Az évszak műtárgya - Bene lava - Jó fürdőzést!

Leírás

Az ókori fürdőkultúráról ad képet a Szépművészeti Múzeum "Az évszak műtárgya" című kiállítás-sorozatának legújabb, immár 35. tárlata. Az Antik Gyűjtemény szeptember 12-ig látható kiállításán olajos edényeket, fürdőtálat, kaparókat, sőt még egy csaknem kétezer éves fürdőszéket is megcsodálhatnak a látogatók.

A görög hagyományokra épülő római fürdőkultúráról nemcsak a birodalomszerte, így Pannóniában is látható fürdőépületek gyakran impozáns romjai tanúskodnak, hanem azok a tárgyi leletek is, amelyeket a fürdőzés és az ahhoz szorosan kötődő testedzés során használtak. A funkcionálisan összetartozó eszközökből álló fürdőkészletek legfontosabb alkotóelemét a strigilisnek nevezett kaparók mellett a változatos formában gyártott olajosedények képviselik.

A kiállítás "főszereplője" is egy ilyen, az Antik Gyűjteményben őrzött, fürdőolaj tárolására és szállítására használt anthropomorf edényke, amely negroid vonásokat viselő núbiai vagy etiópiai ifjút ábrázol. A fürdőben és palestrában használatos fejedények készítői gyakran merítettek exotikus ihletésű témákból. Közülük is a legjellemzőbbek - a Szépművészeti Múzeum edényéhez hasonló - a negroid vonásokat viselő férfi- vagy ifjú büsztök. Ezek többsége minden bizonnyal fekete fürdőszolgákat ábrázol, akik népszerűek voltak mind a görög, mind a római fürdők világában. Ők hordozták a fürdőkészletet, kísérték urukat és ételt, italt szolgáltak fel neki fürdőzés közben. Néhány negroid arcot megjelenítő fejedényen, mint például a Magyar Nemzeti Múzeum egyik, a kiállításon is látható darabján, az arcok visszataszítóan csúnyák, vagy vonásaik agresszív, félelmet keltő grimaszba torzultak.

Ezek az arcok a mindennapos tisztálkodás és fürdőzés profán környezetéből átvezetnek minket a démonok és az ártó tekintetek elleni küzdelem babonával teli világába. A gyakran ithyphallikusan megjelenített fekete férfiak ábrázolásainak általánosságban is bajelhárító erőt tulajdonítottak, de így volt ez az eltúlzóan dühös, haragos arckifejezéssel ábrázolt feketékkel is. A végletekig fokozott csúfság és a félelmet keltő arcjáték egyaránt a rontás és az ártó tekintet elhárítását szolgálta. A ruhátlanságukban védtelen fürdőzők ugyanis különösen ki voltak téve az irigység és a gyűlölet kiváltotta rontásnak, mágikus praktikáknak és a gonosz, ártó pillantás hatalmának.

A kiállítás a Magyar Nemezeti Múzeum és Szépművészeti Múzeum együttműködésében, a szarvasi Liget Wellness és Konferencia Hotel, valamint a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.

2012. június 12. (kedd) - szeptember 12. (szerda)