Színház

Tél

előadás, magyar, 2010.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Az előadást a társulat három fiatal színésze játssza - Kolozsi Borsos Gábor, Kőmíves Csongor és Vajda Gyöngyvér -, akiknek kiváló lehetőség a megmutatkozásra és - mindenekelőtt - a fejlődésre. A Tél ugyanis aprólékos munkát, szöszölést igényel: itt mindenre oda kell figyelni, épp úgy, ahogy a darab szereplői is megérzik egymás minden rezdülését.
Tulajdonképpen ez adja a darab szépségét. Hogy benne két egyszerű fiatalember fordul egymás felé - és felénk. Akárha magunkat látnánk. Azzal a különbséggel, hogy mi már ritkán csodálkozunk rá őszintén a bennünket körülvevő világra. Mi már ritkán kerülünk olyan helyzetbe, ahol az egymásra utaltságot, a bajtársiasságot és a kitűzött cél iránti alázatot ilyen szélsőségesen - és közben magától értetődően - megtapasztalhatnánk.
Hogy miért jöjjön el a kedves néző az új őszinteségként vagy új naivitásként emlegetett irányzat egyik darabjának előadására? Mert jó a rendszerváltás előtti időkben kutakodni. Jó megfigyelni életünk kis botorságait. Jó ráeszmélni önmagunkra.

A(z) Figura Stúdió Színház előadása

Stáblista:

Szereplők

Első katona
Második katona
Hópelyhecske

Hozzászólások