Színház

Lefitymálva

magyar, 2011

Értékelés:

8 szavazatból
Szerinted?

Ismertető:

A darab kritikus hangvételű, és a zsidósággal kapcsolatos paranoiákról szól. A zsidó kultúrával foglalkozó, független színház szerint társadalmunkban a "zsidó vs. nem-zsidó" hivatkozású diskurzus ördögi köröket fut. Ezért fontos, hogy próbáljunk nyitni egymás felé mégpedig úgy, hogy saját közösségünkhöz is kritikai szemmel közelítünk. A darab előkészületeként a színház felhívást intézett a nyilvánosság irányába: mindenki beküldhetett zsidósággal kapcsolatos közhelyeket, majd vegyes kulturális hátterű fiatalokból álló csapatot verbuvált a darab megvalósítására. A cél, hogy a különböző látószögből közelítő, sokszor öröklött előítéleteit hordozó felek mindegyikét szembesíteni lehessen abszurd berögződöttségeivel. Mindezt rengeteg humorral!

A Lefitymálva című darabban mindenkit kinevethetünk, önmagunkat is. Nevethetünk a két baráton, akik nem tudnak beszélgetni, mert az egyikük mindig attól fél, hogy antiszemitának, rasszistának bélyegzik majd: "Vigyázz, hogy mit mondasz, nagyon vigyázz!" - ismételgeti. Nevethetünk azokon, akiknek rögeszméje a "zsidó konspiráció". Kinevethetjük a sok zsákutcába torkolló, békítő kezdeményezést: "Kuss legyen már! Itt a lehetőség, hogy végre közelebb hozzuk egymáshoz a kurva kultúrákat! Kuss legyen! Koncentráljunk!" - kiabálja a darabban a fiatal riporter miközben zsidókat és antiszemitákat próbál kibékíteni. A darab igen kritikus a zsidó közösséggel szemben is, nagy adag (ön)iróniával láttatja a zsidóságon belüli mániákat, amelyeket részben két karakter - Rosenzweigberger, holokauszt-szakértő és Horovitzné, számos zsidó szervezet vezetőségi tagja - közvetítenek.

"A készülő színdarab egyszerre szimpatizál és gyűlölködik minden szélsőséggel, miközben önmagának is folytonosan gáncsot vet. Bevállaltan antiszemita és zsidóbérenc, egyértelműen antinacionalista és fajvédő. Egyszerre holokauszt-tagadó és tartja a holokausztot az aduásznak, amit bármikor elő lehet rántani a pakliból. Addig szeretnénk püfölni a fogalmakat és a kategóriákat, a félelmeket és a fájdalmakat, amíg azok teljesen el nem veszítik eredeti jelentésüket és funkciójukat.
És ha olyanokkal találkozunk, akik ezt nem tartják humorosnak, hát kezdjük el gyűlölni a humor nélküli embereket! Kategorizáljunk, általánosítsunk és mutogassunk egymásra, amíg el nem fáradunk. Rettegjünk addig, amíg már képtelenek vagyunk komolyan venni rettegésünk tárgyát! (...) Legyünk vele tisztában, hogy mindannyian szörnyetegek vagyunk valakinek a szemében. Az együttélés lehetetlenségét már megírták minden lehetséges formában. Mi arra vállalkozunk, hogy bebizonyítsuk: a szörnyek igenis jól kijönnek egymással, vagy ha ez túl merész állítás, hát legalábbis képesek kiröhögni egymást és talán magukat is." - Vinnai András

A GÓLEM SZÍNHÁZ előadása.

Bemutató időpontja:

2011. szeptember 24., Gólem Színház

Kövessen minket a Facebookon!

Stáblista:

Szereplők

Sára
(Horovitz Sámsonné, Kiválasztottné)
Simon
(Rosenzweigbergerstein, Kiválasztott)
László
(Roland)
Kökény Gyöngyvér
(Túsz)

Vélemény:


2011. november 8. 13:22
FeHér ElepHánt Kulturális Ajánló Portál ***moderálva***

LEFITYMÁLVA Borgula András Gólem Színház /Sanyi és Aranka/
A rendszerváltásig alig mertük kimondani azt a zsi...-vel kezdődő szót, a bármelyik /fél/oldalon állók furcsállva fogadták volna. Aztán elszabadult a gyalázkodás és a melldöngető identitásgőg egyformán szörnyű kórusa. Mennyivel jobb lenne inkriminált szavunkat egyszerűen úgy ejteni, mint a "szavannák foltosnyakú vándora": a zsi...ráfét!
Vinnai András a rá jellemző szabad asszociációs szellemmel, imponáló invencióval vállalja tabutörést: akár filo-, akár antiszemita valaki, megkapja a magáét... Humor, ötletesség, csattanókra hegyezett szituációk, eleven textus dicséri a szikrázó tollú alkotót.
Két tévelygő gázóra-leolvasó vitatkozik, lehet-e használni a "cigány"-szót, lehet-e villával enni a kínai kaját, poén-tűzijáték, magában elég lenne az egész estés élményhez, Bánki Gergő és Schmied Zoltán bravúros duettben villantja fel a PC-hozzáállás abszurditásait. A szélsőségek tobzódása folytatódik a vacsorázó házaspár lakásában, ahol Juristovszky Sosa hatágú csillagot sejtető csempefala előtt ütköznek az indulat...

Összes hozzászólás
2017. június 13.Nyári Fesztiválkalauz - Június Összeállítottunk egy folyamatosan frissülő válogatást az idei nyár fesztiváljairól.
x