Színház

Baróthy (Máthé Zsolt)

előadás, magyar, 2010.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Izgalmas posztgraduális képzésnek is tekinthető munka, mely Máté Gábor 6 éve végzett színészosztályával kezdődött 2004-ben a Migrénes csirke című előadással. A Belemenekülők című előadás 2005-ös bemutatója nagy közönségsikert hozott. A következő új bemutató az Éjféltájban mondta meg hogy mi baja, amely harmadik alkalommal teremtett lehetőséget az egykori színészosztálynak a közös munkára, és újra egy nem szokványos előadás megszületését tette lehetővé. Nem kellemes "osztálytalálkozók" zajlottak itt nyaranta. A fiatal színészek tapasztalataiból fűzött játékok vallomássá lettek a 2000 után huszonévessé vált korosztály beilleszkedési problémáiról. Így rendkívül nagy sikert arattak a fiatal nézők körében, annak ellenére, hogy néhányan attól tartott, hogy "belterjes" maradhat ez a játék. Az előadások valóban a szereplők saját élményeiből készített etűdök füzérei. Ennek ellenére kiderült, hogy ezek a problémák most egy nemzedék beilleszkedési problémáinak rajzát adják, sok lírai, groteszk, ironikus és önironikus elemmel. Nem egyszerűen a pályakezdő színészek bolyongása az élet és a színházi struktúra útvesztőiben, hanem fiatal értelmiségiek bármely rétegének beilleszkedési problémái jelentek meg ezekben a színházainkban szokatlan munkamódszerrel létrejött előadásokban. Ezek a tapasztalatok alapozták meg azt az elképzelést, hogy a Színművészeti Egyetemen 2003-ban végzett osztálya sorra veszi tagjait, és évenként egy osztálytársról készít előadást A sorozat első darabja a 2007-ben bemutatott Járó Zsuzsa, 2008-as bemutatója a Szandtner Anna, 2009-es nagy sikerű előadása pedig a Kovács Patrícia volt. A darab hősét minden évben az évad utolsó előadásának végén sorshúzással választjuk ki. A sorshúzástól a próbaidőszakig előkészítő, ötletelő összejöveteleket tartanak a résztvevők, és a tényleges próbaidőre már elkészül a tulajdonképpeni darab váza. És a szokásos háromhetes zsámbéki próbaidőszak alatt nyeri el végső formáját. Idén a múlt évben kisorsolt színész: Máthé Zsolt. Róla szól az előadás, ahogy Ő látja magát, ahogy az "osztály" látja Őt.

A(z) Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis előadása

Stáblista:

Hozzászólások