Személy

Nicole Kidman

színész, szereplő, producer
Született: 1967. június 20. (56 éves) (Amerikai Egyesült Államok, Honolulu, Hawaii)

Nicole Kidman hazájában, Ausztráliában már népszerű színésznő volt, amikor a világ megismerte a Halálos nyugalom című thrillerben. Ezután jelentős hollywoodi produkciókban foglalkoztatták, egyre fontosabb szerepekben, s ma már a legkeresettebb sztárok között tartják számon. 1984-ben a hazánkban is futó Ausztrál Expressz című sorozatban játszott mellékszerepet. 17 évesen vált az ausztrálok kedvencévé az 1985-ös Vietnam című minisorozatban. Abban az évben két díjat is átvehetett.


Az 1989-es Halálos nyugalom című filmjével elnyerte az Ausztrál Filmintézet díját. Ezt követően részt vett a nálunk is vetített Bangkok Hilton című tévésorozatban. Első jelentős szakmai elismerését az Egyesült Államokban a Majd megdöglik érte főszerepéért kapta. 1998-ban visszatért a színházhoz is, a londoni West Enden, majd New Yorkban lépett fel nagy sikerrel David Hare The Blue Room című darabjában. Óriási sikert aratott a Moulin Rouge főszerepében, melyért Golden Globe-díjat kapott és jelölték az Oscarra is.


Kidman a 2000-es években sem lassított, évente több nagyobb filmes projektben is részt vesz és olyan produkciókban játszott, mint Az aranyiránytű, az Ausztrália, az Aquaman, Az Aranypinty, vagy a Botrány. 1990-ben házasodott össze Tom Cruise-zal, akivel két gyermeket fogadtak örökbe. Tíz év házasság után váltak el egymástól. 2006 júniusában hozzáment Keith Urban country énekeshez, akitől még két gyermeke született.


Díjai:
Golden Globe-díj: Legjobb színésznő - Majd megdöglik érte - 1996
Golden Globe-díj: Legjobb színésznő - Moulin Rouge - 2002
Oscar-díj: a Legjobb női főszereplő kategóriában az Az órák című filmben Virginia Woolf megformálásáért - 2003
A brit filmművészeti akadémia (BAFTA) díja az Az órák című filmben nyújtott alakításáért - 2003
Golden Globe-díj: Legjobb színésznő Az órák című filmben - 2003

  • 2024
    Máshon 10 executive producer executive producer, színész (amerikai drámasorozat, 2024)
  • 2024
    Máshon 10 színész (amerikai drámasorozat, 2024)
  • 2023
    Aquaman és az elveszett királyság 6.0 színész színész (amerikai sci-fi akciófilm, 90 perc, 2023)
    • HBO:
      • vasárnap (márc. 31.) 13:25,
      • hétfő (ápr. 8.) 21:35,
      • kedd (ápr. 9.) 13:35
  • 2022
    Az Északi 4.9 színész színész (angol-amerikai filmdráma, kalandfilm, 140 perc, 2022)
  • 2021
    Val 8.5 színész színész (109 perc, 2021)
  • 2021
    Kilenc idegen 10 színész színész (amerikai misztikus thriller, drámasorozat, 2021)
  • 2021
    Az élet Ricardóéknál 6.5 színész színész (amerikai életrajzi dráma, 131 perc, 2021)
    • Cinemax:
      • vasárnap (ápr. 7.) 20:00,
      • hétfő (ápr. 8.) 12:05,
      • kedd (ápr. 9.) 20:00,
      • szerda (ápr. 10.) 13:10
  • 2020
    Tudhattad volna 7.9 színész színész, executive producer (amerikai drámasorozat, thrillersorozat, 65 perc, 2020)
  • 2020
    Tudhattad volna 7.9 executive producer (amerikai drámasorozat, thrillersorozat, 65 perc, 2020)
  • 2020
    The Prom – A végzős bál 4.6 színész színész (amerikai musical, vígjáték, 131 perc, 2020)
  • 2020
    A nyugalom világa 10 színész színész (angol dokumentumfilm sorozat, 25 perc, 2020)
  • 2019
    Botrány 6.5 színész színész (kanadai-amerikai életrajzi dráma, 108 perc, 2019)
  • 2019
    Az Aranypinty 7.2 színész színész (amerikai filmdráma, 149 perc, 2019)
  • 2018
    Pusztító 5.5 színész színész (amerikai krimi-dráma, akciófilm, 123 perc, 2018)
    • Filmbox Plus:
      • szerda (ápr. 3.) 22:25,
      • hétfő (ápr. 8.) 00:00
    • VIASAT FILM:
      • péntek (ápr. 5.) 21:00,
      • szombat (ápr. 6.) 23:00,
      • hétfő (ápr. 8.) 01:20
  • 2018
    Eltörölt fiú 6.9 színész színész (amerikai életrajzi dráma, 115 perc, 2018)
  • 2018
    Aquaman 6.8 színész színész (amerikai-ausztrál akciófilm, kalandfilm, fantasy, 143 perc, 2018)
  • 2017
    Így csajozz egy földönkívülivel 4.9 színész színész (angol-amerikai vígjáték, 102 perc, 2017)
  • 2017
    Életrevalók 5.8 színész színész (amerikai dráma, vígjáték, 125 perc, 2017)
  • 2017
    Hatalmas kis hazugságok 8.8 színész színész, executive producer (amerikai drámasorozat, 60 perc, 2017)
    • HBO 2:
      • csütörtök (márc. 28.) 21:40,
      • csütörtök (ápr. 4.) 21:20
    • HBO 3:
      • vasárnap (márc. 31.) 19:15,
      • kedd (ápr. 2.) 21:50,
      • szerda (ápr. 3.) 03:20,
      • vasárnap (ápr. 7.) 19:05,
      • kedd (ápr. 9.) 21:45,
      • szerda (ápr. 10.) 03:15
    • HBO:
      • kedd (ápr. 2.) 20:50,
      • kedd (ápr. 9.) 20:50
  • 2017
    Hatalmas kis hazugságok 8.8 executive producer (amerikai drámasorozat, 60 perc, 2017)
    • HBO 2:
      • csütörtök (márc. 28.) 21:40,
      • csütörtök (ápr. 4.) 21:20
    • HBO 3:
      • vasárnap (márc. 31.) 19:15,
      • kedd (ápr. 2.) 21:50,
      • szerda (ápr. 3.) 03:20,
      • vasárnap (ápr. 7.) 19:05,
      • kedd (ápr. 9.) 21:45,
      • szerda (ápr. 10.) 03:15
    • HBO:
      • kedd (ápr. 2.) 20:50,
      • kedd (ápr. 9.) 20:50
  • 2017
    Egy szent szarvas meggyilkolása 5.7 színész színész (angol-ír thriller, 121 perc, 2017)
  • 2017
    Csábítás 5.8 színész színész (amerikai dráma, 93 perc, 2017)
  • 2017
    The 69th Primetime Emmy Awards színész színész (amerikai szórakoztató műsor, 2017)
  • 2016
    Oroszlán 8.8 színész színész (ausztrál-angol-amerikai életrajzi dráma, 118 perc, 2016)
    • HBO 3:
      • hétfő (ápr. 1.) 15:10,
      • péntek (ápr. 5.) 11:40
  • 2016
    Genius 7.2 színész színész (amerikai-angol életrajzi dráma, 104 perc, 2016)
  • 2015
    Vicceskedők 5.4 színész színész (amerikai filmdráma, 105 perc, 2015)
  • 2015
    Szemekbe zárt titkok 6.3 színész színész (amerikai thriller, 111 perc, 2015)
    • VIASAT FILM:
      • csütörtök (márc. 28.) 23:05,
      • hétfő (ápr. 1.) 22:55,
      • csütörtök (ápr. 4.) 00:50
  • 2015
    Strangerland 5.8 színész színész (ír-ausztrál thriller, 112 perc, 2015)
  • 2015
    The Guardian Brothers / Xiao men shen 10 színész színész (kínai családi animációs film, 103 perc, 2015)
  • 2015
    Queen of the Desert 9.0 színész színész (amerikai-marokkói életrajzi dráma, 128 perc, 2015)
  • 2014
    Paddington 7.1 színész színész (angol-francia-kanadai családi vígjáték, 97 perc, 2014)
  • 2014
    Lebilincselő: A Pamela Smart-tárgyalás 10 színész színész (amerikai dokumentumfilm, 98 perc, 2014)
  • 2014
    Grace - Monaco csillaga 6.4 színész színész (francia-amerikai-belga-olasz életrajzi dráma, 103 perc, 2014)
    • Mozi Klub:
      • szerda (ápr. 3.) 21:00,
      • csütörtök (ápr. 4.) 18:55,
      • szombat (ápr. 6.) 16:10
  • 2014
    Amnézia 7.3 színész színész (angol thriller, 92 perc, 2014)
  • 2013
    Vonzások 6.6 színész színész (angol-amerikai thriller, 99 perc, 2013)
  • 2013
    A tó tükre 8.1 színész színész (ausztrál-angol-új-zélandi krimi minisorozat, 350 perc, 2013)
  • 2013
    A háború démonjai 8.2 színész színész (ausztrál-angol filmdráma, 116 perc, 2013)
  • 2012
    Hemingway és Gellhorn 8.0 színész színész (amerikai romantikus dráma, 155 perc, 2012)
  • 2012
    Az újságos fiú 6.4 színész színész (amerikai thriller, 107 perc, 2012)
    • VIASAT FILM:
      • csütörtök (ápr. 4.) 21:00,
      • péntek (ápr. 5.) 23:30,
      • vasárnap (ápr. 7.) 01:35
  • 2012
    A Vogue divatszerkesztői 7.6 színész színész (amerikai dokumentumfilm, 60 perc, 2012)
  • 2011
    Túszjátszma 5.8 színész színész (amerikai-bolgár thriller, 91 perc, 2011)
  • 2011
    Kellékfeleség 8.3 színész színész (amerikai vígjáték, 117 perc, 2011)
  • 2011
    Csajok Monte Carlóban 6.4 producer producer (amerikai-magyar romantikus vígjáték , 109 perc, 2011)
  • 2010
    Engedd el! 7.6 színész színész, producer (amerikai filmdráma, 86 perc, 2010)
  • 2010
    Engedd el! 7.6 producer (amerikai filmdráma, 86 perc, 2010)
  • 2009
    Kilenc 5.9 színész színész (amerikai-olasz filmdráma, 112 perc, 2009)
  • 2009
    E! True Hollywood Story: Hollywood Ex-Wives 10 szereplő szereplő (amerikai dokumentumfilm, 2009)
  • 2008
    Ausztrália 8.5 színész színész (amerikai-ausztrál-angol kalandfilm, 165 perc, 2008)
  • 2007
    Margot az esküvőn 4.3 színész színész (amerikai vígjáték, 90 perc, 2007)
  • 2007
    Lagerfeld titkai 10 szereplő szereplő (francia dokumentumfilm, 88 perc, 2007)
  • 2007
    Invázió 7.1 színész színész (amerikai thriller, 99 perc, 2007)
  • 2007
    Az arany iránytű 7.3 színész színész (amerikai-angol családi kalandfilm, 114 perc, 2007)
  • 2007
    E! True Hollywood Story: Nicole Kidman 9.0 szereplő szereplő (amerikai dokumentumfilm, 2007)
  • 2006
    Táncoló talpak 7.2 színész színész, szereplő (ausztrál-amerikai animációs film, 108 perc, 2006)
  • 2006
    Táncoló talpak 7.2 szereplő (ausztrál-amerikai animációs film, 108 perc, 2006)
  • 2006
    A Szépség és a szőr: Diane Arbus képzeletbeli portréja 8.2 színész színész (amerikai életrajzi dráma, 122 perc, 2006)
  • 2005
    Földre szállt boszorkány 6.0 színész színész (amerikai romantikus vígjáték , 102 perc, 2005)
  • 2005
    A tolmács 8.1 színész színész (angol thriller, 128 perc, 2005)
  • 2004
    Születés 6.3 színész színész (amerikai-angol-német filmdráma, 100 perc, 2004)
  • 2004
    A stepfordi feleségek 6.9 színész színész (amerikai vígjáték, 93 perc, 2004)
  • 2003
    Szégyenfolt 7.2 színész színész (amerikai-német-francia thriller, 106 perc, 2003)
  • 2003
    Nyílt seb 6.1 producer producer (ausztrál-amerikai-angol thriller, 119 perc, 2003)
  • 2003
    Hideghegy 9.1 színész színész (amerikai filmdráma, 152 perc, 2003)
  • 2003
    Dogville - A menedék 8.5 színész színész (holland-olasz-angol-dán-finn-francia-svéd-német-norvég-japán-amerikai filmdráma, 178 perc, 2003)
  • 2002
    Az órák 8.1 színész színész (amerikai romantikus dráma, 114 perc, 2002)
  • 2001
    Stanley Kubrick: Egy élet a film tükrében 6.9 színész színész (amerikai dokumentumfilm, 138 perc, 2001)
  • 2001
    On-lány 7.1 színész színész (angol-amerikai romantikus dráma, 90 perc, 2001)
  • 2001
    Más világ 8.8 színész színész (spanyol-francia-amerikai thriller, 100 perc, 2001)
  • 2001
    Moulin Rouge! 8.6 színész színész (amerikai-ausztrál zenés dráma, 127 perc, 2001)
  • 1999
    Tágra zárt szemek 7.9 színész színész (amerikai-angol filmdráma, 153 perc, 1999)
  • 1998
    Átkozott boszorkák 8.3 színész színész (amerikai romantikus vígjáték , 104 perc, 1998)
  • 1997
    Peacemaker 7.4 színész színész (amerikai akciófilm, 119 perc, 1997)
  • 1996
    Egy hölgy arcképe 8.0 színész színész (angol-amerikai filmdráma, 142 perc, 1996)
  • 1995
    Mindörökké Batman 7.1 színész színész (amerikai fantasztikus akciófilm, 121 perc, 1995)
  • 1995
    Majd megdöglik érte 6.9 színész színész (angol-amerikai akció-vígjáték, 106 perc, 1995)
  • 1993
    Életem 9.0 színész színész (amerikai filmdráma, 117 perc, 1993)
  • 1993
    Bűvölet 8.4 színész színész (kanadai-amerikai krimi, 107 perc, 1993)
  • 1992
    Túl az Óperencián 8.4 színész színész (amerikai romantikus kalandfilm, 140 perc, 1992)
    • AMC:
      • szombat (ápr. 6.) 07:45
  • 1991
    Flört 7.2 színész színész (ausztrál filmdráma, 99 perc, 1991)
  • 1991
    Billy Bathgate 7.2 színész színész (amerikai akciófilm, 103 perc, 1991)
  • 1990
    Mint a villám 7.7 színész színész (amerikai kalandfilm, 103 perc, 1990)
  • 1989
    Halálos nyugalom 7.9 színész színész (ausztrál-amerikai thriller, 95 perc, 1989)
  • 1989
    Bangkok Hilton 10 színész színész (ausztrál tévéfilmsorozat, 48 perc, 1989)
  • 1987
    Széllovasok 6.3 színész színész (ausztrál filmdráma, 92 perc, 1987)
  • 1987
    Az éjszaka mestere (Árnyéktánc) 6.0 színész színész (ausztrál-kanadai akciófilm, 87 perc, 1987)
  • 1985
    Archer kalandja 6.8 színész színész (ausztrál kalandfilm, 93 perc, 1985)
  • 1984
    Ausztrál expressz 8.9 színész színész (ausztrál kalandfilmsorozat, 46 perc, 1984)
  • 1983
    Érzelmek nélkül 8.2 színész színész (ausztrál filmdráma, 100 perc, 1983)
  • 1983
    BMX banditák 8.5 színész színész (amerikai-ausztrál kalandfilm, 88 perc, 1983)
  • BAFTA-díj (2003) - Legjobb női alakítás: Az órák
  • Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (2003) - Legjobb női alakítás: Az órák
  • Golden Globe-díj (2022) - Legjobb színésznő - drámai kategória: Az élet Ricardóéknál
  • Golden Globe-díj (2003) - Legjobb színésznő - drámai kategória: Az órák
  • Golden Globe-díj (2002) - Legjobb színésznő - zenés film és vígjáték kategória: Moulin Rouge!
  • Golden Globe-díj (1996) - Legjobb színésznő - zenés film és vígjáték kategória: Majd megdöglik érte
  • MTV Movie Awards (2002) - Legjobb női főszereplő: Moulin Rouge!
  • Oscar-díj (2003) - Legjobb női alakítás: Az órák
  • BAFTA-díj (2002) - Legjobb női alakítás jelölés: Más világ
  • BAFTA-díj (1996) - Legjobb női alakítás jelölés: Majd megdöglik érte
  • Golden Globe-díj (2013) - Legjobb női mellékszereplő jelölés: Az újságos fiú
  • Golden Globe-díj (2011) - Legjobb színésznő - drámai kategória jelölés: Engedd el!
  • Golden Globe-díj (2005) - Legjobb színésznő - drámai kategória jelölés: Születés
  • Golden Globe-díj (2004) - Legjobb színésznő - drámai kategória jelölés: Hideghegy
  • Golden Globe-díj (2002) - Legjobb színésznő - drámai kategória jelölés: Más világ
  • Golden Globe-díj (1992) - Legjobb női mellékszereplő jelölés: Billy Bathgate
  • MTV Movie Awards (2002) - Legjobb csók jelölés: Moulin Rouge!
  • MTV Movie Awards (2002) - Legjobb zenés jelenet jelölés: Moulin Rouge!
  • Oscar-díj (2017) - Legjobb női mellékszereplő jelölés: Oroszlán
  • Oscar-díj (2011) - Legjobb női alakítás jelölés: Engedd el!
  • Oscar-díj (2002) - Legjobb női alakítás jelölés: Moulin Rouge!

Hozzászólások

luci87 2022 febr. 19. - 11:16:24 Előzmény Lili Marleen
Most nezem pont a sorozatot.Gyonyoru a haja, de az arca termeszetellenesen sima, 55 evesen.Mondjuk tenyleg jol jatszik ő is..
Lili Marleen 2020 dec. 21. - 21:56:01
A Tudhattad volna sorozatban is hatalmasat alakított , nagyon jó színésznő!
csicso82 2019 szept. 04. - 01:37:22
2008-ig 41 éves koráig nézett ki jól, ekkor mutatták be az Ausztrália c. filmet, azóta kb. vén szipirtyó feje lett.
1/10
Bubus53 2016 dec. 07. - 19:38:14 1/10
Én nem tartom sokra, azt tudom. :)
aranykolyok 2014 márc. 09. - 11:13:24
Tény és való hogy a legtehetségesebb színésznõ! S mind emellett rendkívül vonzó :P Nálam abszolút 1. helyen áll! (Y)
IMÁDOM <3
10/10
grebel 2013 okt. 28. - 19:09:17 10/10
Gyönyörû, és nagyszerû színésznõ (kicsit lökött is); igazi díva.
thetomi90 2013 júl. 20. - 22:43:52
örülök, de kicsit meg is botránkoztat, h 2013. 7. havában én vagyok az elsõ, aki ír Nicole-hoz:S :D
Õ az én Istennõm! "Hideg", "batoxoztatott", "rideg tekintetõ", ezen jelzõk ellenére ide vagy oda, a legszebb és a legtehetségesebb színésznõ!:)

Gyönyörû! *.* :D
kata3 2012 júl. 31. - 01:30:04
_goldie_ 2012 jún. 30. - 00:49:56
ejnye Nicol,
a szõrõs mellkas, nõ létedre?
xD
offtopic
kõmacska 2012 jún. 29. - 23:12:16
de motoron a legtutibb
offtopic
kõmacska 2012 jún. 29. - 23:09:38
tortában is jól mutat
offtopic
kõmacska 2012 jún. 29. - 23:07:18
más is úgy gondolja, hogy divat a kalocsai
kata3 2012 jún. 20. - 14:10:21
A port is elfelejtkezett róla...
Hihetetlen, de ma 45 éves Nicole Kidman! Boldog szülinapot neki, nekünk pedig még több jó filmet vele.
Hát ez jó... beírom a keresõbe Nicole Kidman... erre felajánlja, hogy botox.
Mindegy, nem érdekel. Nekem az egyszerû, természetes szépség jut eszembe róla, ha a nevét hallom. Gyönyörû és tehetséges.



Nicole Kidman kalocsaiban
offtopic
kõmacska 2012 febr. 22. - 22:20:34
Nincs is túl nagy különbség a botox és a cián között:
"Az egyik leghalálosabb idegméreg 1989-ben, Botox néven került a piacra....xIntézet tudósai patkányokat és egereket injekcióztak a botulinum A típusú idegméreggel...a méreg három nap alatt az agyi keringésbe jutott...Más megvilágításba kerülnek azok a halálesetek is, melyek Botox kezelés után történtek. Tudósok 1437 olyan esetet analizáltak, mely 1989 és 2003 közötti Botoxkezelést vizsgáltak. Ezek legtöbbje ránctalanító kezelés volt, ám a 28 halálos eset áldozatai mind orvosi elõírásra kaptak Botoxot..." http://www.webbeteg.hu/cikkek/szepsegapolas/1306/uj-ervek-a-rancok-mellett
offtopic
vénasszonyok_nyara 2012 febr. 22. - 17:57:37
A botox csak félmegoldás. A ciánkezelés, ami garantáltan megelõzi a ráncosodást.
offtopic
vénasszonyok_nyara 2012 febr. 22. - 17:55:52
A botox csak félmegoldás. A cián a tökéletes ránctalanító. Aki beveszi garantáltan nem fog megráncosodni.
Pheithó4 2012 febr. 22. - 12:26:39
Michelle Pfeiffert láttam valamelyik díjkiosztón, alig ismertem meg, olyan az arca mint egy maszk! Úgyhogy szerintem már nem lehet a "botoxtalanok" közé sorolni! Viszont vannak azért "szépen öregedõ" szinésznõk, azért ehhez kell az adottságon kívül egy bizonyos tartás! Nem azt mondom, hogy nincsenek ráncaik, de tojnak rá! Emma Thompson, Helen Mirren, Meryl Streep, Sophie Marceau...
Nicole Kidman különleges, szuggesztív színésznõ, nagyon remélem,hogy belefárad ebbe az ész nélküli kezelésekbe és elfogadja az idõ múlását és láthatjuk még nagyinak is:)
10/10
Ford Mustang 2011 dec. 21. - 00:27:27 10/10
Nem lenne ráncos, 44 évesen még hova ráncosodna. Ez csak egy hülye elmebaj a színészek között.
wrossi 2011 dec. 21. - 00:05:02
Nem szállnék vitába veled mert alapvetõen igazad van,de egy dolgot figyelmen kívül hagysz.A sztárok nem azért botox-olnak mert az annyira jó nekik,hanem az öregedést próbálják kijátszani.Tudom,hogy ez közhely,de a normál öregedés sem egy szép dolog,nem ok nélkül félnek õk a ráncoktól.Ki tudja Nicole Kidman hogyan mutatna most minden kezelés nélkül.A bûn az ha valaki parnoiából túl korán kezdi el a korrekciókat,szerintem Nicole ezt a hibát elkövette.
10/10
Ford Mustang 2011 nov. 24. - 00:40:18 10/10
Szerintem is így volt, a Batman 3-ban, épp tegnap néztem meg sokadszorra, nagyon szép volt.
Összes hozzászólás