Színház

Az én Shakespeare-em - Hegedűs D. Géza

előadás, magyar, 2017.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Színész, rendező, egyetemi docens, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorhelyettese.
1975-től tagja a Vígszínháznak, ez a színház, ez a társulat színészi otthona. Itt játszotta Buckingham herceget a III. Richárdban, Prosperót A viharban, Kentet a Lear királyban és Julius Caesart is. Ez utóbbiért 2013-ban övé lett az év legjobb Shakespeare-alakításáért járó Gábor Miklós-díj.
Címszereplő diákjai Athéni Timon előadásában, és három szerepet játszik a Nemzeti Színház III. Richárdjában, amelyet tanítványa, ifj. Vidnyánszky Attila rendezett. Nemcsak színész, de néha úgy tűnik ? aggályosan pontos és figyelmes filológus és dramaturg is. Ki venné észre akár nézőként, akár olvasóként, hogy Julius Caesar esetére a Hamletben kétszer is hivatkoznak?

"Ezek a művek a humanitás létformáinak gazdagságát rejtik magukban. Olyan élmény számomra Shakespeare-rel foglalkozni, mintha kortárs szerzőről lenne szó. Valami olyasmit képes megragadni, ami nem süllyed bele a hétköznapiságba, hanem sokkal alapvetőbb emberi kérdéseket vet föl." (H. D. G.)

Film: J. L. Mankiewicz: Julius Caesar (1953)

A(z) Madách Színház előadása

Hozzászólások