Személy

Sajdik Ferenc

grafikus, karikaturista, rajz
Született: 1930. augusztus 21. (93 éves) (Németország, Neuenhagen)

Grafikus, karikaturista, rajzfilmrendező. Munkácsy-díjas (1977), Arany Pálma-díjas (2000) Érdemes művész (1988). Édesanyja balerina volt, édesapja -Sajdik Sándor- korának egyik legsikeresebb zsokéja. Nevét Dunakeszin utca viseli. Gyermekkorát különböző országokban töltötte, többek között Németországban, Görögországban. Nyomdásznak készült, de érezte, valami más lesz az igazi. A nyomdában -mint litográfus- egyszer egy karikatúra kliséjét maratta. Ekkor egyik pillanatról a másikra döbbent rá arra, hogy az ő pályája alighanem a karikatúra lesz. 1955-ben a Rádió- és Televízió Újság tördelője és rajzolója lett, és hamar közölni kezdte karikatúráit a Ludas Matyi című szatirikus hetilapnak, amelynek 1965-ben belső munkatársa lett.


Harminc évig hétről-hétre ontotta a szellemes rajzokat. Sokan az ő kedvéért vásárolták a lapot, mert esendő figuráit csak szeretni lehet. 1990 után -a rendszerváltást követően- a Ludas Matyi napjai meg lettek számlálva. A munkatársak sokáig szerették volna életben tartani a lapot, de a szigorodó financiális feltételek rendre ellehetetlenítették próbálkozásaikat, így hát szétszéledtek. Sajdik karikatúrái még hosszú évekig megjelentek számos magazinban és napilapban - többek között a Képes7 c. színvonalas hetilapban is -, de mindinkább a rajzfilm került munkásságának homlokterébe.


Híres és máig igen népszerű rajzfilmsorozatai: A nagy ho- ho- horgász és a Pom-Pom kalandjai. Pályáján átível az általa illusztrált könyvek sora. Gyermek- és ifjúsági kötetek, pénzügyi vagy épp egészségügyi témák - Sajdik Ferenc grafikáinak stílusa kompakt módon illeszkedik minden műfajhoz. A komoly könyvek élét elveszi, a humorosat még szórakoztatóbbá teszik rajzai. Néhány éve egy váci műgyűjtő, Papp László unszolására kezdett táblaképeket festeni. Ma már ez, valamint kis méretű, írókat, költőket, művészeket ábrázoló, applikációkkal kombinált portréi jelentik tevékenysége fő csapásirányát. Vácott több mint száz táblaképéből állandó kiállítás is látható. Képein vonzó stílusjegyeivel megteremti azt a sajdikos világot, amellyel rabul ejti a szemlélőt. (Forrás: Kortárs magyar művészeti lexikon)

Hozzászólások