Cukormáz nélkül - A Diótörő és az Egérkirály újra az Átriumban

Csajkovszkij zenéjével, de újszerű megközelítésben tér vissza A Diótörő és az Egérkirály című karácsonyi mesedarab decemberben nyolc alkalommal a budapesti Átrium Film-Színházba. Kun Attila koreográfus, a Közép-Európa Táncszínház művészeti vezetője a több műfajt és interaktív elemeket ötvöző produkcióról mesél.

Diótörővel a legtöbben klasszikus formában találkoznak, ám ez az előadás az Átriumban másféle élményt kínál. Honnan jött az ötlet, hogy több kortárs művészeti ágat ötvözzenek?Kun Attila: Klasszikus balettművészként végeztem, és éveken át klasszikus darabokban játszottam, ugyanakkor táncosként és koreográfusként is igyekeztem folyamatosan bővíteni a tudásomat, és nyitni a kortárs tánc felé is. A Közép-Európa Táncszínház tavaly ünnepelte a 25. születésnapját, és a jubileumi évadban öt bemutatónk volt. Így került képbe a Diótörő is, ami művészeti vezetőként és koreográfusként is gondolkodóba ejtett. Először azt mérlegeltem, hogyan lehetne a klasszikus balettet és a bábszínházat ötvözni, és újszerű módon megjeleníteni, amit szeretnék. Az ötletemmel felkerestem Magács László rendezőt, az Átrium Film-Színház művészeti igazgatóját, akivel tíz éve már volt közös munkánk, és együtt továbbgondoltuk az elképzelést. A Diótörő és az Egérkirály végül a kortárs tánc és a klasszikus balett mellett prózai részekkel, látványos vizuális világgal és a néző gyerekek aktív bevonásával valósult meg izgalmas és ízléses módon.

A nem megszokott színpadi megjelenítésen kívül a történet is eltér a hagyományos Diótörő -feldolgozásoktól. Miben más ez az a produkció?

A tradicionális előadások Csajkovszkij zenéjére és klasszikus balettre épülnek, a színpadon pedig elsősorban a képek dominálnak. Aki látta valaha az Operaházban a Diótörőt, jól tudja, hogy káprázatos hatást lehet így elérni. A mi Diótörőnkben is az eredeti mesét vettük alapul, de egy kicsit átírtuk, sőt még a címén is módosítottunk. Mi Drosselmeier, a dadus és Marika figuráját emeltük ki, mert a mi előadásunk képek helyett egy történetet akar elmesélni. Kicsit úgy kell elképzelni, mintha a tánc- és színművészek kiülnének a színpad szélére, és láblógázás közben elmesélnék a történetet a gyerekeknek. Kevesebb a cukormáz és emberközelibb a megközelítés. Csajkovszkij csodálatos zenéjét mi is megtartottuk, és bár klasszikus balett koreográfia is van az előadásban, a kortárs tánc dominál. Ettől dinamikus és sodró lendületű a történet. Ezt egészítik ki a filmes, vizuális hatások és a prózai betétek.

A Diótörő és az Egérkirály abban is rendhagyó, hogy a nézők, vagyis a gyerekek is részt vehetnek az előadásban. Hogyan kell elképzelni az interaktív részt?

Az előadás előtt negyedórával a Drosselmeiert és a dadust alakító színművészek kimennek az előtérbe, és megkérdezik a gyerekeket, hogy kinek van kedve részt venni a történetben. A vállalkozó szellemű gyerekeket felviszik a színpadra, ahol bepróbáljuk velük a csatajelenetet. Egyszerű mozdulatokat, könnyen elsajátítható koreográfiát tanítunk be nekik, amit az előadás közben a közönség előtt is bemutathatnak. A szereplésre fogékony gyerekeknek az interaktív rész mindig nagy élmény, és nekünk is jóleső érzés látni, mennyire élvezik a közös játékot.

Ha egy család először tervezi, hogy a karácsonyi szezonban megnézi a Diótörőt, véleménye szerint a klasszikus verzióval érdemes kezdeni az ismerkedést és utána ajánlott megnézni az Önök újraértelmezését vagy a kettő független egymástól?

Úgy gondolom, hogy ezt szülő és gyereke válogatja. Ahogyan korábban említettem, a klasszikus feldolgozások jobbára képekre építenek, míg A Diótörő és az Egérkirály inkább a történetmesélésre koncentrál. Talán emiatt úgy tűnhet, hogy a mi előadásunkat a nagyobb gyerekek jobban értik, ugyanakkor az a tapasztalatom, hogy a négy-ötévesek is élvezik a produkciót. Változatos, dinamikus és sokféle hatással él, ezért a kicsiknek is nagyon tetszik, és végig leköti a figyelmüket. Szóval úgy vélem, hogy mindez ízlés dolga. Nem kell döntést hozni arról, hogy melyik megközelítéssel kezdjék a családok a Diótörővel való ismerkedést. A lényeg, hogy minél kisebb kortól minél többször vigyék színházba a szülők, nagyszülők a gyerekeket, hogy a lehető leghamarabb megszokják és megszeressék a kultúrát.