Személy

Soós Tamás

festőművész
 
Született: 1955. május 19. (62 éves)


Értékelés:

Még nincs szavazat, légy te az első!
Szerinted?

Leírás:

Festőművész.

1981-1985: Magyar Iparművészeti Főiskola. 1987-1989: Derkovits-ösztöndíj. Tanulmányutak: 1987: 22. Int. Malerwoche in der Steiermark, Graz; 1991: Stiftung Künstlerhaus, Boswill (CH); 1994: Magyar Akadémia, Róma; 1998: Cité Internationale des Arts ösztöndíja, Párizs. Textilszakon végzett, a 80-as évek közepétől az új festészeti mozgalom résztvevőjeként fest elvont, nagyméretű metafizikus tájképeket.

A '80-as évek második felében az itáliai manierizmus, különösen Caravaggio hatására különös persziflázs-képeket fest: az idézet idézete, valódi transzavantgárd fogás (Caravaggio, 1985; Mitológia, 1985). A stílusmetaforák posztmodern szellemű használatával a 90-es évekre kialakult új motívuma, a redukált figura, a ballusztrád motívum, amely embert jelez - nőt és férfit -, amelyet viszonylag homogén háttér előtt helyez el. Kezdetben a háttér vörös, és a figurák kékek, szorosan, szinte bezsúfolva jelennek meg egy-egy képtáblára tömörítve.

Ennek a formának legjelentékenyebb darabja a Barock-Melancholie (1991). Egy monumentális forma, amely szinte az ornamentika szintjéig redukált, foglalja össze mindazt, amit az emberi testről, a férfi-nő kapcsolatról, távolságáról és közelségéről, összetartozásról és taszításról mondani lehet. A Melancholia (1995) már két képtáblából áll össze, és a figurák (bábuk) a két szélső oldalon kapnak helyet, így a lehető legtávolabbra kerülnek egymástól. A háttér vörös és homogén, a figurák feketék. A köztük feszülő tér egyre nagyobb jelentőséget kap. A másik ekkor indított kép, a Barokk Melankólia (1992-1995) szintén két részes, vörös hátterű, a fekete figurák a szélen, de közöttük a tér annyira feszült, hogy egy fehér felirat, "barokk melankólia" került közéjük. Ez a gesztus, mint egy villám, összeköti-szétválasztja a két alakot. A figurákat megtestesítő forma olyannyira kulcskérdés számára, hogy ki kellett léptetnie a síkból, így született a 90-es évek közepén a szobrok sorozata.

Ez a transzformáció egyszerre siker és kudarc: a térbe lépett alakok elvesztik transzcendenciájukat, ami a vásznon kétségkívül megvolt. Nyereség, mert plasztikai formájuk, valós felületük viszont olyan gazdag, figurájuk olyan drasztikusan jelenvaló, hogy ez minden spirituális veszteségért kárpótlás.


Vélemény: