A Velencei Biennálék új időpontjai

A Velencei Biennále vezetése – a világjárvány miatt kialakult rendkívüli helyzetre tekintettel – 2021-re halasztotta a 17. Velencei Építészeti Biennále megrendezését. Az új időpont: 2021. május 22. – november 21. A Magyar Pavilonban a Hogyan fogunk együtt élni? főkurátori programra reflektáló, nemzetközi együttműködésben megvalósuló projekt, az Othernity lesz látható.

Következésképpen az 59. Velencei Képzőművészeti Biennále is, amelynek kurátora Cecilia Alemani, és amelyre 2021-ben került volna sor, 2022-re tolódik, április 23. szombat és november 27. vasárnap között rendezi meg a La Biennale és 7 hónapig tart majd.

Az Építészeti Biennále 2021 májusára halasztása annak a ténynek a beismerése, hogy – a rendelkezésre álló időkereten belül – nem lehet egy ilyen összetett és világméretű kiállítás megszervezését tovább folytatni a fennálló egészségügyi veszélyhelyzetben. A járvány okozta objektív nehézségek hátrányosan befolyásolják a kiállítás egészének megszervezését, megnehezítik a kivitelezést, a szállítást és a művek kiállítását, így leronthatták volna a Kiállítás színvonalát is. Ebből következően és a Hashim Sarkis főkurátorral történt egyeztetést követően, valamint mérlegelve azokat a nehézségeket, amelyekkel a meghívott építészeknek, résztvevő országoknak, intézményeknek és kísérőprogramok szervezőinek kell szembenéznie, egyben megköszönve mindannyiuknak az eddigi fáradozásaikat, a Velencei Biennále úgy határozott, hogy elhalasztja az Építészeti Biennále megnyitását a 2021-es évre, időtartamát ismét kiterjesztve a szokásos hat hónapra: május 22-től november 21-ig.

A többi esemény időpontja nem változik: a 77. Velencei Nemzetközi Filmfesztivált Alberto Barbera igazgatása alatt szeptember 2. és 12. között; a 48. Nemzetközi Színházi Fesztivált Antonio Latella igazgatása alatt szeptember 14. és 24. között; a 64. Nemzetközi Kortárs Zenei Fesztivált Ivan Fedele igazgatásával szeptember 25. és október 4 között; a 14. Nemzetközi Kortárs Táncfesztivált Marie Chouinard igazgatásával október 13. és 25. között rendezik meg.