Forog a Neon démon

Forog a dán rendezőzseni, Nicolas Winding Refn a Neon démon című új filmje, és jövőre a magyar mozikban is látható lesz!

A skandináv film egyik legnagyobb kortárs rendezőtehetsége, Nicolas Winding Refn (Elátkozott város 1-3, Bronson, Drive - Gázt!) márciusban végre elkezdi forgatni régóta dédelgetett filmtervét, a Neon démont. Az egy éve előkészítés alatt álló projektről eddig még a történet sem szivárgott ki, csak annyit lehetett tudni, hogy Refn a Csak Isten bocsáthat meg után ismét a közönség felé nyit, és újra a rá olyannyira jellemző erőszakos bűntörténetet készít. A What Culture nevű honlap megtudott néhány részletet a történettel kapcsolatban, amelyről annyi szivárgott ki, hogy egy csoport szupermodell extrémitásokon is hajlandó keresztülmenni, hogy megőrizze kinézetét, s eközben nem rettennek vissza a voodoo-tól és kannibalizmustól sem. Refn filmjét azóta találgatások övezik, hogy bejelentette, a modellek világában és Los Angelesben fog játszódni a filmje Elle Fanning, Jena Malone és Abbey Lee főszereplésével, akikhez olyan sztárok csatlakoznak, mint  Keanu Reeves, és Christina Hendricks. Utóbbi már szerepelt Refn Drive - Gázt! című filmjében, amellyel a rendező eddigi legnagyobb szakmai sikerét érte el, és a világ legrangosabb filmfesztiválján, Cannes-ban legjobb rendező díjat kapott 2011-ben. A film előreláthatóan jövő tavasszal kerül országos moziforgalmazásba.