Kompkoncertek a Balaton közepén

Mi lehetne balatonibb zenei esemény, mint egy koncert a tó közepén, a balatoni közlekedés, sőt létezés ikonikus eleme, a komp fedélzetén? Kompozz Geszti Péterrel, Szabó Balázs Bandájával és a Kiscsillaggal!

Kompozni önmagában is különleges érzés, még akkor is, ha rendszeresen közlekedik vele az ember. A Csík zenekar, Hobo és a Vad Fruttik viszont az elmúlt években már megmutatták, hogy a naplementében Tihany és Szántód cirkálni és közben zenét hallgatni igazán nem mindennapi élmény.

Geszti – Létvágy 
Június 24., Tihanyi rév

Geszti Péter nem a hagyományos értelemben vett zenész, hiszen a zene csak egy a számtalan dolog közül, amin keresztül gondolat és szójáték-folyamait évtizedek óta eljuttatja a közönséghez. Ebből a szempontból az is mindegy, hogy Létvágy című albuma visszatérés-e vagy sem. A lényeg, hogy újra itt van egy teljes lemeznyi Geszti-dal. A mester ezúttal nem Gringó Sztár, hanem Geszti néven alkotott: a zenésztársak azonban ugyanazok, ahogy a már megszokott eklektikus hangzást és a szójátékokat sem kell hiányolnia senkinek. A lemezen ezúttal számos ismert közreműködő dolgozott Gesztivel Kowalskytól Wolf Katiig. Hogy közülük hányat hoz magával a kompra a „szöveggyártó kisiparos”, az maradjon titok. Ott kell lenni. Tihanyban lenni a kompkoncert idején annál is inkább érdemes, mert ezekben a napokban zajlik a Levendula fesztivál, szedd magad akcióval, levendulás vásárfiával és a Balaton-Felvidéki Nemzeti Park izgalmas programjaival. 

Szabó Balázs Bandája 
Július 22., Tihanyi rév 

Szabó Balázst, illetve bandáját nem igazán kell bemutatni. Mégis érdemes elmondani, hogy ő volt az, aki bebizonyította: a magyar népzene igenis izgalmas ihletforrás lehet a popzenének, és többet is ki lehet belőle hozni, mint tuc-tuc alapokra síró-rívó hegedülést. A multiinstrumentalista zenész, táncos, bábjátékos és társainak Élet elvitelre című legutóbbi albumát 2015-ben Fonogram-díjjal ismerték el. A Balaton közepe épp jó hely lesz ahhoz, hogy a fenti tényekkel élőben is szembesülni lehessen. És ahogy a Geszti kompkoncertet, Szabó Balázst is érdemes egész napos programnak tervezni: a révnél lévő Tihanyi PIAC placc területén a Szabó Balázs-koncert napjaiban, július 21-24 között zajlik majd az ARTplacc Kortárs Művészeti és Design Fesztivál.

Kiscsillag 
Szeptember 10., Tihanyi rév

A Kiscsillag a magyar Kiscsillag, a gimnáziumok falaira írt „alterock” szupergruppja. Igaz ugyan, hogy az alterockot ma már art popnak illik hívni, és a rajongók szimatszatyrot már csak a padlás lomtalanításakor vesznek a kezükbe, de Lovasi szövegeiben tovább él a „kispálos” szövegvilág, amit megtámogatnak a Lecsóval közös, könnyen befogadható gitárcentrikus zenei témák. Ez a zenei világ mindig aktuális, szeptember közepén is az lesz. Tavaly a Vad Fruttik teltházas kompkoncertje azt is bebizonyította, hogy szeptember még nem a világ vége a Balatonnál. Úgyhogy megéri idén szeptemberben is Tihany felé venni az irányt.