Cenzúrázták a Kút című filmet, kivágták belőle Kálomista Gábort

A nyíltan jobbos producer egy tévében tűnt fel, mint Hír TV-s műsorvezető, de a jelenet kikerült a filmből.

Utoljára a rendszerváltás előtt fordult elő, hogy magyar filmet cenzúráztak, de most újra megtörtént: a Kút című thrillerből egyik napról a másikra eltűnt egy jelenet, amelyben Kálomista Gábor producer volt látható - írja a Népszabadság. A lap kiderítette: a hazai moziknak a Kút forgalmazója, a Vertigo Média szerdán írásban jelezte, hogy egy jelenetcsere miatt új kópiákat küldenek ki, és a jövőben kizárólag ezt az új verziót vetítsék az amúgy már egy hete bemutatott, közepesnél kicsit jobbra értékelt filmből.

A Vertigo nem magyarázta meg a változtatás okát sem a moziknak, sem a Népszabadságnak, és egyelőre a Port.hunak sem válaszoltak az ügyben feltett kérdésekre.

A kivágott jelenetben Kálomista egy tévéképernyőn tűnik fel, mint a Páholy című, egykori Hír TV-s produkció egyik műsorvezetője. Ezután a kép egy Hír TV-s tudósításra vált át, ahol a téma 700 tengerbe fulladt migráns. A rendező a Népszabadságnak adott korábbi interjújában azt mondta, a jelenettel azt kívánta érzékeltetni: „Ülünk valahol a Kelet és a Nyugat között."

A Népszabadság megkérdezte Kálomistát is az ügyben, de a producer jelezte: Gigor filmjével és annak különböző változataival nem foglalkozik, nem akar bekeveredni az ügybe. A Kút producere, Pusztai Ferenc elismerte, hogy ő vette ki az adott jelenetet a filmből, de ennek okáról nem nyilatkozott a lapnak, ahogy maga a rendező, Gigor Attila sem. Az Andy Vajna vezette Filmalap, ami 312 millió forintot adott a Kútra, szintén nem kommentálta a történteket. A Népszabadság azonban egy magát megnevezni nem kívánó forrástól úgy tudja, Kálomista személyes támadásként élte meg a Kútban való szerepeltetését. A jelenet cenzúrázásáról azonban nem ő, hanem a Hír TV döntött, a Páholy feletti jogokkal ugyanis a csatorna rendelkezik.

Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a Páholy még a "régi Hír TV" műsora volt. Simicska Lajos emlékezetes gezizése után a nyíltan jobboldali, köztévés megrendelésre dolgozó Kálomista műsora megszűnt Simicska-médiabirodalomhoz tartozó tévécsatornán.