Törtetnek tovább

„Egy jól elhelyezett káromkodás, olyan, mint a zene” – vélekedik Jeremy Piven, aki a Törtetők sorozatban bőven „zenélhetett”. Figurája, a showbiznisz mogulja, a gátlástalan Ari Gold rengeteget káromkodik, és ez a moziváltozatban sem lesz másképp. Sőt: a Törtetők-film (Entourage, hazai bemutató: június) egy nagy stúdió fejeként még hatalmasabbnak és még durvábbnak mutatja őt – meg persze nagyon viccesnek. „A sorozat forgatása közben is előfordult néha, hogy olvastam a forgatókönyvet, és azt gondoltam, ezt nem lehet elmondani” – ismerte be vonakodva a színész újságírók előtt. – „Ilyen rasszista, ordenáré szövegeket senkinek nem lehet nyugodt arccal a képébe vágni.” A filmbeli Ari Gold a szuperjóképű színészcsapattal – a film főszereplőivel, Kevin Connolly-vel, Adrian Grenier-vel és Kevin Dillonnal| – készít nagyköltségvetésű filmet, és persze semmi sem úgy történik, ahogy tervezte. Az eredmény: újra és újra elküldi a fenébe kínai titkárát. „Rex Lee, akinek ezeket a szövegeket mondtam, sokkal jobban bírta, mint én. A forgatás közben is mindenki röhögött a durvaságokon. Csak én pirultam. Pedig tudom: a legnagyobb drámaíróknál is káromkodnak. Egy jól elhelyezett „f*ck” csodás hatást kelt.” És ha már a sorozat ötletét az itt producerként ügyködő Mark Wahlberg korai hollywoodi évei adták, a színész is feltűnik a filmben egy vicces jelenet erejéig – egy rakás más hírességgel, színészekkel, zenészekkel és sportolókkal együtt.

Forrás: IC Press