Ridley Scott nem áll meg

Nemrég ünnepelte a 77. születésnapját, és mozgékonyabb, mint Mick Jagger. Ridley Scott megállíthatatlan. Már Budapesten forgatja új filmjét, a The Martian-t, közben csöppet sem lazít az Exodus – Istenek és királyok promócióján, és tervezgeti a következő rendezését – ami valószínűleg nem A szárnyas fejvadász folytatása lesz.

Világ életében hihetetlen tempóban dolgozott: pályája elején, amikor reklámfilmeket készített, volt év, hogy 150 darab szpotot gyártott le. A filmes karrierje kicsit későn kezdődött, negyven éves volt, mire először rendezhetett, 44, amikor A szárnyas fejvadászt csinálta, de azóta bőven bepótolta a lemaradást: 22 filmjéből 12-t az ezredforduló óta készített el, és akkor még nem beszéltünk szintén jelentős produceri munkájáról. „Aki leül vele interjút készíteni, az nem érti, milyen is Ridley Scott” – nyilatkozta rendezőjéről az Exodus főszereplője, az energiában szintén nem szűkölködő Christian Bale – „Csak az ismerheti igazán, aki mozgásban látja. Mozgásmániás. Valószínűleg reggelenként az ágyból is tízszer olyan gyorsan ugrik ki, mint én.” Az Exodus másik főszereplője, a Mózes testvérét és halálos ellenségét alakító Joel Edgerton is egyetért ezzel. Szerinte Ridley Scott leginkább egy cápára hasonlít. De nem azért, mert ragadozó volna. „Ha megállna, belepusztulna” – véli a színész. – „És olyan régóta él és gondolkozik ebben az elképesztő pörgésben, hogy már azt hiszi: ez a normális élet. Nem hiszem, hogy valaha nyugdíjba megy.” Az Exodus – Istenek és királyok Ridley Scott egyik legfiatalosabb filmje: gyors, izgalmas, kalandos és látványos – egy fáradhatatlan szellem működésének eredménye.

Forrás: IC Press