Színház

Ének Szent György vitézről

zenés bábjáték, magyar, 2013., 5 - 12 éves kor között

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Szent György mondája az egyik legkedvesebb témája mind a vallásos hősi költészetnek, mind az ikonoknak. Ebben a mondában együtt van a legendás népi hős és a szent figurája. A Szent György kultusz sok elemében máig élő, sok ország és nép hagyományában meghatározó jelentőségű. Alakjának megidézésével az emberi élet örök kérdései merülnek fel...

A három fős szegedi csapat rég óta érlelt terve, eddigi eredményei összefoglalásával valósul meg az "Ének Szent György vitézről" című zenés bábelőadásban. Ötvözni a vásári bábelőadások harsány nevettető előadásmódját, kobzos énekmondók kora középkori keletet idéző zenei hangulatfestését olyan képi megjelenítéssel, amivel a hajdan volt vásári komédiások és képmutogatók járták az országot.

Közreműködnek a Smyrna zenekar tagjai, akik a darab zenéjét összeállították, megéneklik és élőben játsszák furulyán, lanton és kobzon. A dalok szövegéhez Temesvári Pelbárt XVI. századi költeményét dolgozták fel.

A(z) Aranygyapjú Társulat előadása

Stáblista:

Hozzászólások