Színház

Bemelegítés

táncelőadás, 50 perc, 2017., 10 - 16 éves kor között

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A Bemelegítés című előadást kifejezetten fiataloknak, leginkább a 10-14 éveseknek szánják az alkotók.Ez alkalommal színházi körülmények között, családi programként készült el az interaktív előadás, amely a Kaposvári Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálén Békés Pál alkotói díjat nyert.

A BULLYING, a gyermekek közötti verbális és fizikai agresszió napjainkban egyre többféle formában jelenik meg. A játékos csúfolódástól a kiközösítésen át a fizikai bántalmazásig mindennel találkozhatunk az iskolában és azon kívül. Jelen előadás alkalmat teremt, hogy erre a problémára a gyerek a szülővel együtt reflektálhasson. A bemelegítés témáját a közösségben való létezésre fókuszálva vetik föl. Hiszen mondhatjuk, hogy az ember, -ha nem is gondol erre? különböző életkoraiban, élete különböző stádiumaiban mindig bemelegít: készül, edz, felkészül valamire. Gyermekként, majd kisebb vagy nagyobb kamaszként készül, "melegít" a felnőtt életre, annak a -több-kevesebb változtatással- mindannyiunk életében lefuttatandó "programnak" a végrehajtására, amely fizikai (élő) de főként társas lény mivoltunkból következik.

A darab egyszerre használja a beszélt és a mozgásnyelvet. Mozgásvilágát tekintve a darab, amint azt a cím is sejteti: bemelegítés, amely során a szereplők eljutnak a látványos, akrobatikus elemekig az akrojógát ötvözve a kortárs tánccal.

Drámapedagógus konzultáns: Bethlenfalvy Ádám

Az 50 perces előadást egy szünet után 30 perc feldolgozó foglalkozás követi.

A(z) Juhász Kata Társulata előadása

Stáblista:

Hozzászólások