Asztalizene

Egy télvégi estén kis társaság gyűlik össze a budai White Box nevű étteremben. Csupa fiatal, sikeres vagy kevésbé sikeres ember: barátok és ellenfelek, szeretők és megcsalt feleségek, törzsvendégek és váratlan látogatók. Egy feltörekvő ügyvédnő, egy megfáradt baleseti sebész, egy másodrangú operaénekesnő, egy meg nem értett díszlettervező, egy sikeres vállalkozó, egy családanya és egy magányos színikritikus. Míg lent a városban zajlik az élet, autókat borogatnak és kukákat gyújtanak fel, addig a budai étteremben látszólag béke és egyetértés honol. Nem történik semmi említésre méltó: legfeljebb valaki megcsal valakit, valaki hazudik a barátjának, valakiről kiderül, hogy gyereket vár és valaki örökre szakít valakivel. A szarvasgomba, a kaviáros fügesaláta, a marinált lazac és a bélszín-carpaccio mellé legfeljebb csak egy kis borfolt kerül a damasztabroszra.

Térey János, költő a Nibelung-lakópark és a Kazamaták után ismét drámát írt, de ezúttal vértelen, békés színművet, frivol és szatirikus korrajzot, keserű hangulatjelentést a kétezres évek közepének Budapestjéről.

Részlet a műből:

A bárpult mellett a fiúk, a fiúcskák
Tudják, persze: Budán lakni világnézet,
Buda közelebb van az éghez, mint szomszédai.
Mennyei perspektíva: a bércről
Mindig lefelé pillantunk,
S ők, odaátról: fölfelé néznek, miránk.
Persze, szeretjük a síkot,
A sík nélkül semmi vagyunk.
Alászállunk portyázni, akár
Üzletelünk is az ottaniakkal.
Szeretjük a síkot, legalábbis
Módjával, távlatból: hűs panoráma!
Kipihenten fülelünk:
Ide nem hallatszik föl a lárma.
Bemutató időpontja: 2007. október 20., Radnóti Miklós Színház