Színház

Riviera girl

operett, magyar, 2017

Értékelés:

3 szavazatból
Szerinted?

Ismertető:

Egy Monte Carlo-i kaszinó fergeteges éjszakáin, vérforraló szving kíséretével, lélegzetelállító dívák és naiv úrilányok, kalandor arisztokraták és szélhámos szerencsevadászok hajszolják a szerelmet, a boldogságot és a pénzt. Forog a rulettkerék, és ki tudja, mikor, kinek, hol áll meg a golyó - szerencsét hoz-e, vagy végső összeomlást?

A Kálmán Imre Teátrum nyitóelőadásaként bemutatásra kerülő Riviera Girl a névadó mester Csárdáskirálynőjének amerikai Broadway változata, amit épp száz éve, 1917-ben állították először színpadra New York-ban.

Ezt az átiratot Guy Bolton és a világhírű angol szatirikus szerző, P.G. Wodehouse készítette, és még sosem játszották Magyarországon. A történetet az amerikai közönség számára alaposan átalakították, bár nyomokban Csárdáskirálynőt tartalmaz. A visszamagyarítás alkalmával Lőrinczy Attila és Kerényi Miklós Gábor azért alaposan leoporolták és újragondolták a történetet, a szellemes, csengő-bongó dalszövegeket a népszerű fiatal költő, Závada Péter alkotta meg, a koregráfus az alternatív színház egyik legjelesebb alkotója, Horváth Csaba, a díszlet Rákay Tamás, a jelmez Füzér Anni munkája, a főbb szerepekben Lévai Enikőt, Szendy Szilvit, Kardffy Aishát, Barkóczi Sándort, György-Rózsa Sándort, Kerényi Miklós Mátét, Németh Attilát, Szabó P. Szilvesztert és Vasvári Csabát láthatja a közönség.

A KERO? rendezte előadás különleges élményt ígér, hiszen a Csárdáskirálynő szinte mindenki által ismert halhatatlan melódiái ezúttal egy új, ismeretlen történet kíséreteként andalíthatják el és ragadhatják magukkal a nézőket.

Közreműködik: a Színház Kamarazenekara és a Musical Együttes

A BUDAPESTI OPERETTSZÍNHÁZ előadása.

Kövessen minket a Facebookon!

Stáblista:

Szereplők

Sylva Vareska, díva
Karl Lorenz, fiatal német arisztokrata
Michael Lorenz gróf, Karl apja
Victor, egy titokzatos kaszinóvendég
Sam Springer, a kansasi Fishburg városából
Birdie Springer, a felesége
Kemény Ferenc, magyar báró
Claire Kemény, a lánya
Gustave, a kaszinó vezetője

Alkotók

Vélemény:


2017. június 13.PIM Nyári Fesztivál Június 25. és július 14. között a zene, a képzőművészet és a színház lesz az irodalom társa.
x