Színház

Gluck: Don Juan - Vivaldi: A négy évszak

táncelőadás, 2017.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Két jól ismert történet elevenedik meg a színpadon, egyik sem abban a formában, ahogyan azt megszoktuk. A csábítás sevillai démonáról és a rettenthetetlen kővendégről szóló, Mozart olvasatában ismert történet számos feldolgozást ért meg a 18. században - ezek egyike az operáival híressé lett Christoph Willibald Gluck nevéhez fűződik. A barokk és a klasszika határán alkotott mester balett formájában jelenítette meg az örök érvényű történetet nagyszerű, kifejező és ma is nagy hatású zenékkel. Antonio Vivaldi A négy évszak című hegedűverseny-sorozata pár évtizeddel korábbi alkotás. Nem színpadi mű, mégis van cselekménye, hiszen a vörös pap - ahogyan akkor nevezték az árvaházi hegedűs tanítót - a maga által írt szonetteket zenésítette meg, gyönyörű, és költőien érzékeny természetábrázolással.
A koreográfiáiban zene és mozgás koherens egységét megvalósító, ugyanakkor az adott művet továbbgondoló, mély értelműen letisztult produkciókat jegyző Juronics Tamás, valamint az általa 1993 óta vezetett világhírű táncegyüttes ezúttal is izgalmas vállalkozásba fogott, amikor ezt a két 18. századi remekművet viszi színre, a történeteket tánccal, ezzel a különleges művészi nyelvvel kifejezve. A neves táncos huszonöt éve koreografál, számos klasszikus mű modern feldolgozásával is megörvendeztette már a kortárs tánc híveit. "Műveiben összművészeti hatásra tör, táncszínházat csinál. A modern stílusokat eredeti módon ötvözi, alkotásaiban hangsúlyos a jó értelemben vett mutatvány, a színpadi látványosság" - írták Juronics Tamásról 2009-ben, amikor megkapta a kulturális és művészeti élet szereplőinek adható legmagasabb magyar kitüntetést, a Kossuth-díjat.

A(z) Szegedi Kortárs Balett előadása

Bemutató időpontja:

2017. május 9., Szegedi Kortárs Balett

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások