Filmtörténelem

Ezt is megértük: 2012 borongós őszén elmondhatjuk, hogy Ben Affleck Hollywood egyik legjobb, ha nem A legjobb rendezője.

Tudni kell váltani

Azt, hogy karrierje efféle fordulatot vett, mármint hogy Affleck filmsztárból filmrendezővé avanzsált, még csak nem is teljes egészében az egzisztenciális kényszer erőszakolta ki. Igaz, Affleck, a színész rengeteget vesztett népszerűségéből (emlékszünk még a 2000-es évek elejére? Ahová csak néztünk, Ben focistaálla köszönt vissza ránk.), de nem kizárólag emiatt lett rendező. Nem, Affleck egész egyszerűen imádja a filmkészítést, és valójában mindig is rendező szeretett volna lenni.

[img id=414159 instance=1 align=left img]Ami persze nem jelenti azt, hogy ne tudna a hátán továbbra is elvinni egy filmet – a dolgát újsütetű szakálla is megkönnyíti, szőrmentén születő bölcsességet kölcsönöz neki. Sztoikus alakítására épül fel ez a részben hollywoodi szatíra, részben politikai thriller – és az egészet szó szerint átitatja a filmkészítés iránti határtalan szerelme, amelyet felerősít a történetből áradó nosztalgia, a régi, hollywoodi filmcsinálás visszavágyása. A filmben felbukkan a hetvenes évek megtépázott Hollywood felirata, ott fent, a domboldalon, ismerjük. Természetesen a mai viszonyokra utal vele.

Az Argo eredetileg egy Csillagok háborúja-koppintás forgatókönyve volt, amelyből aztán soha nem készült film. Tony Mendez, a CIA titkosügynöke ezt a forgatókönyvet szeretné lenyomni az iráni kormány torkán, hülyére venni vele a fundamentalistákat. Azt szeretné elhitetni velük, hogy a film forgatásához keres Iránban helyszíneket, valójában azonban az a célja, hogy kimentse az 1979-es túszdráma zűrzavarában a kanadai követségen menedéket kereső amerikaiakat. Az irániaknak fogalmuk sincs, hogy az amerikaiak a kanadaiaknál rejtőznek, de sejtik, hogy valami nem stimmel, ezért Tonynak gyorsan kell cselekednie. Ebben segítségére van egy öreg producer (Alan Arkin) és egy zseniális maszkmester (John Goodman), akik a "film" hátországát biztosítják – két olyan ember, akik tisztában vannak vele, mennyire álságos a hollywoodi csillogás, és hogy a smúzolás hamis mosolyai mögött hideg kések rejtőznek. Csak épp a filmkészítést, azt szeretik nagyon.

Erős kézzel

Affleck rendezői tehetsége bámulatos, politikai thriller, dráma és könnyed komédia között lavírozok mesteri könnyedséggel. A kanadai követségen bujkáló hat amerikai elég ellenszenves banda, ám amint elkezdenek átvedleni a Mendez által rájuk osztott szerepekbe, a filmes stáb tagjainak szerepeibe, kinyílnak, megnyílnak egymás előtt és előttünk. Affleck ezzel a filmek erejéről beszél, amely még most, a XXI. század elején is a legpotensebb narratív kulturális kapocs, és képes ellentéteket összeforrasztani, rengeteg különbségeket áthidalni.
Az Argo csak a legutolsó félórában bicsaklik meg, amikor Affleck úgy dönt, hogy hagyja a fenébe a realizmust, és az izgalomkeltés érdekében olyan fordulatokat tesz a filmbe, amelyek ebben a formában szinte biztos, hogy nem történtek meg. Ez bizonyos fokig érthető, hiszen ha nem cselekedne ekképp, a finálé mindössze annyi lenne, hogy Tony és csapata a repülőtéren várakozik. Így azonban kétpercenként cseberből vederbe kerülnek, szoros szituk és megmenekülések sorozata a film lezárása, amely izgalmas finálét eredményez, de valahogy mégsem illik az első másfél órához.

Kinek ajánljuk?
- A politikai thrillerek szerelmeseinek.
- A filmkészítés iránt érdeklődőknek.
- Affleck rajongóinak.

Kinek nem?
- Jennifer Lopeznek.
- Kevin Smithnek.
- Akinek a Twilight a csúcs.

7/10