A Wall Street farkasa (2013)

Martin Scorsese „pénzfilmje” egy modern klasszikus, amely a hedonizmust, a csalást és az egoizmust új csúcsra emeli, és teszi ezt egy valóban megtörtént eseménysorozat kapcsán. Jordan Belfort (Leonardo DiCaprio) becsületes tőzsdeügynökként kezdte pályafutását, majd a 80-as évek végére az egyik legnagyobb brókercég tulajdonosa lett, 26 évesen heti 1 millió dollárt keresett, csakhogy tette ezt gagyi, filléres részvények felfuttatásával, bennfentes kereskedéssel, korrupcióval és tisztességtelen üzletekkel. Minél nagyobb volt a kísértés, ő annál többet akart, mit sem törődve az illegális üzelmekkel és a nyomában loholó FBI ügynökökkel, miközben szó szerint nem tudta hová tenni a megszerzett milliárdokat. Mivel a film Belfort visszaemlékezése alapján készült, nem állítja be abszolút gonoszként hősét, hanem hibás, de szórakoztató figura lesz belőle. Aki le akarja vonni a tanulságot belőle, az úgyis le fogja.

Tőzsdecápák (1987)

A tőzsde filmes bibliáját Oliver Stone elrettentő példának szánta, furcsa módon mégis egyfajta brókertoborzó csodafegyver lett belőle, amit a 2008-as válságot előidéző bankárok is jó eséllyel rendre pacsizva idéztek egymás között. Ők ugyanis semmi kivetnivalót nem láttak hősünk, Gordon Gekko (Michael Douglas) sokszor idézett hitvallásában, amely szerint a kapzsiság jó, és minden emberi fejlődés előmozdítója. Gekko tanítványául fogadja fiatal, nagyra törő alkalmazottját (Charlie Sheen), aki kísértetiesen emlékezteti egykori önmagára, be is avatja pár üzletbe, a srác pedig isteníti mesterét, és csak későn jön rá, hogy az vele akar elvitetni egy bennfentes kereskedéssel kapcsolatos balhét. A film hatalmas sikere garantálta a folytatást, amire meglepően sokat kellett várni: a Tőzsdecápák - A pénz nem alszik csak 2010-ben jött ki, nem is szólt túl nagyot, de nem is rombolta le az eredeti mű mítoszát.

Amerikai pszicho (2000)

Bret Easton Ellis azonos című könyve korának egyik legizgalmasabb, legújszerűbb műve volt, ráadásul a yuppie éra elképesztően pontos és kegyetlen leírását tartalmazta, így a belőle készült film aligha produkálhatta ugyanezt a minőséget, pedig a főszerepet a zseniális Christian Bale vállalta el. Ő Patrick Bateman, egy gazdag és befolyásos Wall Street-i befektető fia, igazi aranyifjú. Megszállottja a pénznek, a sikernek, a divatnak és a stílusnak, igazi társasági ember, központi figura, amolyan kétlábon járó sikersztori. Bateman emellett minden idők legkegyetlenebb és leggátlástalanabb sorozatgyilkosa is. Ismerősöket és ismeretleneket mészárol le különös kegyetlenséggel, nem válogatva az eszközökben - kés, láncfűrész, fegyver, nála egyre megy - indítéka nincs, hacsak az ölés gyönyöre nem számít annak. Bár az Amerikai pszicho nem mutat be semmiféle pénzügyi csalást vagy más tranzakciót, nagyon is a Wall Street világáról szól, hiszen azt látjuk, milyen mentalitású emberek (is) dolgoznak ott, akiknek semmi se drága és semmi sem szent.

Csődtömeg (1999)

Annak idején nagy port vert fel a Leeson-sztori, vagyis a brit Barents-bankház gigantikus csődje, melyet a sokáig pénzügyi zseninek tartott, ifjú titánból bankvezérré avanzsált, majd pályáját a börtönben végző Nick Leeson (Ewan McGregor) szemszögéből láthatunk, hiszen, akárcsak A Wall Street farkasa esetében, itt is mindent az „elkövető” szempontjából látunk, és kiderül, hogy valójában nem ő a bűnös, hanem a rendszer, amely az egészet lehetővé tette. Az álmos angol kisvárosból a szingapúri felhőkarcolók álomvilágába kerülő, nagy ambíciókat dédelgető Nick elérte a lehetetlent: példátlan tőzsdei lépéseivel olyan pusztító szökőárt keltett a piacon, mely maga alá temetett egy kétszázéves múltra visszatekintő brit kereskedelmi bankot. A valóban szórakoztató történet persze tényleg megmutatja, hogy az ígért profit reményében az adott banknál hogyan hunytak szemet hősünk viselt dolgai felett, de ez senkit se tévesszen meg.

Brókerarcok (2000)

Ismét A Wall Street farkasával kell példálóznunk: a Brókerarcok pontosan azt a környezetet mutatja be, amelyből a Leo DiCaprio által játszott Jordan Belfort kiemelkedett, az ún. pump and dump szisztémával dolgozó, „pult alatt” érvényesülő pénzintézeteket, ahol szó szerint értéktelen papírokat sóznak rá nagy haszon ígéretével könnyen befolyásolható ügyfelekre, rendszerint telefonos értékesítéssel - az ilyenhez persze kellenek a megfelelő balekok is, de ez más kérdés. Hősünk egy élelmes fiatal srác (Giovanni Ribisi), aki az egyetem helyett illegális házi kaszinót üzemeltet kéglijében, és innen csöppen egy furcsa tőzsdeügynökséghez, ahol minden az eladásról és a rábeszélésről szól, és ebben a legprofibb a Vin Diesel által alakított Chris, és valóban lenyűgöző az, ahogy képes bárkire bármit rásózni, és sajnos a pénzügy részben erről szól. Hősünk végül lebuktatja a törvényszegő céget és jó útra tér, de ez a valóságban aligha fordul elő.

Krízispont (2011)

Míg A nagy dobás az egész pénzügyi szektor működését és hibáit akarja bemutatni, addig a szintén ugyanazt a témát feltáró Krízispont a játszma egyik legnagyobb játékosának tetteit viszi elénk, hiszen az itt ábrázolt befektetési bankot egyértelműen a csődbejelentésével a 2008-as válságot részben kirobbantó, Lehman Brothersről mintázták. A történet 24 órát modellez, amely során egy kirúgott kockázati elemző „búcsúként” egy pendrive-on olyan információkat hagy maga után, amely egyértelművé teszi a közelgő pénzügyi katasztrófát, a kérdés csak az, miként akarja kezelni - vagy elkerülni - ezt a vezetőség. A Kevin Spacey, Paul Bettany és Jeremy Irons főszereplésével készült film a thriller eszközeivel bontja vissza a hazugságra, átverésre és árulásra épülő viszonyrendszert, amely közepette a szereplőknek dönteniük kell - csak sajnos azt is tudjuk, hogy a felelősök többsége mindent megúszott.