Tizedik évadát kezdi a Kaméleon Olvasóklub

A Kaméleon Olvasóklub egy olyan négyfordulós levelezőjáték alsó tagozatosoknak, ami egyaránt épül kortárs és klasszikus gyerekirodalmi szövegekre, és a magyarországi gyerekkönyvkiadók legigényesebb, minőségi kiadványaiból válogat.

A 2020/21-es tanévre október 2-ig lehet jelentkezni. A játék éves díja fejenként 3990 forint (azaz fordulónként 997,5 forint), ami tartalmaz minden költséget: az előre megcímzett, felbélyegzett borítékokat, mappát a feladatlapokhoz, fordulónként egy-egy apró ajándékot, az összes feladatlap teljes kitöltése esetén pedig jutalomkönyvet.

Az idei könyvek listája ide kattintva érhető el. Ebben az évben olyan könyvek szerepelnek rajta, mint az Olga, a papírlány, a Nyomozás a suliban 4. – A szalamandra akció, A lány, aki csillagász lett vagy A boszorkány seprűje.

Ha valaki kedvet kapott, de még bizonytalankodik, hogy jelentkezzen-e, ezen a linken érheti el a korábbi évek minta feladatlapjait. A Kaméleon Olvasóklubról minden további információt itt találunk, és jelentkezni is ugyanott tudunk.

A szervezők szerint azért is érdemes velük játszani, mert az ötven legnagyobb csoport az idén szereplő könyveket a közösség könyvtára számára ajándékba kapja. A tízéves Kaméleon Olvasóklub támogatója a Szívünk rajta könyvajánló programja.


(via Csimota Kiadó)