Színház

Bányavakság

tragikomédia, magyar, 2016.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Sötét színekkel festett, reménytelen világot ábrázoló tablót kínál Székely Csaba Bányavidék-trilógiájának középső darabja a Bányavakság. Helyhatósági választások előtt áll a falu. Ince, a polgármester mindent megtesz pozíciója megtartásáért, még attól sem riad vissza, hogy feljelentse a konkurenciát jelentő szomszédját, Izsákot. A kiérkező román rendőr azonban nem csak a hungarista Izsák ügyleteit vizsgálja ki, hanem fényt derít Incze családjának furcsa ügyeire is.
A Komáromi Jókai Színház színpadán két évvel ezelőtt bemutatott Bányavirág a magánszféra reménytelenségéből építkezik, a Bányavakság azonban már a közügyek témakörét is bekapcsolja a történetbe, hiszen a rivalizáló polgármesterjelöltek karaktere, szellemi és lelki állapota tökéletesen leképezi a közösség lehetőségeit is (pontosabban annak hiányát). A hatalomért folytatott harcban semmiféle eszköztől vissza nem riadó, de a közös ellenség okán mégiscsak szövetséget kötő Ince és Izsák, a kisebbségi társadalom két szélsőséges alternatíváját mutatja: az önfeladást és a radikalizálódást.
A szereplők élete rémálomszerű lét, melyben eldönthetetlen, mi okozza a nagyobb kínt, amikor alkoholban pácolva fetreng az, aki nem bírja elviselni a valóságot, vagy amikor valami félreértés folytán kijózanodva csodálkozik rá arra, amiből már semmit sem ért.

A(z) Komáromi Jókai Színház előadása

Bemutató időpontja:

2016. október 28., Komáromi Jókai Színház

Stáblista:

Hozzászólások