A T-800-as természetrajza

A héten került a mozikba az immár ötödik Terminátor-film, ami inkább ún. rebootolt verzió, mint folytatás, de egy időutazós filmszériánál nehéz az ilyesmit pontosan megmondani. Azt viszont kevesen vitathatják, hogy a sikerért szinte kizárólag az Arnold Schwarzenegger által megformált T-800-as modell felel, és már csak ezért is érdemes mindent tudni erről az egyedülálló, hol pozitív, hol negatív szerepet játszó kiborgról, a filmtörténet és a popkultúra egyik legemlékezetesebb figurájáról - hátha lesz nekünk is otthon egy.

A születés

Az 1984-ben bemutatott Terminátor - A halálosztó alapkoncepciója egy igazi lázálom volt, szó szerint. James Cameron egy vitás ügyét elintézni utazott Olaszországba, nem volt jó passzban, be is lázasodott, és egy szétroncsolt fémcsontváz jelent meg álmában, amely a lángok közül mászott ki. Reggel Cameron mindent papírra vetett, egy időutazós koncepciót gondolt ki hozzá, és már ment is házalni az ötlettel. Az eredeti elképzelés során a Terminátor átlagos külsővel és fizikummal rendelkezett volna, és a tárgyalások során a faarcú Lance Henriksen szolgált modellként, de eljátszására – többek közt - O.J. Simpsont nézték ki, ám őt végül „túl szimpatikusnak” találták a gyilkológép megformálásához. Arnold Schwarzenegger már a legelején képbe került, de ő Kyle Reese lett volna, Sarah Connor jövőből érkezett megmentője – a Conan, a barbárral ekkor már beindult színészi karrierje –de masszív osztrák akcentusát hallva a rendező lemondott erről a lehetőségről, és végül ő lett a Halálosztó. Ami a Terminátor konkrét eredetét illeti, természetesen a Skynet hozta létre, de akárcsak a Connorék családfájában, itt is van egy időbeli görbe – a jövőbeli Terminátor prototípust az első részben a hidraulikus prés alatt elpusztult gép maradványaiból – a kezéből és processzorából állítja elő Dr. Miles Bennett Dyson a Cyberdyne Systems kutatója, új típusú mesterséges intelligenciát hozva létre, és előidézve a jól ismert katasztrófasorozatot.

Hogyan működik?

A 800-as szériaszámú kiborg a Skynet tömegben gyártott ún. beszivárgó egysége, célja az emberi ellenállás felszámolása, az Arnold által megformált verzió pedig a T-800 101-es számot viseli, nyilván a sajátos külső miatt. A kiborg eredetileg titánból, később a hőállóbb koltánból  készült fémvázát, az endoszkeletont organikus szövet, húst, izom, haj és bőr borítja, képes izzadni, szagolni és vérezni, de bármilyen tökéletes is az álcája, a kutyák megérzik jelenlétét. Szeme enyhén vörösen világít, mikor üzemképes, de kialszik, ha a robot elpusztul. Beépített energiaforrásával 120 éven keresztül tud működni, váza pedig olyan erős, hogy ellenáll a legtöbb lőfegyvernek, ha pedig mégis megsérül, képes új szövetet növeszteni. Igaz, ennél fogva testsűrűsége nagyobb, mint az embereknek, így úszni nem tud, de ha vízbe esnek, képesek kisétálni a partra, és egy átlagembernél valamivel nehéz, és elképesztően erős, mivel a vázat hidraulikus szervomotorok mozgatják, a korábbi, gumibevonatú T-600-as például simán kettétépi. Nem érez fájdalmat, de érzékeli a sérüléseket, processzora egy szobahőmérsékleten szupravezető, mesterséges neuronhálózattal, amely képes a tanulásra – amikor nem „írásvédett”, gyári beállításban működik, de ezt átállítható, és így szelídült meg a második rész T-800-asa. És az első rész egyik kihagyott jelenetből az is kiderül, hogy a Terminátorok tudnak enni, például csokoládét, a papírjával együtt: ami rögtön felveti a kérdést: hogyan távozik az elfogyasztott anyag?.

A  régi-új T-800

Arnold Schwarzenegger a negyedik részben, a teljesen más hangvételű Terminátor: Megváltásban ugyan nem játszott, de képmását digitálisan felhasználtak, most viszont teljes dicsfényében, bár kissé kopottan visszatér, ahogy azt ígérte. A Terminátor: Genisysben ő Sarah Connor vádőangyala, akit még 1973-ba küldtek vissza, hogy megmentse az akkor még kislány főhősnőt, majd ő nevelte és készítette fel a jövőre, sőt, az 1984-be érkező „eredeti” Terminátorra is leszámol, hogy aztán jóval komolyabb ellenfelekkel csapjon össze. Ilyen a korábban is szereplő, folyékony fém alapú T-1000 és a nanotechnolóiára épülő T-3000. Az ősz hajra és a kissé rozzant külsőre a készítők azzal a logikus magyarázattal álltak elő, hogy az organikus szövet is öregedik. Hogy Arnold jól bírja-e a tempót,  azt mindenki döntse el magának.