8 ok, amiért egyre jobban imádjuk Liam Neesont

Ő képezte ki Batmant és edzette Obi-Wan Kenobit, majd az Elrabolva-sorozattal ő lett Hollywood talán legszerethetőbb akciósztárja, de még mindig meg tud minket lepni. A karakteres arcélű 65 éves ír színész idén bejelentette, hogy visszavonul az akciófilmezéstől, de ez messze nem azt jelenti, hogy leállna.

1. 56 évesen lett belőle akciósztár, amikor elvállalta az Elrabolva főszerepét, amiben aggódó apaként intéz el mindenkit, aki az útjába áll. Játszott korábban is pár nagyszabású akciófilmben, a Star Wars: Baljós árnyakban és a Batman: Kezdődikben, és mindegyikben akadtak szép kardozós jelenetei, igazán mégis mindenki az Elrabolva-sorozatra kapta fel a fejét.

2. Liam Neesont a Schindler listájáért jelölték Oscarra még a kilencvenes évek elején, és rendes, komoly szerepeket játszó színészként tekintettek rá. Innen nézve duplán óriási lazaság ez a késői műfajváltás.

3. Tud nemet is mondani. Idén szeptemberben kijelentette, hogy tíz év után véget vet az akciófilmes korszakának, mert 65 évesen nem szeretné megvárni, amíg a rajongók küldik el nyugdíjba.

4. Ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy pihenne, sőt, Hollywood legjobb rendezőivel dolgozik együtt. Hamarosan például a Shame - A szégyentelen és a 12 év rabszolgaság rendezőjének legújabb filmjében láthatjuk, emellett nemrég alakított zseniálisat Scorsese Némaság című filmjében, amiben jezsuita szerzetesek a szamurájok földjére lépnek.

5. Elképzelhetetlenül menő, hogy azon színészek közé tartozik, akik elmondhatják magukról, hogy jedi lovagként lézerkardozott a Star Wars-sorozat egyik filmjében.

6. 56 évesen nemcsak akciósztár lett, de internetes mémmé is vált az Elrabolva híres telefonbeszélgetésével, amikor azt mondja a lánya elrablóinak: “rendelkezem olyan különleges képességekkel, amelyeket pályám során tökélyre fejlesztettem, amelyek miatt a magafajták rémálma vagyok”. Ez a szöveg azóta szállóigévé vált, és a jelenet rengeteg paródiát ihletett.

7. Az Elrabolva-filmekben a lányát alakító Maggie Grace kedvéért telefonbetyárkodott is egyet, és a filmes karaktere bőrébe bújva hívta fel a színésznő exét, hogy néhány keresetlen szóval helyre tegye.

8. Nem elég, hogy ő edzette Batmant és ő képezte ki Obi-Wan Kenobit, A fehér pokol (The Grey) című filmben úgy verekszik a farkasokkal, hogy kis dekás vodkákat szigszalagoz a kezére, majd letöri a végüket.