Személy

Ridley Scott

Született: 1937. november 30. (Anglia, South Shields)


Értékelés:

146 szavazatból
Szerinted?

Leírás:

Scott tanulmányait a londoni Royal College Of Art-ban folytatta és tanulmányai befejeztével a BBC díszlettervezője lett a 60-as években. Hamarosan rendezőként is debütálhatott a tévétársaságnál a népszerű Z Cars című rendőrökről szóló szappanoperában. Később megalakította saját filmgyártó és produkciós cégét, a Ridley Scott Associates-t, amely több műfajteremtő reklámfilmet gyártott a 70-es években. A nagy mozivásznon először A Párbajhősök című filmje jelent meg 1977-ben. A film elnyerte a Cannesi Filmfesztivál elsőfilmes rendezőnek járó díját. Ezt követte 1979-ben az Alien - A nyolcadik utas: a Halál, amely Scottot a legnagyobb rendezők sorába katapultálta. 1982-ben a Szárnyas fejvadász (Blade Runner) következett.
1986-ban Legenda címmel egy fantasy következett Tom Cruise főszereplésével, majd három évre rá a Fekete eső Michael Douglas-szel. 1991-ben igazi szakmai és közönségsiker lett a Thema és Louise. 1992-ben a rendező még nagyobb fába vágta a fejszéjét és elhatározta, hogy filmre viszi Amerika felfedezését, Kolumbusz utazásait. Az 1492: A paradicsom meghódítása nagyszabású történelmi tabló Gérard Depardieu főszereplésével.
1996-ban viszont nagyot bukott a Tomboló szél című kalandfilmjével, szintén csúnyán megbukott a G.I. Jane című filmje Demi Moore főszereplésével. Úgy tűnt, a rendező kifáradt és már nem képes szakmailag és pénzügyileg sikeres produkció elkészítésére. Erre alaposan rácáfolt a 2001-ben elkészült és óriási sikert aratott történelmi filmeposz, a Gladiátor, amelyet Oscar-díjjal jutalmaztak és bevonult minden idők legsikeresebb filmjei közé. De ez még mindig nem volt elég: Scott elvállalta A bárányok hallgatnak című thriller folytatásának megrendezését. A Hannibal-ban Anthony Hopkins játszotta el ismét Hannibal Lecter szerepét és a film szintén világsiker lett.

Linkek:




Vélemény:


2015. október 1. 13:34
Ki az a Nolan?
A dedósok kedvencére gondolsz? :D
Egy filmje sem fogja megütni, pl. Az Alien színvonalát. :P

2015. október 1. 13:27
persze,nolan az isten,ridley meg csak"jó"rendező
ekkora eget verő baromságot is rég olvastam
nolan egy filmjét sem tudtam egynél többször megnézni(sőt olyan is volt,amit egyszer sem sikerült)

itt van néhány film,a szerinted csak"jó"rendezőtől,amit bármikor elő lehet venni és szájat lehet tátani:

-alien
-szárnyas fejvadász
-fekete eső
-sólyom végveszélyben
-gladiátor
-1492
-hannibal

nolan egy agyon hájpolt középszerű rendező
bóhócmutatvány filmjei a nyomába sem érnek scott mester műveinek

Összes hozzászólás