Julia visszatér?

Amerika egykori kedvenc színésznője valószínűleg pályafutása legrémesebb frizurájával jelenik meg az ünnepre időzített Anyák napjában, de a lényeg, hogy Julia Roberts visszatért, és a közeljövőben is számíthatunk rá.

A legjobban kereső színésznő és a legtöbb népszerűségi lista vezetője volt Julia Roberts a kilencvenes években, majd már érett asszonyként vállalt anyaszerepet, és most újra nekiesett karrierje (újjá)építésének. Valójában egy több éves folyamatról van szó, ami most kezd igazán felgyorsulni, és ami az izgalmas Kettős játékkal kezdődött 2010-ben Clive Owen oldalán, a világutazós Ízek, imák, szerelmekkel és a Tom Hanks rendezte romantikus Larry Crowne-nal folytatódott.

A klasszikus Hófehérke sztorit feldolgozó Tükröm, tükröm merész húzás volt, hiszen Julia játszotta a gonosz mostohát, de a közönségnek nem tetszett, ahogy a kifejezetten Oscar-versenyre szánt Augusztus Oklahomában sem hozta azt, amit vártak tőle. A feszült családi drámában Juliának komoly érzelmi mélységeket kellett felmutatnia, és egy Oscar-, illetve Golden Globe jelölést azért hazavihetett a sok munkáért cserébe, de a szekér még mindig nem indult be. Aztán egy Oscar-díjas argentin film remake-jében, a Szemekbe zárt titkokban vállalt egy szürke, de hálás szerepet, amivel a kevéssé sikerült feldolgozás egyik legjobb alakítását nyújtotta, és most itt egy újabb sokszereplős családi dráma, az Anyák napja, amely már negyedik közös munkája Garry Marshall rendezővel - a többi a karrierjét beindító Oltári nő, a Micsoda nő! és a 2010-es Valentin nap volt.

Hamarosan hozzánk is eljut a Jodie Foster rendezte Pénzes cápa, ahol újra George Clooney-val játszik, és egy tévéproducert alakít. És apropó producer: férjével közösen vitt cége révén producerként 7 mozi- és tévéfilm szerepel a filmográfiájában, illetve három olyan produkcióban szerepelt, ahol énekesnőként is fel van tüntetve. Utóbbiak az Édesek és mostohák, A varázsige: I Love You és természetesen a Micsoda nő, ahol a Kiss című dalt énekli. És ki Julia férje? Daniel Moder operatőr, akinek 37 évesen szült ikreket, Phinnaeust és Hazelt, illetve 39 évesen a kis Henry-t, és aki kíváncsi a gyerekekre, mind feltűnik egy kis szerepre az Anyák napjában. Moder nem Roberts első férje. Az illető Lyle Lovett country zenész volt, akivel három évig éltek házasságban, miután három nappal az esküvő előtt felbontotta eljegyzését Kiefer Sutherlanddal. De karrierje kezdetén, 19 évesen már együtt élt az akkor 35 éves Liam Neesonnal, járt Benjamin Brattel, Matthew Perry-vel és Daniel Day-Lewis-szal is.

Akad persze más érdekesség is az angol, német, svéd, ír és skót felmenőkkel rendelkező színész életében, és kezdjük a fizetésével. Julia, aki kiskorában még klarinétosnak vagy állatorvosnak készült, volt az első színésznő, aki elérte a 10 millió dolláros határt a Mary Reilly-vel (1996), majd átlépte a mágikus 20 millió dolláros gázsi küszöbét az Erin Brockovich (2000) főszerepével. A film nem csak sok pénzt, de egy Oscar-díjat is hozott, amit hősnőnk érdekes módon nem odahaza tart, hanem nővére, Lisa lakásában. Természetesen hosszú a listája azoknak a szerepeknek, amiket a színésznő valamiért mégsem kapott meg. Meglepő módon szerepel rajta az Elemi ösztön (1992) főszerepe is, amit, ha nem Sharon Stone, hanem a híresen prűd Julia kap meg, akkor nyilván nem lennénk gazdagabbak a filmtörténet leghíresebb villantásával. Aztán majdnem játszott egy Batman filmben: sokat lobbizott, hogy megkaphassa Poison Ivy, vagyis Méregcsók szerepét a Batman & Robinban (1997), amit végül Uma Thurmannak adtak oda. A George Clooney főszereplésével és Joel Schumaher rendezésében készült filmet azóta is a franchise egyik leggyengébb darabjának tartják. Julia még ma is csodás színésznő és tökéletesen néz ki, olyannyira, hogy egy ásatás során Bulgáriában talált 9000 éves női csontváznak a régészek a Julia Roberts nevet adták, olyan tökéletes állapotban voltak a csontjai és a fogai - hiába, aki egyszer szépségideál volt, az mindig is az marad.