Dj Snake és Princess Nokia: Balaton Sound vasárnapi ajánló

Az utolsó nap még több nagyobb durranást tartogat, így a fesztiválon vasárnapra sem lassul a tempó. A nagyszínpadon dj Snake, a veretős trap megasztárja őrjíti a népet, a Jäger aránában a Puerto Rico-i származú repper, Princess Nokia forrósítja a hangulatot.

Big Sean

 

A nagyszínpadon koraeste Big Sean kezd, a detroiti rapper, akinek Eminem, The Notorious B.I.G., and J Dilla a példaképei, és Kanye West karolta fel még 2005-ben, amikor meggyőzte a raptechnikájával. Az első saját albuma 2011-ben jött ki, olyan számokkal mint a twerkelős Ass, amin Niki Minaj működött közre. Igazán akkor lett híres, amikor 2013 táján a Glee című éneklős sorozat egyik sztárjával kezdett járni, és el is jegyezték egymást. Nem sokkal később mégis váltott a még híresebb Ariana Grandéra, a Victorious című tinisorozat sztárjára. 2011-ben egy 17 éves lány szexuális zaklatással vádolta meg egy koncert után, de a rapper tagadta a vádakat, és végül felmentették. Mielőtt befutott volna, az édesanyja és a nagymamája pénzéből éldegélt, de azóta többször adakozott jótékony célokra, és az egyik számában még arról is rappel, hogy vett az anyukájának egy autót. Az egyik legismertebb száma a Bounce Back, ami bőven 150 millió megtekintés felett jár a Youtube-on, és a videoklip felér egy színterápiás kezeléssel.

 

 

 




DJ Snake

 

Aki nem ismeri a Lean on című slágert, az valószínűleg egy remetebarlangban töltötte a 2015-ös évet. A számot Major Lazerrel közösen írta a francia DJ Snake, aki a trapes elektronikus tánczene egyik legkomolyabb művelője. Az egyik első slágere a Turn Down for What volt Lil Jonnal, de már 2011-ben Grammy-közelbe került, amikor közreműködött Lady Gaga Born This Way című számán, és később az énekesnő ARTPOP című albumán is dolgozott. A Major Lazer alapítójaként is ismert Diplo kiadójánál jött ki a Bird Machine című száma, ami még a kevésbé populáris vonalat képviseli, de amikor két éve kijött az első teljes albuma, az már tele volt dallamos, közönségbarát számokkal, az egyiken egyenesen Justin Bieber énekel, és a trap olyan nagyágyúi is rappelnek rajta, mint a Migos, Young Thug és Travis Scott. Így DJ Snake szettje mindenképp méltó nagyszínpados lezárása lesz a Balaton Soundnak.

 

 

 

 

Night Lovell

 

A 21 éves kanadai srác a cloud rap egyik ígéretes új sztárja, akit bizonyos körökben az új Travis Scottként ünnepelnek. Mostanra már két albumot kiadott, és június 8-án jött ki a legújabb száma, a Joan of Arc. A Soundcloudról indult, a saját maga által írt lo-fi zenékre rappelt, és ezeket kezdte el feltöltögetni. Nem először jár Magyarországon, tavaly adott egy teltházas koncertet az A38-on, és idén még egyszer visszatér majd a Dürer Kertbe. A számai sokszor lassúak és borongósak, és néha-néha érződik rajtuk a most nagyon népszerű trap műfaj hatása, de Night Lovell alapvetően a maga útját járja. Az élő fellépésein állítólag nagyon odateszi magát a dörgő basszusokra, és óriási hangulatot csinál.

 

 




Princess Nokia

 

A Puerto Rico-i származású repper a Tomboy című számával rúgta be az ajtót két évvel ezelőtt, aminek a klipjében arról magyaráz három számmal nagyobb pulcsiban és nadrágban, de óriási önbizalommal, hogy kicsi a melle és nagy a hasa. Azóta két mixtape után kijött az első önálló albuma, és idén több videklipje is megjelent, amikben a Tomboyhoz képest jóval nőiesebbre vette a figurát. Akkora sztár még nem lett belőle, mint a szintén New York-ban élő Cardi B nevű női repperből, viszont néha komolyabb témákat is pedzeget. A Brujas című számában, amihez társrendezőként forgatott misztikus-boszorkányos hangulatú klipet, a családja Puerto Rico-i örökségéről beszél, azoknak a nőknek a spiritualitásáról, akiket évszázadokkal ezelőtt rabszolgaként hurcoltak Amerikába. Az élő fellépésein valamilyen oknál fogva úgy reppel, hogy felvételről is megy a szöveg, és tavaly már járt Szerbiában az Exit fesztiválon, ennek ellenére ő az idei Sound egyik legérdekesebb fellépője. Egyébként híres arról, hogy beleáll a konfliktusokba, Újvidéken kirakatott egy férfit a koncertjéről, mert folyton bemutatott neki, de az is előfordult, hogy levest öntött valakire, aki négerezett a metrón.

 






Ellen Allien

 

A berlini dj nem egy frissen befutott sztárocska, 1993-ben már a legendás Tresor klubban játszott, miután egy londoni utazáson megfertőzte az acid house. Nem sokkal később saját partisorozatot indított BPitch Control néven, és a második kiadója már ezen a néven vált világhírűvé. Közben folyamatosan írta a saját zenéket, az egyik ismert száma az Apparattal közös Jet és az újabbak közül a Call Me. Az idén épp ötven éves producer a berlini techno egyik legismertebb arca, és egyáltalán nem fáradt bele az éjszakai életbe, rendszeres fellépője Európa legnagyobb klubjainak és a nagy nyári fesztiváloknak. Aki szereti a régivonalas technót, az biztosan kivárja érte a hajnali két órát, amikor játszani kezd a Heineken színpadon a brémai öreg technós, Stephan Bodzin live actje után.



címlapkép: Princess Nokia, Coachella, 2018 - Fotó: Scott Dudelson/Getty Images