The GAP

Háromnapos drámapedagógiai és színházi konferenciát lát vendégül hétvégén az Örkény István Színház.

A drámapedagógia, a színház, a színházi nevelés fontos módja a világ, a társadalom, vagy az emberi viszonyok megismerésének. A The GAP elnevezésű konferencia a színházi nevelés tágabb területének egyik olyan módszertanát járja körbe, amely lehetővé teszi, hogy a színház és a drámapedagógia eszköztárát összetett helyzetek, problémák vizsgálatának szolgálatába állítsuk.


Edward Bond kortárs drámaíró színházelméletének gyakorlati alkalmazásával ismerkedhetnek a konferencia résztvevői. Bond elméletét követve a konferencia is korunk és a célcsoport (az Y és Z generációk) problémáinak vizsgálatából indul ki. Ezután a problémák dramatikus vizsgálatának módszertanára fókuszál. Végül a gyakorlati alkalmazás lehetőségeit elősegítő tervezéssel, összegzéssel zárul.


A módszertant saját élményű foglalkozásokon, műhelymunkákon, előadásokon, beszélgetéseken és tervezési gyakorlatokon keresztül kívánják hozzáférhetővé tenni a résztvevők számára. A meghívott szakértők abban segítenek, hogy szociológiai és filozófiai megközelítésből is szemlélhessük a problémákat, a fesztivál képzőművész vendége pedig a saját területe szemszögéből fogalmazza meg gondolatait. Ezen felül külön programpontot szentelnek a társadalmi aktivizmus kínálta dilemmáknak.

A konferencia angol nyelvű; a plenáris előadásokon, beszélgetéseken lesz magyar tolmácsolás.

Szervező: InSite Drama

Társszervező: Örkény Színház

Programok

Július 29., péntek

A konferencia első napja az Y és Z generációra, és a jelen kor problémáira fókuszál. A délelőtt során vendég szakértők segítségével, délután sajátélményű műhelymunkákon keresztül gondolkodnak közösen a felvetett problémákról.

09:00 – 10:00: Érkezés - regisztráció - interaktív installáció
10:00 - 13.00: Konferencia megnyitó.
Előadások:
- Képzelet és politikai cselekvés - Bagi Zsolt (Magyarország), filozófus, Pécsi Tudományegyetem
- Az Y/Z generáció és a politikai aktivitás - Sik Domonkos, (Magyarország) szociológus, Eötvös Loránd Tudományegyetem
- Crisis and education - a Chinese perspective - Cao Xi (Kína), szakmai vezető, Drama Rainbow Centre, Peking
Közönség részvételével beszélgetés az elhangzottakról. Moderátor: Bethlenfalvy Ádám (Magyarország), színházi nevelési szakember, InSite Drama
13:00 - 14:00: Ebédszünet
14:00 – 15:30: 1. Workshop - Y generáció. 4 párhuzamosan zajló műhelymunka az Y generáció helyzetéről, dramatikus formák segítségével – a workshopokat kínai, máltai, nagy britanniai és magyar fiatalok vezetik, akik a konferenciát megelőző ifjúsági programon vettek részt
15:30 – 16:00: Kávészünet
16:00 – 18:00: 2. Workshop - A krízis drámán keresztül. 4 párhuzamosan zajló műhelymunka: korunk problémáinak vizsgálata drámapedagógiai vagy színházi eszközökkel. A résztvevők a következők közül választhatnak:
A) Mítoszok a mának – Kostas Amoiropoulos (Görögország), tanár, drámapedagógus és Bond szakértő
B) Történet a migrációról – Chris Cooper (UK), drámaíró, rendező, drámapedagógus
C) Valóságteremtés dramatikusan: munkában a képzelet – Cao Xi (Kína), szakmai vezető, Drama Rainbow Centre, Peking
D) A mi történelmünk – Bethlenfalvy Ádám (Magyarország), színházi nevelési szakember, InSite Drama
18:00 – 18:45: Vacsoraszünet
18:45 – 20:30: Egy folyamatban lévő munka bemutatása és elemzése: Humana Fragmenta - Chris Cooper a projekt számára írt darabja. A darabhoz elemzési szempontokat és beszélgetési keretet a szerző kínál.
Konferencia bár - helyszín a későbbiekben

Július 30., szombat

A konferencia második napja Edward Bond színházának elméletéről, és módszertanáról szól. Ezt előadásokkal, közös tervezéssel, műhelymunkákkal teszik hozzáférhetővé a résztvevők számára.

09:00 – 10:00: Regisztráció – az installáció alakítása
10:00 – 13.00: Előadások:
- Szabadság és színház – Adrian Buckle (Málta), művészeti vezető, Unifaun Theatre
- A drámapedagógia és a színházi nevelés feltérképezése – Cziboly Ádám (Magyarország), színházi nevelési szakember, InSite Drama
- A drámapedagógia válsága – Képzeletben a valóság – Prof David Davis (UK), professzor, Birmingham City University
- Dráma kell – Chris Cooper (UK), drámaíró, rendező, drámapedagógus
Közönség részvételével beszélgetés az elhangzottakról. Moderátor: Bethlenfalvy Ádám (Magyarország), színházi nevelési szakember, InSite Drama
13:00 – 14:00: Ebédszünet
14:00 – 18:00: 15 perces kávészünet a workshop közben.
A workshop konkrét példákat mutatnak be, és lehetőséget teremtenek arra, hogy a résztvevők különböző művészeti nevelési folyamatokat tervezzenek Edward Bond elméletéből származó kulcsfogalmak segítségével.
Workshopok:
A) Tanítási dráma tervezése – Prof Prof David Davis, Kostas Amoiropoulos és Bethlenfalvy Ádám
B) Komplex színházi nevelési előadás (TIE) tervezése – Chris Cooper
C) Színházi folyamatok tervezés – Cao Xi
D) Nem-dramatikus művészeti projektek tervezése – Ceri Townsend és Cziboly Ádám
18:00 – 19:00: Vacsoraszünet
19:00 – 21:00: Projekt példák – néhány fontos magyar művészeti és társadalmi szervezet projektjének bemutatása:
- Örkény IRAM
- Káva Kulturális Műhely
- ARTEMISSZIÓ Alapítvány
- Kerekasztal Színházi Nevelési Központ
21:00: Konferencia bár – helyszín a későbbiekben

Július 31., vasárnap

09:00 – 10:00: Regisztráció – az installáció alakítása
09:50 – 10:45: Az óriás ölelése – színházi nevelési előadás ’anglo-magyarul’ (InSite Drama – Kerekasztal Színházi Nevelési Központ)
11:00 – 13.00: Előadások:
- Az aktivista felelőssége – Udvarhelyi Éva Tessza (Magyarország), ügyvezető, A közélet iskolája
- Autizmus és kortárs művészet – Tarr Hajnalka (Magyarország), képzőművész, művészeti vezető, www.autisticart.hu
- ’Gap’ teremtés – Ceri Townsend (Wales), mentor, alapító, The GAP Arts Project
Közönség részvételével beszélgetés az elhangzottakról. Moderátor: Bethlenfalvy Ádám (Magyarország), színházi nevelési szakember, InSite Drama
13:00 – 14:00: Ebédszünet
14:00 – 17:30: Projekt fejlesztő workshop – vezeti: Cziboly Ádám (Magyarország), színházi nevelési szakember, InSite Drama
A workshop a művészeti és nevelési projektek kialakításának egy lehetséges folyamatát teszi hozzáférhetővé. 15-20 kiscsoportban, a résztvevők által kínált ötletek közül választva dolgoznak ki projekteket.
Gyakorlatok során keresztül lehetővé teszik, hogy a résztvevők maguknak alakítsanak ki egy olyan kérdéssort, amelyet később saját projektjeik kapcsán alkalmazhatnak – akár pár napos iskolai tevékenység, akár nemzetközi színházi koprodukció tervezésekor.
17:30 – 18:00: Kávészünet
18:00 – 19:00: Záró reflektálás
20:00 - Konferenciazáró buli – helyszín a későbbiekben