Hét könyv a Kolibri Kiadótól, amivel játékosan segítheted az otthontanulást

Most olyan különös, és a mindenki számára megterhelő időszakot élünk, amiben az otthonunk, ahol korábban a család összegyűlt, együtt főzött és nagyokat beszélgetett, életünk első számú színterévé vált: az otthonunk lett az iskola, a munkahely, a játszótér, és persze szórakoztatóközpont is.

Ez nemcsak ránk, de gyerekeinkre is rengeteg pluszfeladatot hárít, amit sokszor rosszul viselnek, nem értik a miérteket és a hogyanokat. Ahhoz, hogy számukra könnyebbé tegyük ezt az időszakot, összegyűjtöttük azokat a könyveinket, amivel otthon lenni játék, tanulás és szórakozás is egyben.

Történelem
Mert most otthon tanulunk….

Lőrinc László: 25 szelfi az Árpád-korból
(illusztrálta: Rátkai Kornél és Bertothy Ágnes)

Honfoglalás, csata, királyi esküvő - vajon milyen szelfiket posztoltak volna ezekről az eseményekről Árpád-kori eleink, ha íj, bárd és lúdtoll helyett okostelefont tartanak a kezükben? Merthogy lelkesen posztoltak és kommenteltek volna, az tuti.

Árpád vezér, István király, Gizella királyné, Szent Margit vagy épp Gellért püspök ezeken a rendhagyó történelemórákon hús-vér emberként jelennek meg: örülnek, sírnak, és persze húzzák egymást. És hogy mi történhetett valójában - mi az, amit a történészek biztosan tudnak -, a fejezetek végén található összefoglalókból derül ki. A sorozat következő része, A 25 szelfi a török korból már készül, idén megjelenik!

 

Frank Schwieger: Zeusz és bandája/Caesar és bandája

Érdekel a mitológia, a görög istenek világa, valamint az ókori Róma, de azt gondoltad, mindez uncsi, sőt, ciki is akár? Akkor bizony tévedtél! Frank Schwieger Zeusz és bandája és Caesar és bandája című könyvei felrázzák a görög mítoszokat és az ókori történeteket, és bemutatják az összes jó arcot az Olümposzon és Róma környékén úgy, ahogy még sosem olvastál róluk. Ezek a könyvek tele van kihagyhatatlan történetekkel a legmenőbb antik istenekről és hősökről. Vigyázat, a könyv súlyos, nyolc napon túl gyógyuló nevetőizomgörcsöket okozhat!

 

Matematika
Rebecca Rapaport: Gyerekjáték a matek

Ez a könyv azt próbálja megmutatni, milyen izgalmas és élvezetes is valójában a matematika. A kötet több mint 50 játékos feladatot tartalmaz, amelyeken keresztül megismerheted e tudományág számos érdekes területét. A Gyerekjáték a matek olyan titokzatos és gyönyörű területekre kalauzol, ahol többnyire csak a képzett matematikusok szoktak barangolni. Ez a birodalom most előtted is kitárja kapuit. Lépj be hát a matematika színes és lenyűgöző világába!

 

 

Biológia, kémia, fizika
Roald Dahl: Georgie csodás kísérletei


Lápi Georgie létrehozta a saját csodaszérumát, hogy móresre tanítsa az undok-utálatos-hörgős-morgós nagyiját. Ezt semmiképpen ne próbáld ki otthon (eszedbe se jusson!), de néhány tudományos kísérletet te is elvégezhetsz.
Kotyvassz otthon valódi trutyit, vagy építsd meg a saját vulkánod - ezek a fantasztikus, lépésről lépésre bemutatott kísérletek könnyen elvégezhetőek, és csupa olyan alapanyag szükséges hozzájuk, amelyeket otthon is megtalálhatsz.
Roald Dahl mesteri meséje minden fiatal tudóst meg fog ihletni.

 

 

Katharina Von der Gathen Anke Kuhl: Az állatok szerelmi élete

Gondolkodtál már azon, hogy az állatok is lehetnek szerelmesek vagy féltékenyek? Melyik állatot lehet levenni a lábáról egy szép szerelmes dallal és ki az, akinek csak az ajándékok számítanak?
Hogyan harcol az izomagy pézsmatulok társáért? Kik azok, akik biztosra mennek és miért fáj néha a szerelem? Milyen anyuka a hátizsákos óriás-tutajpoloska és milyen az élet egy szurikáta családban?
Ha téged sem hagynak nyugodni ezek a kérdések, ez a könyv éppen neked való!
Az állatok szerelmi életéből nemcsak ezekre találod meg a választ, de megtudhatod, hogy a legkülönfélébb állatok:
- hogyan ismerkednek,
- milyen sokféle és meglepő módon élnek szexuális életet,
- hogyan hozzák világra
- és miként nevelik fel az utódaikat.
Ebben a könyvben sok vicces és meglepő, hátborzongató és különleges, ismerős és szokatlan dolgot találsz majd az állati szerelem végtelen sokféleségéről. Egyvalami azonban egészen biztos: semmi sem lehetetlen!
Botrány? Nem. Ez csak biológia!

Olvasás
Bosnyák Viktória: Mantyusok – Bátorság, Tomi!
(illusztrálta: Rippl Renáta)

Ki ne szeretne kiskutyát? Tomi is vágyik rá, de ahhoz le kell küzdenie félénkségét. Ha ez sikerül, nemcsak kutyát kap, de, bármilyen hihetetlen, vele együtt egy manót is. Kíváncsi vagy, hogyan? Mindjárt elmesélem!

Végre ismét olvasható Bosnyák Viktória nagy sikerű Mantyusok- sorozata! A kötetekhez Rippl Renáta készített új és imádnivaló rajzokat, a lehető legkönnyebben olvasható betűk kialakításában pedig segítségünkre volt a diszlexiával foglalkozó Meixner Alapítvány. A meséhez otthon és az iskolában egyaránt eljátszható drámapedagógiai feladatok is kapcsolódnak.

Jó tanulást, vidám, játékos perceket kívánunk!