 2009 febr. 09. - 23:15:27 10/10
hát én nagyon szerettem õt