Színház

Királyi kaland

előadás, magyar, 2008.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Különleges vállalkozás az idei kőszegi bemutató. A várszínház fölkérésére új zenés vígjáték született Mikszáth Kálmán A szelistyei asszonyok című elbeszélése és Makk Károly Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? című filmje nyomán, a várudvar környezetében és a kőszegi "társulat" népszerű színészeire - többek közt Molnár Piroskára, Hollósi Frigyesre, Bezerédi Zoltánra, Parti Nórára, Spindler Bélára - elképzelve. A szerzők a filmet is jegyző Makk Károly mellett Lőkös Ildikó, a versszöveget a kiváló költő, Lackfi János költötte, a korabeli hangulatot fölidéző zenét pedig Sebő Ferenc szerezte - és nemcsak szerezte, hanem a Kőszegen szintén kedvelt együttesével majd esténként kíséri is a dalokat, táncokat. Idén a reneszánsz évről szól minden, ezért is tűnt jó választásnak a Mátyás király alakja köré fonódó, történelmi környezetben játszódó romantikus, népmondai ihletésű pajzán história. A kiindulásul szolgáló novellában Mikszáth lebilincselő közvetlenséggel meséli el a szelistyei asszonyokra váró eseményeket, csalásuk kiderülését és következményét. Népszerű volt az ebből forgatott Makk-film is a hatvanas években. Most a színpadon követhetjük nyomon a török elleni harcok miatt férfi nélkül maradt szelistyei asszonyok sorsát, akik nem nyugszanak bele helyzetükbe, és új férfiakat kérnek a királytól. Ám a király, döntése előtt látni akarja, milyenek is az asszonyok. El is küldenek hozzá "mustrába" három gyönyörű asszonyt - igaz, egyik sem szelistyei... Klasszikus vígjátéki helyzetek nevettetnek, félreértések és átverések közt, kiváló szerepekkel. Nem elég az álszelistyei asszonyok pikáns helyzete, megjelenik a féltékeny Beatrice is, no meg az igazi szerelem is... Az értékes irodalmi alapanyag, a tapasztalt szerzőnégyes, a kiváló kőszegi társulat és a holdfényes várudvar együttese kellemes estét ígér nézőinek.

A(z) Kőszegi Várszínház előadása

Bemutató időpontja:

2008. július 11., Kőszegi Várszínház

Stáblista:

Szereplők

Beatrice
Mujkó (bolond)
Dóczy György
Báthory Pista
Drágffy Barnabás
Rozgonyi Gergely
Guthy Pál
Rostó Mihály uram (a szelistyei asszonyok kísérője)
Schramm Mária (lenhajú szász özvegyasszony)
Gergely Anna (Anna málnási székely barna menyecske)
Vuca (Veturia) (havasalföldi oláh kecskepásztor lánya)
Ifjú Korják Vencel (kocsmáros)
Özv. Korjákné

Hozzászólások

ryanara 2009 febr. 01. - 21:14:09
Isteni színjáték volt, én szerencsés vagyok, mert személyessen is találkozhattam a színészekkel megtisztelõ volt, remek elõadás és remek szereposztás, a téma pedig kihagyhatatlan élmény volt, gratulálok.