Az ügynök is ember

Bergendy Péter és Köbli Norbert filmje, A vizsga kivételesen a másik fél szemszögéből mutatja be az 1956-os forradalom utáni eseményeket.

1957. december 24-én járunk, és van, akit a karácsonyi készülődés köt le, hanem valami egészen más. A zűrzavaros októberi események után az Államvédelmi Osztálynak meg kell győződnie arról, hogy ügynökei közül kiben bízhat meg a jövőben, ezért egytől-egyig próbára teszi azoknak a rendszerhez való lojalitását. A szép karrier előtt álló tartótisztnek, Jung Andrásnak éppen a Szenteste hozza el ezt a bizonyos vizsgát: nem is sejti, hogy a szemközti ház egyik ablakából többek között mentora és tanítómestere figyeli, és értékeli minden tettét, minden mondatát. Ha ezt tudná, valószínűleg nem éppen ezen a napon találkozna konspirált lakásán titkos szerelmével és körültekintőbben őrizné a rábízott ügynöklistát is.

1956 bukásával is ért el eredményeket, például a gyűlölt ÁVH megszüntetésével, amit beolvasztottak a rendőrségbe, és ekkor valóban sokakat világítottak át vagy tettek próbára. Ez adja a Köbli Norbert forgatókönyvéből készült, Bergendy Péter (Állítsátok meg Terézanyut!) által rendezett A vizsga (2010) alapját, de a készítők természetesen éltek némi alkotói szabadsággal. Ennél fogva ne feltétlenül történelmi drámaként nézzük az eredetileg „csak” a tévé számára készült filmet, ehhez ugyanis a megfelelő költségvetés sem állt rendelkezésre hanem izgalmas thrillerként. Ehhez vannak megfelelő fordulatok – hősünk szerelméről kiderül, nem az, akinek hitte, az ügynöklista pedig természetesen eltűnik -, és megvannak a megfelelő színészek is.

A tudtán kívül vizsgázó ügynök Nagy Zsolt, a vele a kelleténél elnézőbb mestere Kulka János, a titokzatos múltú lány pedig Hámori Gabriella, de az általában komikusként ismert Scherer Péter és Elek Ferenc is kapott néhány komoly jelenetet. mindegyikük remek, ahogy azt megszokhattuk tőlük – Kulka egyszerűen nem tud hibázni –, de a film egyik legizgalmasabb vonása, hogy az '56-os forradalom utóéletének "másik" oldalát mutatja be és a témától megszokott pátosz helyett egy szikár, feszült hangulatot hoz, amit végig tartani is tud.