Színház

L-E-V by Sharon Eyal & Gai Behar: OCD Love

táncelőadás, 2017.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Az izraeli L-E-V harmadszorra jön a Trafóba 2017 májusában. A L-E-V a héber szív szóból jön, melynek mentén és Sharon Eyal legújabb koreográfiája, az OCD Love egyrészt a szív ügyeit tárgyalja. Másik témája az OCD-t, vagyis az obszesszív-kompulzív megbetegedés, más néven a kényszerbetegség, ami viszont akadályozza a szeretetet. Neil Hilborn kényszerbeteg költő OCD című verséből inspirálódott Eyal, mely szerinte már maga is egy koreográfia a szerelemről, ami mindig hiányt érez, és a szerelmesekről, akik mindig elhibázzák egymást és kiesnek a szinkronból. Az erőteljes táncelőadás Ori Lichtik techno ütemeire pulzál.

Sharon Eyal és Gai Behar két izraeli kreatív szupersztár már egy évtizede dolgoznak és élnek együtt. 2013-ban megalapították a közös társulatukat harmadik társukkal, a zenéért felelős Ori Lichtikkel. Eyal a Batsheva Dance Company-ban táncolt és koreografált, Behar pedig élőzenés, techno és underground eseményeket szervezett Tel Aviv parkolóiban és alagsoraiban. Kettejük kooperációjának eredménye egyaránt megfér a Trafó színpadán és egy techno klubban. Stílusukban keveredik a Batshevától örökölt Gaga technika és Eyal védjegye, az androgün erotika. Érzéki, városi-törzsi, pulzáló, ösztönös késztetések egy elidegenedett gépvilágban.

Táncosok: Gon Biran, Rebecca Hytting, Mariko Kakizaki, Leo Lerus, Darren Devaney, Keren Lurie Perdes
Alkotók: Sharon Eyal, Gai Behar
Zene: Ori Lichtik
Fény: Thierry Dreyfus
Jelmez: Odelia Arnold, együttműködők: Sharon Eyal, Gai Behar, Rebecca Hytting, Gon Biran
Turné menedzser: Keren Gdalyhau
Technikus: Itzik Ayalon

A(z) Trafó előadása

Hozzászólások