A darabban ennek is igaza van, annak is igaza van. Ebben a világban olyan töménytelen mocsok harapózott el, hogy azzal nem lehet ésszerű keretek közt szembeszállni. Csak azokkal az eszközökkel lehet szembeszállni, amelyek ellen küzd. Paradoxon a világ. A kivonulás ugyanúgy vereség. Hiszen ha valaki azt hirdeti meg az első felvonásban, hogy párbajra hívom az emberiséget, s a végén elvonul, az kikapott. Elvesztette a játszmát.
Ez az előadás kivette a művet a társalgási helyzetből, s egy extrémebb, expresszívebb világba helyezte. Majdhogynem plakátszerűen a mába. Plázában játszódik, egy szórakozóhelyen, a kifutók e divatvilágában? Beazonosítható emberek a szereplői.
A világ problémáira a háromfajta ember ad háromfajta választ. A három ember pontosan ugyanúgy látja a világot. Mi a válasz? A női főhősnek, Céliméne-nek a válasza: a világ ilyen, én vesztes nem tudok, s nem is akarok lenni, ergo használom a világot. Intelligenciámmal, a szellemességemmel én ennek a haszonélvezője leszek. Mizantróp barátja, Philinte azt válaszolja: látom a világot, gyűlölöm a világot, de tönkre nem megyek, sodor amerre sodor. Mizantróp, vagyis Alceste pedig azt mondja, látom a világot és megváltoztatom a világot. És ráadásul a nő az, aki erre az oldalra löki őt.
Nemcsak a szöveg újszerű értelmezéséről van szó ebben az előadásban, hanem a posztmodern látvánnyal, zenével, video-effektekkel erősíti föl mindazt, amit ma jelenthet A mizantróp.
A(z) Újszínház előadása
Hozzászólások