8 horrorfolytatás, ami bizonyítja, hogy a folytatások nem mindig rosszak

  • PORT.hu / PORT.hu

A Sikoly második részében önironikusan elhangzik, a folytatások soha nem olyan jók, mint az azt megelőző filmek, de erre is vannak kivételek. Mutatunk is párat a horror műfajából.

Rémálom az Elm utcában

A Rémálom az Elm utcában filmklasszikus, és bár az első szintjét nem sikerült elérnie egyik folytatásnak sem, de ez igazából eleve halálra ítélt küldetés volt. Két kiváló folytatást így is produkált a széria.

Az egyik a harmadik rész volt, ami bemutatta a közönségnek először a vicces Freddy Kruegert. Ijesztőnek nem igazán volt ijesztő a film, és a további folytatásokban már vicces sem, de az Álomharcosok egy borzasztóan szórakoztató slasher lett, amiben a színészi karrierről álmodozó egyik áldozatot például szó szerint a tévébe rántja be a csíkos pulóveres gyilkos. Felismerve, hogy az első hatását már képtelenek megismételni, a készítők valami mással, kreatívabbal próbálkoztak és ez bejött.

A harmadik rész után a széria sajnos lejtmenetet vett, teljesen kivéreztetve a sorozatot. A hetedik epizódra viszont visszatért az elsőt író és rendező Wes Craven, és megcsinálta az első meta-horrorját.

Az új rémálomra visszatért az első film főszereplője, Heather Langenkamp saját magát játszva, akit a stúdió egy új Rémálom az Elm utcában-filmről győzköd, közben pedig rémálmai vannak, amiben megjelenik Freddy. Kiderül, hogy a Freddyt játszó színész, Robert Englund - szintén önmagát alakítva - szintén hasonló rémálmokkal küzd. Végül egybemosódik film és fikció, és az új film cselekménye visszaköszön a valóságban is. Nagyon érdekes újragondolása az első film koncepciójának.

Sikoly

Wes Craven később tovább kísérletezett a metahorrorral, amit a Sikollyal járatott csúcsra, amiben egy sorozatgyilkos a sorozatgyilkosos horrorok szabályai szerint gyilkol. a széria négy filmet ért meg, mindet Craven rendezte, a három folytatásból pedig kettő kifejezetten jóra is sikerült.

A Sikoly második része a folytatásokról szól, a horrorszériák második részének pedig külön szabályrendszerük van. Egy halom klisé halmozódott fel, és vált kissé röhejessé mire a Sikoly 2. megjelent, ezeket pedig kiválóan építi be a cselekménybe Craven és írója, Kevin Williamson, aki a harmadik részen nem dolgozott, ez pedig sajnos meg is látszott annak ötlettelenségén.

A negyedik részre egy borzasztóan érdekes ötlettel tért vissza. Mivel sok év telt el az első és a negyedik film közt, a színészek pedig sokkal idősebbek lettek, így a Sikoly 4 már a reboot- és remake-hullámot lovagolta meg, és tartott görbe tükröt a feldolgozások tipikus trükkjei elé.

Természetesen kapunk egy új generációt, amiről kimondja a film, hogy nem olyan jó, mint az eredeti gárda, az új gyilkos pedig az eredetit másolja, csak ezúttal a remake-ek szabályai szerint választva ki a gyilkosságainak szabályrendszerét és módszereit.

Gonosz halott

A Gonosz halott első része egy picit vicces, inkább ijesztő, pár haver nagyon alacsony költségvetésből és lelkesedésből összedobott horrorja, ahol a pénz hiányát találékonysággal pótolták, és méltán lett népszerű horrorklasszikus.

A folytatásra Sam Raimi és a barátai valamivel több pénzt kaptak, és megcsinálták a folytatások alfáját és omegáját, egy olyan horrorklasszikust, ami mára híresebb és fontosabb lett, mint az első rész.

Nagyon furcsa és érdekes képződmény a Gonosz halott 2, mert folytatja az első sztoriját, de közben teljesen újra is írja azt, ráadásul sokkal humorosabbra sikerült az elsőnél. Az egyik legfontosabb erénye, hogy új horrorikont adott a filmtörténelemnek, ugyanis ez az az epizód, amiben Ash, miután kénytelen levágni a démon által megszált kezét, a helyére helyezi az ikonikus láncfűrészt.

Fura humorú, fergeteges horrorkomédia lett, amit aztán még egy, még humorosabb és könnyedebb hangvételű folytatás követett, A sötétség serege, ami a hagyományokhoz híven ismét folytatása az előzőnek, azt egy kicsit újra is írva.

Ebben Ash-t elnyeli egy őrvény, és a múltban találja magát, ahol boszorkányokkal és egy csontvázhadsereggel küzd meg. Viszont hű maradt a széria jó értelemben vett olcsóságához, és az életre kelő csontvázakat stop motion animációval, egy régi, akkorra már nem használt technikával keltette életre. Ezzel pedig a Gonosz halott széria minden idők egyik legjobb filmtrilógiája lett.

Az élőhalottak éjszakája

De persze nehéz elmenni szó nélkül az eredeti, 1978-as Holtak hajnala mellett, ha kiváló horrorfolytatásokról van szó. Az élőhalottak éjszakája hatalmas siker volt, ami népszerűvé tette a zombikat az amerikai mozikban, így adta is magát, hogy George Romero, a zombizsáner atyja folytassa legendás klasszikusát.

Romerot szerencsére sosem az érdekelte az élőholtakban, hogy embert esznek, csak eszközök voltak egy történethez, amolyan katalizátorok. Az első epizód sem szenvedett hiányt társadalomkritikában, a második részre viszont egy lépéssel még messzebb is ment, a fogyasztói társadalom kritikájaként használva a zombikat.

A cselekmény nagyrésze egy plázában játszódik, az élőholtak pedig pont úgy csoszogtak a plázában a kirakatok előtt, ahogy a plázákban az élő emberek szoktak a valóságban. Filmje máig hivatkozási pont a filmtörténelemben, ami az egyszerű rémisztgetésekre vágyó néző mellett talán elmegy, de aki szereti az okosabb horrortörténeteket, az értékelni fogja a Holtak hajnalát.

A nyolcadik utas: a Halál

Végül pedig meg kell említenünk a filmet, ami valószínűleg mindenkinek legelőször jut eszébe, ha jó horrorfolytatásokról van szó, ami A bolygó neve: Halál. Arról ugyan lehet vitázni, hogy az Alien-széria második epizódja mennyire funkcionál horrorként és inkább akciófilm-e már, mint horror. Ebben James Cameron lecseréli az első film ismeretlenen és misztikumon alapuló feszültségkeltését, és néhány vétlen űrkamionsofőr helyett egy hadsereg száll szembe egy halom gyilkos idegennel Ez igazából érthető húzás volt, hisz akkor már mindenki pontosan tudta, hogy is néz ki a xenomorph. Ha arra a következtetésre is jutunk, hogy inkább akciófilm, mint horror, az kétségtelen, hogy minden idők egyik legjobb folytatása, így a teljesség igénye miatt muszáj megemlíteni.

Melyik lesz a héten? Gonosz halott 2., szerda (május 25.) 0:55 - Film Mánia