Színház

Bánk bán

tragédia, magyar, 2013.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Kecskeméten történt 1830. április 16-án, hogy a város köztiszteletben álló főügyésze, Katona József, egy hosszú és fáradságos tárgyalás után felállt és kilépett az ajtón, hogy odakint levegőzzék. Amint kiért a szabad ég alá, szívéhez kapott és holtan esett össze. A város nagy részvéte mellett temették a már fiatalon is tekintélyes jogtudóst. De a népes gyászoló közönségből nyilván senkinek sem jutott eszébe, hogy a főügyész ifjúkorában verseket, sőt drámákat is írt. Legkevésbé pedig az juthatott volna bárki eszébe, hogy az oly korán elhalálozott jogtudós a magyar irodalom legnagyobb tragédiaköltője volt, akinek főművéhez hasonlatos nemzeti tragédiát a következő emberöltőkben sem fognak írni. A Bánk bán ugyan megjelent, de a könyvbe nyomtatott drámát alig-alig vásárolta valaki. Először csak három évvel a szerző halála után adták elő, de sokáig csak egyes színészek fedezték fel maguknak, mint jó szereplehetőséget.

"A Bánk bán egyszerre tudott korhűen középkori és izgalmasan aktuális lenni, mint a legjobb Schiller-drámák. A jellemek mélysége és gazdagsága Shakespeare-t idézi. Szerzője nem volt forradalmár, de műve forradalmasító hatású, mert elkeseredést ébreszt minden zsarnokság ellen, és részvétet a megalázottság mellett. Nyelve olyan erőteljes, mint soha még magyar drámáé. Rímtelen jambusos formájával pedig odakapcsolódott a Shakespeare-Schiller-hagyományhoz."
(Hegedüs Géza: A magyar irodalom arcképcsarnoka)

A(z) Szegedi Nemzeti Színház előadása

Bemutató időpontja:

2013. március 15., Szegedi Nemzeti Színház

Stáblista:

Szereplők

II. Endre (magyarok királya)
Gertrudis királyné
Ottó (Gertrudis öccse)
Bánk bán (magyarország nagyura)
Melinda (a felesége)
Mikhál bán (Melinda bátyja)
Simon bán (Melinda bátyja)
Petur (bihari főispán)
Solom (mester)
Bendeleiben Izabella (türingiai lány)
Egy udvornik
Biberach (egy lézengő ritter)

Alkotók

Hozzászólások