Személy

Lossonczy Tamás

festőművész, szereplő, képzőművész
 
Született: 1904. augusztus 12.
Meghalt: 2009. november 3.


Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

Leírás:

Festőművész.

1923-1926 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatója, mesterei: Bosznay István és Vaszary János. 1926, 1929: párizsi és amszterdami tanulmányutak. 1929-1931: Magyar Iparművészeti Főiskola, belsőépítészet, mestere: Kaesz Gyula. 1934-től a Szocialista Képzőművészek csoportjának tagja. 1937: tanulmányút Párizsba. 1945-1946-ban az Európai Iskola, majd 1946-1948-ban az Elvont művészek magyarországi csoportjának tagja. 1992: a Széchenyi Művészeti Akadémia alapító tagja, 1994: Kossuth-díj. 2004-ben Budapest Főváros II. kerületének Önkormányzata díszpolgári címmel tüntette ki.

Első korai nonfiguratív próbálkozásai után a '20-as évek végén organikus-konstruktív térkonstrukciókat alkotott, majd hosszú évekre felhagyott a képzőművészeti tevékenységgel, Molnár Farkas irodájában belsőépítészeti feladatokat látott el. 1939-től, felesége, Lossonczy Ibolya biztatására kezdett újra festeni. Konfigurációnak nevezett képei a Kállai Ernő által képviselt bioromantika megtestesítőjeként, térben úszó alakzatokat, a művész későbbi korszakának egyik alapmotívumává váló ikerháromszögeket, nyalábokat jelenítenek meg, másrészt expresszív, drámai erejű lenyomatai a korszak vészterhes hangulatának.

Művészete először az 1945-1948 közötti periódusban teljesedett ki. Folytatta, immár nagy méretekben (Fájdalom és remény, 1945, Temetés, 1946), a "lélek mélyvilágát" [Kállai E.] tükröző, a motívumok burjánzásán, egymással való ütköztetésén alapuló, erőteljes, szuggesztív kompozícióit, másrészről körös kompozícióival egy éteri, saját meghatározása szerint minden pszichologikumtól mentes, szubtilis képi rendszer kidolgozásán munkálkodott. Ugyanilyen tiszta, sallangmentes formaképzés jellemzi a több interpretátora, így Hamvas Béla által is "meditatív objektumnak" nevezett Tíz tábláját (1946-47) is. Ekkkor készült különböző alakú fatáblákba vert szögek köré tekert fonalak összjátékát kompozíciós elvvé avató Spárgaképeinek sorozata. 1949-től, baloldali politikai meggyőződésének engedve néhány szocreál művet készített, majd abbahagyta művészi tevékenységét. Hosszú vívódás után több éven át festette az 1962-ben befejezett monumentális Tisztító nagy vihar című művét, addigi munkásságának, csalódásainak, reményeinek nagyszabású összefoglalását, melyen két forgó spirális köré rendezve felvonultatta motívumait, egyszersmind emléket állítva az 56-os forradalomnak is.

Ettől kezdve nagyszabású, vissza-visszatérő problematikájú képsorozatokban járta körül az őt foglalkoztató kérdéseket: pl. a térben lebegő parányi fénytelített alakzatokét, a kártyalapszerűen kiterülő formákét, a robosztus kürtőkből összerótt, őslényekre emlékeztető motívumok burjánzását, a hegyesszögű villámok cikázását stb. Az ezeket kiegészítő néhány figuratív ciklussal együtt az 1960-as évek közepétől kibontakozó művészete hitvallás az alkotás csorbíthatatlan szuverenitása, az impulzív, az ellentétes pólusokat vállalni tudó alkotói magatartás mellett. Skrupulusok nélküli, a legkülönbözőbb elemeket szabadon vegyítő alkotói magatartása akaratlanul a posztmodern elveket előlegezi, jóllehet a magyar nonfiguratív festészet egyik csúcsteljesítményeként értékelhető művészetének hatása csupán néhány (Bak Imre, Molnár Sándor) alkotó esetében közvetlenül kimutatható. Festészeti tevékenysége mellett jelentősek vizuális naplóként is felfogható grafikái, plasztikai kísérletei is.

Vélemény: