Színház

Akárki

színmű, magyar, 2014.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Kárpáti Péter Akárki című moralitásjátékát 2013 decemberében mutatta be a Kassai Thália Színház. Az utóbbi évtizedek egyik legjelentősebb magyar drámaírójának egyik legkiválóbb, legidőtállóbb művéről van szó. Kárpáti egyszerre egy konkrét kortársunk mindennapi, hétköznapi történetét meséli el, de ezt a sorsot ki is tágítja, és egyetemes tapasztalássá teszi. Nemcsak egy akár az utcai forgatagból, bármilyen hivatalból, a környezetünkből ismerősnek tűnő, hús-vér személyről, de a középkori moralitás műfajából kölcsönzött alaptípusról, egy Akárkiről van szó.

Egy emberről, akit váratlan életpillanatában meglátogat, felkeres a halál és arra kényszeríti, vessen számot az életével, nézzen vissza, vegye észre, tudatosítsa, hogyan élt eddig és próbálja meg rendezni viszonyait, kapcsolatait, tegyen rendet, válaszolja meg a nagy kérdéseket, ki is ő, mit ért el, mit hagy maga után? Kárpáti Péternél ráadásul az Akárki egy nő: slampos, magát elhanyagoló, elvált asszony, aki megtudja, hogy halálos beteg. Megretten és természetesen hirtelen fontos lesz neki minden, mit addig elhanyagolt, egyszer csak tisztázni akar és tisztán látni, rádöbben, milyen üres is volt eddig az élete, mennyire nem figyelt oda sem másokra, sem magára, valami hideg, mechanikus rendnek engedelmeskedve teltek a mindennapok. Tulajdonképpen semmi más nem történik, csak éli az életét, azt az életet, melyet eddig sem tudta, hogyan kell élni, de most már tudni szeretné.

Az Akárki lényeges, de gyakran tabuizált, elhallgatott témákat feszeget, melyek közül a legjelentősebbek a halál, a gyászmunka, a társadalom viszonya a haldoklóval, az emberi kapcsolatok valamilyen szinten szélsőségesnek tartott, véges kérdéseket feszegető helyzetekben, a szembesülés önmagunkkal és a környezetünkkel ezeken a szituációkon keresztül. Az előadás nyilvánvalóan olyan témákat prezentál, melyek szokatlanok régiónkban, melyekről egymás között is ritkán beszélnek az emberek, de a művészek, alkotók, különösképpen a honi színházak nagyon ritkán vállalják fel ezt a szembenézést, ezeket a kérdésköröket.

A(z) Kassai Thália Színház előadása

Stáblista:

Szereplők

Köves néni (Aranka)
Köves bácsi (Tódor)
Lány csecsemővel (Vera)
Vénasszony (Mari)
Hölgy (Erika)
Tüdőbajos fiú (Tóth Gyula)
Úr/Csontváz (Rendőr)
Részeg férfi (Péter)

Alkotók

Hozzászólások